Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Ez komoly dolog?

Ez komoly dolog?

Figyelt kérdés

Az iskolában úgy érzem magam mint egy áldozat. A többiek folyton a hibáim miatt aláztak meg. Pl a beszédem, kicsit mély orr hangom van és akárhányszor megszólaltam elkeztek szekálni miatta, kiröhögni. Ez valamiért nagyon szarul esik.

A folyosón sem tudtam végig menni anélkül hogy ne kezdjenek el röhögni, sugdolózni rajtam.voltak olyanok, hogy elég volt ránéznem, rámosolyognom valakire és egyből odafordult a másik gyerekhez és el kezdtek röhögni rajtam. képesek a járásomba, mozgásomba is belekötni. Azt gondolom, hogy valami fogyatékosságom van különben nem röhögné el magát az ember ha ránézek.

Visszagondolva már ovodába is voltak akik folyamatosan engem szekáltak, körbeálltak és nem hagytak békén. Utána általános iskolába, és most középsuliba. Folyamatos megalázásra vagyok kárhoztatva? Lehet csak én reagálom túl a kevés önértékelésem miatt.

A másik dolog, hogy valamiféle szociális gátlás kialakulhatott nálam. Nem merek kiállni magamért, nem merek sokat beszélni, félénk vagyok, könnyen zavarba jövök, rettegek a nyilvános szerepléstől. Remegek, szorongok.

Depressziós is vagyok mostanában jött ki rajtam, egész nap gépezek, fekszek, bambulok, rossz kedvem van, ideges vagyok ha hozzám szólnak. Önpusztító gondolataim vannak, néha pofozgatom magamat.Csúnyának hülyének gondolom magam, minden rossz kritikát magamra veszek, sokáig rágódok dolgokon.Sokszor nem járok be az iskolába, szeretek egyedül lenni, de közbe vágyok a társaságra. Reggel a legroszabb a hangulatom és fokozatosan javul estefele. Egy ideje járok kinezológushoz, azóta picit jobban érzem magam, csökkentek a szorongásaim, de egyre inkább önpusztító gondolatok járnak a fejemben valamiért.


2014. márc. 17. 23:39
 1/3 A kérdező kommentje:
Bocsánat az érdekes fogalmazásért, fáradt vagyok és telefonról írtam...
2014. márc. 17. 23:42
 2/3 anonim válasza:

Az emberek (főleg a gyerekek) nagyon gonooszak tudnak lenni, ha arról van szó, hogy valaki nem pont olyan, mint ők. Ez egy bizonyos fokig a szellemi értelenségüket tükrözi, mert képtelenek elfogadni, ha valaki nem felel meg a társadalmi normáiknak. Gondolom, remélem, hogy ez idővel majd változik, mert ugyan engem nem érnek napi szinten megjegyzések, azért látom, milyen kegyetlen és kritikus a tini korosztály.

Nyugtasson meg, hogy az írásod alapján messze értelmesebb vagy, mint az általam ismert középiskolások döntő többsége, bár az is lehet, hogy csak rossz helyen keresgélek.

Kitartást! Bárki bármit mond, te ugyanolyan jó (ha nem jobb) ember vagy, mint mindenki, akiről azt hiszeed, hogy szebb, okosabb, több nálad!

2014. márc. 18. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:

Szia!

En 2 dolgot szurtem le:

1.Kicsi onbecsles ,sokat bantanak stb.

Gyakori eset sajnos,amire a legkezenfekvobb megoldas hogy fokozatosan felepited az Enkepedet.Tenni kell azert hogy tiszteljenek az emberek.El kell kezdened tenyelegesen lepni magadert az eletedert hogy jobb legyen.

Csaladoddal milyen a kapcsolatod?

2.A masik dolog ami feltunt nekem:"Depressziós is vagyok mostanában jött ki rajtam, egész nap gépezek, fekszek, bambulok, rossz kedvem van, ideges vagyok ha hozzám szólnak."Vagyis el is hagytad magad,nem teszel a valtozasert hanem csak elutod az idot minden komolyabb cel nelkul.Aki valtozast ert el az eleteeben azok kivetel nelkul TETTEK erte.

Keress motivaciot,celokat.Elhiszem hogy vannak gyengesegeid de ezek minden embernek vannak.A sikeres emberek azert azok mert arra fokuszalnak amikben jok!

Keresd meg az erossegeidet es elj veluk mert vannak!

Eld a valodi eleted es tiszteld,szeresd magad annyira hogy nem hagyod hogy tonkre tegyek a napjaid.

Nekem ez a velemenyem.:)

2014. márc. 19. 11:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!