Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Az ilyen ember szerintetek...

Az ilyen ember szerintetek egészséges mentálisan? Vagy depressziós a lány?

Figyelt kérdés

Egy nagyon kedves lány barátomról van szó, akiért egy kicsit aggódom. Onnan tudom mindezt róla, hogy engem tart az egyetlen igaz barátjának.

19 éves, nagyon vonzó külsővel és szinte tökéletes alakkal megáldott lány. Népszerű, elég sok fiúnak tetszik, és ezt sokszor ki is használja - érzéketlenül. Most éppen egyetemre jár, ott is kollégista, a szobatársaival rengeteget nevetnek állítólag, egy fiúval is beszélget. Úgy tűnik, minden rendben van vele. A középiskolát nagyon élvezte állítása szerint, de most ez az egyetemi időszak mintha fura hatással lenne rá. Bár lehet, hogy ez eddig is így volt.

Külső szemlélőnek tehát egy teljesen normális, extrovertált és vonzó lánynak tűnik.

Viszont nekem mindent elmond, amin átmegy most éppen.

Rengeteget nevetnek a szobatársaival, mégis sírva alszik el. Állatása szerint ez a társas magány, de hát szerintem más, több. Ő nem magányos, hiszen az emberek általában megkedvelik, a férfiak pedig vonzónak tartják.

Azt mondta, hogy ha sokáig nincs emberek között, egyszerűen "bekattanik az elméje", és nem tudja kikapcsolni. Azt mondta, nem hagyják nyugodni a negatív gondolatok, állandóan agyal, de mindent a negatív oldaláról lát, elképesztően pesszimista. Fél a jövőtől, a sorsától, a családtagjai állapotától, a sikertelenségtől, magánytól, betegségtől... Ettől újabban aludni sem tud. Sokszor rátör a félelem egy ismeretlen dologtól, akkor meg attól nem tud aludni.

Nem tudom, ez mennyit segíthet most, de átlag felettien okos lánynak ismerem.

Mostanság igen sokszor hangulatingadozásai vannak. Ha szomorúnak tűnik, nem mondja el, mi a problémája, és igen gyorsan átvált vidámba. Én viszont ismerem, és tudom, hogy mestere annak, hogy fedje az érzelmeit.

Mindezek mellett sokat dohányzik és iszik is, sőt a sziget fesztiválon egy héten át minden nap be volt tépve.

Néha hihetetlenül jól érzi magát, ez látszott rajta például ott a fesztiválon is. De amikor annak vége lett, napokra eltűnt. Amikor megint beszéltünk, azt mondta rengeteget sír, hogy vége lett. Mert most vissza kell térnie a valóságba. És hogy őt az emberek nem fogadják el a valóságban, és nem tartják semmire.

Ami a legjobban jellemzi, az a kettősség: Szomorú, de mindenki vidámnak tudja. A szülei elváltak, a bátyja depressziós (kezelés alatt is áll), az anyja afelé közelít, az apja meg annyira munkamániás, hogy nem vesz ki egy szabadnapot sem, és túlhajszolja magát.

A lány pedig mintha képtelen lenne bízni az emberekben, és egy kicsit talán paranoiás is. Mindenkiben a legrosszabbat látja, és néha azt is érzem, hogy nem kevés gyűlölet gyülemlett fel benne, harag, amit nem tud hová tenni. Igen hamar ideges lesz, és borzasztóan nyers tud lenni az emberekkel. Mindezt szemrebbenés nélkül.

Amiért viszont ezt csak én tudom, az az, hogy csak bennem bízik, a többi embert szerintem egyszerre tartja magasabb és alacsonyabb rendűnek magánál, nem bízik bennük, nem szereti őket. Az ő szemükben mégis megmarad a jófej, stílusos, bulizós, pasizós lánynak, holott fogalmuk sincs, hogy a lány negatív gondolatai a sírásig, sőt, a zokogásig kergetik őt éjszakánként. Volt, hogy sírva felhívott éjjel, hogy nem bír aludni, mert megint úgy érzi, hogy bekattant, és minden olyan szörnyű, és nem bírja leállítani az elméjét. Fél attól, hogy a bátyja öngyilkos lesz, vagy hogy az anyja elmegy, és otthagyja. Még akkor is retteg, amikor a macskája nem jön vissza éjjel, mert természetfelettien ragaszkodik ahhoz az állathoz.

Elmondta, hogy mennyi mindentől fél, és hogy az agya szinte csak ezekre összpontosít.

Ugyanakkor örömében is igen könnyen elsírja magát, például amikor az emlékein gondolkozik. Állítása szerint gyönyörű gyermekkora volt. Ja, a felnőtté válástól fél talán a legjobban. Azt mondja, egy felnőtt nem lehet boldog soha. És ő sem lesz az, mert őt az elméje nem engedi boldognak lenni.

Ami a legijesztőbb az egészből, hogy amikor más emberekkel vagyunk, semmit sem mutat ebből. Én viszont tudom, és ez megijeszt.

Szerintetek ez valami mentális zavar, depresszió, vagy mi? Én aggódom.


2015. dec. 6. 02:12
 1/2 A kérdező kommentje:
Segíteni akarok neki, hogy tudjon megint aludni, és legyen őszintén életvidám.
2015. dec. 6. 02:29
 2/2 anonim ***** válasza:
Ez hosszú kivizsgálást igénylene. Probáld meg rávenni, hogy segítséget kérjen. Addig is a félelmeit lenne nagyon jó, ha megtanulná legyőzni.
2015. dec. 6. 16:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!