Miért nem tudok én is olyan lenni, mint mások?

Kb 12 éves korom óta érzem, hogy valami nincs rendben velem. nagyjából akkor kezdődtek el a "pánik rohamaim". Nem kaptam rendesen levegőt, mert annyira dagadt voltam (persze ez nem azért volt, de még néha most is elő szokott jönni, és még mindig így érzem, hogy ezért van). Sosem voltam az az önfeledten játszadozó, jópofizós kislány, de egyre rosszabb. Szabadidőmben amikor itthon vagyok, csak arra tudok gondolni, hogy nem szeretnék így élni, nem szeretnék így kinézni és egyáltalán nem szeretnék önmagam lenni. Sokszor eszembe jut az öngyilkosság, de félek tőle, mert nem szeretném itt hagyni a családom, nem szeretném, ha ők is hasonlóan éreznének mint én. Elaludni is nehezen szoktam, mert mindig ilyen dolgokon jár az eszem, hogy mennyivel jobb lenne, ha már nem lennék.

Amikor a barátaimmal elmegyünk szórakozni muszáj innom, általában többet, mint nekik, hogy egyáltalán emberek közt tudjak maradni. Régebben legalább normálisan viszonyultam az új emberekhez, de egyre gyakrabban fordul elő, hogy bunkó vagyok. Mindig azt hiszem, ha valami kedveset mondanak csak ironizálnak (bár szerintem tényleg ezt teszik, csak mások mondják, hogy nem így van)

Nagyon gyakran változik a hangulatom is, az egyik pillanatban, még elbeszélgetek valakivel, a másik pillanatban pedig törnék-zúznék, vagy legszívesebben elbújnék egy sarokba sírni. Vagdosni is szoktam magam, de kizárólag olyan helyeken, ahol senki nem láthatja. Nem szeretném, ha tudnának ezekről a barátaim, nekik mindig azt mondom, hogy jól vagyok. Párkapcsolatom meg már rég nem volt, és nem is szeretnék, bár akkor sem lenne több esélyem, ha szeretném. Néha ez is nagyon zavar.

Hogyan tudnék ezeken a dolgokon túllépni?