Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Bevegyem a gyógyszereket vagy ne?

Bevegyem a gyógyszereket vagy ne?

Figyelt kérdés
A helyzet az, hogy 3 hete lett vége egy hosszú, hat éves kapcsolatomnak, amiben a létező összes rossz dolog megtörtént velem, ami csak megtörténhet ( megcsalás, elhagyás, fizikai bántalmazás, megaláztatás, kihasználás, stb.) Mivel a kapcsolat függője voltam, így nem tudtam időben kilépni belőle. Odáig súlyosbodott a helyzet, hogy dührohamot kaptam, és szétvertem egy üveget. Előtte is vezettem már le úgy a bennem tomboló feszültséget, hogy bántottam magam, és nagyon sokszor öngyilkosságra is gondoltam. A kapcsolatom azonban véget ért, én pedig összetörtem és elmentem egy pszichológushoz. Nagyon ki voltam bukva, végigsírtam az első alkalmat, hisz még mindig szerettem a páromat és még mindig csak rajta járt az eszem. Ő ekkor átirányított egy pszichiáterhez, akinél ma jártam, és felírt napi fél szem 0,25-ös xanaxot és sertralint napi 1x. Úgy érzem viszont, hogy nincs szükségem gyógyszerekre. Már nem érzem magam rosszul, ha a volt páromra is gondolok maximum kis szomorúságot érzek, de egyáltalán nem vészes. Úgy érzem tart valamerre az életem. Pszichológushoz persze járok, hogy többé ilyen ne fordulhasson elő mint ami, volt de nem akarok gyógyszerfüggő lenni, mert úgy érzem nem szorulok rá. Mi a véleményetek? Szedjem ne szedjem? Mindenképpen egyeztetek a pszichológusommal is persze, habár félek mert ő javasolta első alkalmmal a gyógyszereket, de azóta eltelt két hét, és én úgy érzem a kezdeti kiborulás elmúlt.

2015. okt. 2. 23:38
 1/9 anonim ***** válasza:
100%
Ha nem érzel kiborulást és ilyeneket akkor nem kell. :)
2015. okt. 2. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon klassz, hogy saját magad kezdesz ilyen tisztán látni, ami nem is olyan egyszerű, mint gondolnánk. Ne vedd be a gyógyszereket, ha erősnek érzed érzed magad és nem akarsz már magad ellen fordulni.Talán már túl vagy a nehezén, innen csak könnyebb lesz. Sok sikert és teljes gyógyulást! :)
2015. okt. 3. 00:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

"Mi a véleményetek? Szedjem ne szedjem?" -

Ezt ne itt tárgyald ki, hanem a szakemberrel beszéld meg!

Amit a pszichiáter neked felírt ( legkisebb adag fele), attól egy év alatt sem leszel függő, úgyhogy akár segíthet is neked rövid távon, majd 1-2 hónap után gond nélkül le tudod tenni.

De jöhetnek még hullámvölgyek (ez természetes folyamat), amiken átsegíthet.

Szerintem próbálkozz ( persze, a pszichológusoddal való egyeztetés után!)nem vény köteles szerekkel, pld. Sedactiv Pc-vel!

2015. okt. 3. 00:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:

A gyógyszer tulajdonképpen nem segít önmagában,csak pszichoterápia mellett hatékony. De elég a pszichoterápia is. A xanax az nyugtató, a szakember.aki veled foglalkozik úgy gondolja, jó lenne arra az esetre, ha kiborulnál, viszont függőséget okozhat... És az antidepresszáns pedig felerősíthet benned dolgokat, amiket megpróbáltál elnyomni. Járj csak a terápiákra, és idővel jobb lesz, nem kell rögtön gyógyszerhez fordulni. Ne feledd, ezek a traumák folyamatosan feloldódnak, légy inspiráció más nők számára!!!!!

Egy pszichológus.

2015. okt. 3. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim válasza:
Szia, ha gondolod beszélgethetünk, én is voltam hasonló helyzetben már!
2015. okt. 4. 11:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
Ha már jobban vagy, ne vedd be.
2015. okt. 4. 18:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
A 4#-bek igaza van, ha jobban vagy inkább ne szennyezd vele a szervezetedet...magabán nem segit a gyógyszer ugyanis köztudott, hogy a xanax egy drog, egy tudatmódosító-szer, ami max csak ideiglenesen oldja meg a problémát.
2015. okt. 5. 22:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 A kérdező kommentje:

Annak, aki esetlrg hasonló cipőben jár és olvassa a kérdésemet:


Nem vettem be a gyógyszereket. Leültem, és végig gondoltam mit miért csináltam, hogyan lehet ebből kilábalni.


Örömmel írom le, hogy teljesen és gyógyszerek segítsége nélkül rendbe jöttem.


Hazaköltöztem a lakásomba, lediplomáztam találtam állást - ami később kiderült, hogy nem megfelelő így váltottam- illetve az új párommal együtt is lakunk.


Soha többé nem hagyom hogy bántsanak. Örülök, hogy nem lettem gyógyszerfüggő!

2016. márc. 7. 12:52
 9/9 anonim ***** válasza:
2-es vagyok, szívből gratulálok és boldogságot kívánok :)
2016. márc. 11. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!