Miért nem veszi komolyan senki a gondjaimat?

Kikönyörögtem anyánál 1 éve, hogy had járjak pazichológushoz. Mindenki ellenzi a családból. Éppen cscak meg nem tiltják. Próbálok mindenkinek panaszkodni, hogy mostanában erős félelmeim vannak a tanulás, érettségi miatt, de a pszichológuson kívűl senki nem veszi ezt komolyan. Szerinte szociális fóbiám van. De annyira bánt, hogy hiába panaszolom el a problémáim anyának, nagyszülőknek, tanároknak, osztálytársaknak.. Mindenkincsak kinevet. Nagyon rossz, mikor ma is egy tanár leszid, hogy rosszul állok a tantárgyából. Órán nem mondtam neki semmit, gondoltam majd szünetben megbeszélem vele. Óra után odamentem hozzá, megkérdeztem, hogy beszélhetek-e vele. Bizalmasan elmondom neki, hogy én tudom, hogy rosszak a jegyeim tavalyihoz viszonyítva, mondtam neki, hogy gondjaim vannak magam elfogadásával, meg erős félelmeim vannak a tanulás, teljesítés miatt. Mondtam, hogy tanulok, de minden nap gyomorgörccsel jövök iskolába, és emiatt rontom el a dolgozatokat. A végén mondtam, hogy janés szociofófiám is van, mire ő szemberöhög, és mondta, hogy tanulni kell, nem betojni.. Hát mit ne mondjak, kicsittöbb megértest vártam volna, mikor őszintén eléállok..

Na mindegy, de az még ettől is rosszabb, mikor anya hallja, hogy beszélek, meg orsítok magamban, aztán bejön, kérdi, hogy miért csinálom, mondom, hogy nem tudom, csak úgy. Erre mondja, hogy akkor diliházba kéne menned. Mondom neki, hogy akkor miért nem viszel el? Erre kimegy.. Mindig csak annyit mond anyám, hogy diliházban a helyem. De azért el nem vinne valami szakemberhez. Pszichológushoz is magamtól mentem el legelőször, csak mivel nem vagyok 18., mondta, hogy a terápia előtt muszáj legalább egyik szülőmmel találkoznia. De haragszik rám anya, amiért oda járok. Szerinte tök felesleges, és csak elhitet velem a pszichológus hamis dolgokat. Nektek milyen volna, ha a helyemben lennétek?

17/F