Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Tegnap egy nagyon furcsa...

Tegnap egy nagyon furcsa dolog történt velem, mi lehetett ez? Többi lent

Figyelt kérdés

Busszal utaztam, az ablak mellett ültem. A kórház megállójánál felszálltak páran, többek között egy zavartnak tűnő fiatal lány (kb huszonéves), és vele egy idősebb nő, az anyja vagy nagyanyja lehetett. A lány leült mellém, de olyan furán, mereven ült, szorongatta a táskája pántját. Fél percig bírta, felállt. Az idősebb nő mondta neki, hogy "ha ennyire zavar, ne ülj mellé!"

ekkor még nem volt szabad kettes ülés. a lány állt, kapaszkodott, majd visszaült mellém. megint nem bírta sokáig, majd mögöttem lett szabad kettes, átültek oda. az idősebb nő megint mondta neki, hogy "látom, hogy zavar, de ügyesen megoldottad a helyzetet!".

a lány ekkor zavartan, halkan, de határozottan utasította, hogy ne nézzen rá.

Én az üvegben láttam valamit, de nem mindent, és én egyszer sem néztem egyenesen a lányra. Max a szemem sarkából, de ő még ezt sem láthatta, mert rajtam napszemüveg volt.

Na visszaült mellém. Majd megint felállt. Nagyon kellemetlen volt, mert az öregasszony meg sem próbált suttogni, ott mondta az sok utazó előtt újra, hogy "látom rajtad, hogy zavar".

Nem tudom, mi baja volt a lánynak, talán majd ti megfejtitek.

De nekem már nagyon kellemetlen volt, alig vártam, hogy leszálljak.

Elhiszem, hogy az idősebb nő védeni akarta azt a lányt, meg segíteni neki, de legalább suttogott volna, vagy várja meg, míg leszállok, mert ez sem normális, hogy ott mondja a fülem hallatára, hogy ne üljön mellém, ha zavarja. A lány nagyon nem tudta, mit akar, eljátszotta még párszor, hogy leült mellém, felállt. Leült a nő mellé, onnan is felállt. Vissza mellém, utána megint vissza amoda.

Megalázó volt. Munkából jöttem. Nem voltam sem koszos, sem büdös. Nem vagyok kisebbségi, nem vagyok menekült. Nem voltam lengén öltözve.

Így azóta ezen agyalok, mi lehetett ez az egész. Hátha valakinek van valami jó gondolata, hallott/látott már ilyet.


2015. júl. 11. 15:40
1 2
 1/11 anonim ***** válasza:
100%
Nem hiszem, hogy ez rólad szólt. Valószínűleg a lánynak lehetett olyan fóbiája, hogy képtelen idegen mellett szorosan ülni. Többször megpróbálta, nem sikerült.
2015. júl. 11. 15:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/11 A kérdező kommentje:

Igen, én is erre gondoltam, hogy nem rólam szólt, de akkor az öregasszonynak nincs annyi esze, hogy nem kéne így hangosan nyíltan beszélni egy idegenről, hogy hallja?

Ha meg ilyen fóbiája van a lánynak, miért utaznak buszon?

2015. júl. 11. 16:07
 3/11 A kérdező kommentje:
Létezik egyáltalán ilyen fóbia?
2015. júl. 11. 16:22
 4/11 anonim ***** válasza:
100%
A fóbiának tárgya lényegtelen (bármi lehet), őt a félelme vezérelte.
2015. júl. 11. 16:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/11 anonim ***** válasza:
54%
Nem értem mi a bajod. Miért húzod fel magad ezen és állítod hogy az öregasszonynak kellett volna jobban odafigyelnie, amikor te vagy az aki nem mutat túl sok toleranciát? Gőzöd sincs mi baja lehet annak a lánynak, ennyi alapján mi se fogjuk diagnosztizálni de igazából se ránk se rád nem tartozik, hogy mi a betegsége. Az mindenesetre egyértelmű hogy mentális és hogy elég nehéz lehet neki. Valószínűleg ritkán jár el otthonról és ha utazni kényszerül se teszi egyedül, de feltehetőleg néha nincs más választása, például amikor az orvosához megy. Vagy szerinted akkor ne is járjon? Hidd el, hogy az az egész szituáció neki ezerszer rosszabb volt mint neked és a viselkedése semmilyen módon nem lehetett sértő rád nézve, hiszen se ő se a kísérője nem minősített téged semmilyen szempontból, nem szóltak le, az egyedüli téma amiről hangosan beszéltek a lány problémája volt. Nem a tiéd. Senki nem mondta, hogy veled bármi baj volna. Hülyeség ebbe bármit beleképzelni. Ennél sokkal rosszabb élmény amikor egy csapat fiatal röhögcsél a közeledben, néha feléd néznek és te azt érzed rajtad röhögnek. Na ott már lehet szó arról hogy valaki megsértett téged, de itt nem. Sajnálom ha megsértelek azzal, hogy leszólom a problémázásod, de ha te toleráns embernek gondolod magad akkor a történteken semmi okod fenn akadni, mert az egész kicsit se szólt rólad és semmilyen módon nem sértett téged, csak azt jelezte hogy szegény lánynak elég komoly problémái lehetnek. De se ő se a kísérője nem tett ellened az égvilágon semmit, szóval szerintem ne lovagolj ezen, mert ez már téged minősít. Lépj tovább és reméld hogy neked sosem lesz ilyen problémád.
2015. júl. 11. 16:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/11 A kérdező kommentje:

Túl sok mindent nem tehettem, max. annyiban merült ki a tolerancia, hogy nem néztem rá, miután hallottam, hogy ez neki nem jó.

Én úgy gondolom, ezzel az elvárható tolerancia megvolt részemről.

Még ha tudom is, hogy nem rólam szólt, az öregasszony volt az, akiben 0 tolerancia volt, és igen, nekem is rosszul esett az, hogy így beszélt.

Ő is mutathatott volna némi toleranciát, mert akármit is írsz, nekem is megalázó volt.

Én is remélem, hogy ilyen problémám sosem lesz, és mentálisan egészségesnek gondolom magam, ettől függetlenül sokszor rosszul érintenek dolgok, és igenis fennakadok rajtuk, néha kicsit depis leszek, aztán elmúlik. Ha már annyira a toleranciáról papolsz, akkor az öregasszony is egy mosoly kíséretében mondhatott volna annyit, hogy "ne haragudjon, kedveském", mint ahogy sokszor, más öregasszonyok ennél sokkal kisebb dolgokért is megteszik ezt.

természetesen nem várom el, hogy ne utazzanak, mert az orvoshoz el kell jutni. csak akkor ezt ne mások kárára tegyék.

érdekes módon engem meg pont az nem hat meg, mikor egy csoport fiatal röhög, úgy vagyok vele, hadd röhögjön a birka, ha tükörbe nézne, elszörnedne. egyszer elkaptam egy halk beszélgetést két fiatal lány között, amiben engem említettek, és rám néztek. elmosolyodtam, gondoltam magamban, hadd beszéljenek csak ki, az egyik olyan tehén volt, és cicanadrágban, tizenéves volt, folyton a fiúk körül forgott, de nem foglalkoztak vele, hát ha ennyi öröme van az életben, beszéljen csak ki.

és ebben az esetben, amit leírtam, nem a lány viselkedését firtatom, bár azért engedd már meg, hogy ha kíváncsi vagyok, feltehessek egy névtelen oldalon egy olyan kérdést, hogy vajon mi baja lehetett! lehet senki se tudja, lehet valaki ír róla pár szót. pusztán kíváncsiságból, mert bármikor lehet bármelyikünk környezetében olyan ember, aki beteg lesz! egy névtelen oldalon mi értelme olyasmivel támadni, hogy "semmi közöd hozzá"???

van fogalmad róla, hány ezer kérdés került már ki ide, ami az emberek legbensőbb megánügyeiről, egészségi állapotáról szól, és rohadtul senkinek semmi köze hozzá? de ezért névtelen a kérdező és a válaszolók is, így azt írunk ki, amit akarunk. kérlek a jövőben ez is jusson eszedbe, amikor kiosztasz másokat. majd maximum az oldal moderátorai törlik a kérdést, de semmi jogsértő nincs abban, ha megkérdezem, mi baja lehetett a lánynak.

lépjünk is túl a lányon.

egyedül az öregasszony viselkedése kifogásolható, mert lehet, hogy szerinted ezzel nem kéne foglalkozni, nem vagyunk egyformák, és nekem rosszul esett, kellemetlen volt, és egyelőre nem tudom kiverni a fejemből. épp egy beteg ember hozzátartozójának kéne tudni, milyen rossz is az, amikor megbélyegzik az embert. önző módon viselkedett, és pár nap múlva biztos elfelejtem, de most a lelkembe gázolt. segítse, gondozza a lányt, terelgesse, de ezzel ne sértsen meg másokat.

2015. júl. 11. 17:04
 7/11 A kérdező kommentje:
az első két válaszolónak köszönöm.
2015. júl. 11. 17:05
 8/11 anonim ***** válasza:
74%

Nem azt mondtam, hogy semmi közöd hozzá, hanem hogy nem tartozik ránk a pontos betegsége (amit ennyi alapján diagnosztizálni se tudnánk). Közöd van hozzá abból a szempontból, hogy veled utazott és hatással volt rád. És nem a kérdéseden akadtam fenn, amikor azt először elolvastam, semmi bajom nem volt vele nyugtáztam amit írtál, ilyesmi előfordul és ilyenkor az ember rendszerint érdeklődik a téma iránt. Szerintem teljesen korrekt, hogy erről kérdezősködsz. Ami felett nem tudtam elsiklani, azok a további válaszaid voltak. Mert azokból nem érdeklődés, hanem sértettség sütött.

Igen, az öreg hölgy megtehette volna, hogy intéz hozzád pár kedves szót, de ki tudja, talán neki is nehéz napja volt (ki tudja mi volt a dokinál és neki is elég megterhelő lehet a lánnyal utazgatni) valahogy én se mosolygok minden nap az emberekre, máskor viszont akár segítek is nekik, jobban odafigyelek és okozok pár kedves percet. Ez szerintem mindenkinél így van. És továbbra is fenntartom hogy amit írtál az alapján ő nem követett el ellened semmit, csak egyszerűen nem ellensúlyozta a lány viselkedését kedvességgel. De attól még egyikőjük se bántott téged. Ezért próbáltam jelezni, hogy a sértettséged talán felesleges. Másrészt igazad van, azt érzel amit érzel, ez van. De érdemes elgondolkozni, hogy vajon miért pont ez a történés idézett nálad elő ilyen reakciót. A válasz általában nem csak a másik viselkedésében, de benned is van. De te perpillanat csak az ő viselkedését minősíted.

Sajnálom ha megsértettelek, tényleg. Hogy a kérdésedre is kitérjek: Igen, mindenféle fóbia előfordulhat, bármilyen furának is tűnik. A lánynak lehet hogy az volt a baja, hogy idegen vagy, lehet hogy az hogy férfi/nő (inkább a férfi volna érthető), lehet hogy spontán azt nem bírta, hogy ül mellette valaki, vagy maga az utazás nyugtalanította nagyon és a tömeg körülötte és még idegesebb lett attól hogy túl közel ül valakihez. Lehet hogy az utazás iránya is számított neki és mondjuk nem akart menetiránnyal háttal ülni, ezért nem tudott a kísérője mellett ülni, vagy esetleg a kísérője is frusztrálta, mert őt is zavarta hogy hangosan beszél vagy valami egyéb összetűzés volt köztük, esetleg a dokinál volt valami. A kísérő pedig egyrészt lehetett fáradt, befásult, másrészt hogyha már régóta ilyen a lány akkor lehet hogy egyszerűen kezd belefáradni hogy állandóan azt figyelje, a többi ember hogy érzi magát. Ettől még lehetett volna kedvesebb persze, de szerintem az is érthető, hogy nem volt az. A kedves öreg nénik általában ki vannak éhezve a társaságra és nem hiszem hogy ő róla ez akkor és ott elmondható lett volna. Én így a leírásod alapján így tudom elemezni kettejük viselkedését. És továbbra is rendkívül érdekesnek találom a te reakciódat, de többet nem hívom fel rá a figyelmed, mert leharapod a fejem.

2015. júl. 11. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/11 A kérdező kommentje:

Na látod, ez már egy sokkal korrektebb válasz volt.

Én meg azon akadtam ki, hogy szerinted én nem voltam elég toleráns. Holott én úgy érzem, az évek előrehaladtával egyre kevesebb dolgon húzom fel magam, és ahogy öregszem, egyre toleránsabb leszek.

Toleráns vagyok a kollégáimmal. A barátaimmal. A vadidegenekkel még gyakrabban, mint a családtagjaimmal. De felmerül bennem a kérdés, hogy velem ki lesz az? Én figyelek sokszor mindenkire, de rám figyel valaki?

Mentegeted a lányt és az asszonyt, hogy ki tudja, mi minden bajuk lehet. És tényleg. De ki tudja, mi minden bajom lehet nekem, aki számodra ugyanolyan idegen. Az az asszony sem tudhatta, hogy nekem nincs-e ugyanolyan bajom, én nem vagyok-e egy öngyilkosságra hajlamos depressziós (hisz ezen a kórházi buszon utaztam), akinek az az utolsó csepp a pohárban, hogy egy számára idegen ember undorodik tőle. Látod, más sokkal önzőbb, mint én, mert nekem ott egy szavam sem volt, csak utólag érdeklődök, de ő ott akkor volt olyan, hogy senki mással nem törődött. Biztos nehéz nekik. De lehet, hogy nehéz nekem is.

Hisz a kérdésben a saját életemről nem írtam, mégis azt kaptam meg, hogy én legyek az, aki figyel másokra, még az idegenekre is.

Na jó, hagyjuk már ezt az egészet, még rosszabb kedvem lesz csak tőle, mint előtte volt.

2015. júl. 11. 18:39
 10/11 macska101 válasza:
Miert nem kerdezted jo hangosan : ez a lany beteg ?
2015. júl. 25. 17:21
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!