Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Mit tegyek, ha a párom depress...

Mit tegyek, ha a párom depressziós?

Figyelt kérdés

A párom (lány) 18 éves és depressziós (én 22 vagyok).

Már mikor összejöttünk, tudtam, hogy a korábbi csalódások, illetve sok családi zűr, például a szülei válása, és hogy nagyon érzékeny lelkű, eléggé sok tehert jelent neki. Annak ellenére, hogy jó képességű, szóval iskolában mindezek ellenére jól teljesít, illetve tehetséges a hobbijában, nem tudja elfogadni, hogy ő jó lenne bármiben, szóval azt mondja mindig magára, hogy "Szar". Sokan szeretik, de ezt sem tudja elfogadni és látni. Többször is már bántotta magát, az öngyilkosságot is többször szokta említeni, főleg, ha nagyon maga alatt van.

9 hónapja vagyunk már együtt és ki akarok tartani mellette, segíteni akarok neki, bár tudom, hogy ez akár évekig is tarthat. Nagyon igényli a közelségemet, a szeretetemet, minden szabadidőmet vele töltöm. Nem akarom elhagyni. Tudatában vagyok annak, hogy ha elhagynám, könnyen a legrosszabb következne be, bár erre nem merek gondolni. Szóval nagyon komoly a helyzet, én úgy látom. Ezt szinte csak nekem mutatja, nekem tud így megnyílni. És szerintem én vagyok az egyetlen, aki helyrehozhatja. Néha ezt küldetésnek is tekintem, holott nagyon szeretem. A sok jó dolog igazából kárpótol engem is azért, hogy depressziós. Most még jól bírom, tudom kezelni és megpróbálom megérteni a dolgait. Nem fordult meg a fejemben, hogy elhagyjam.


Aki volt már hasonló cipőben, annak mi az élettapasztalata? Az ő párja meggyógyult? Teljesen vagy legalább nagyrészt? Mi az, ami segít?



2015. máj. 3. 17:54
 1/2 anonim ***** válasza:

Én depressziós vagyok.

Nem fogod tudni meggyógyítani, és ezt nem rosszból mondom. Ha komoly a baj, nem fogja helyrehozni az ha mellette vagy. Én elkísérném egy szakemberhez ha nem jár, mellette állnék, támogatnám...

2015. máj. 3. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim válasza:

Először is jó látni, hogy ilyen értékes Párja vagy a Hölgynek.

Ami segíthet önmagában, azt már megteszed: a fentebb általad leírt gondoskodás és szeretet az egyik legerősebb gyógyszere az ilyen bajoknak; ha viszont emellett is fennáll a probléma, javallott a (jól és alaposan megválasztott!) pszichológus/pszichiáternél tett látogatás és terápia. Önmagad, a "semmiben kapálózva" -konkrét diagnózis hiányában, feltételezett depresszióval- nehezen tudnád csak segíteni érdemben(bár csodák vannak).

(21 vagyok, borderline személyiségzavaros, de az orvos nekem a diagnózison kívül nem tudott segíteni, mert sajnos elég hamar bizalmamat vesztettem, ezért is érdemes jó alaposan megválogatni, kire is bízza az ember a lelki gondjait.)

Szóval én is úgy vélem, mindenképpen jót tenne a támogatásod mellett egy megfelelő szakember bevonása a dologba, persze csak ha a Lány is tisztában van azzal, hogy tennie kellene a jelen állapota ellen.

Szorítok Nektek és mihamarabbi jobbulást Neki!

2015. máj. 5. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!