Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Csak túlreagálom?

Csak túlreagálom?

Figyelt kérdés
14 éves vagyok. Általános iskola 5. osztály második félévéig volt egy legjobb barátnőm, de akkor Ő teljesen megváltozott és eltávolodott tőlem. Addig úgy gondoltam, hogy minden rendben lesz és jó lesz és jól fogunk szórakozni. Nem is voltam kitűnő tanuló: 5. osztályban félévkor volt 1 db 3-asom és voltak 4-eseim. Azonban miután eltávolodtunk, magamba zuhantam. Már nem tudtam azt használni, hogy minden rendben lesz. Elkezdtem gondolni a jövőmre, de nem épp a megfelelő módon. Keményen tanultam, de csak azért, hogy kizárjak minden más dolgot a fejemből és hogy ne gondoljak a szomorúságomra. 6. osztálytól egészen 8. osztályig kitűnő voltam. Osztályelső, vagy osztálymásodik. Maximalista lettem. Nagyon boldog voltam, mikor megtapsoltak mert jól feleltem. 7. osztályban az összes tantárgyból kaptam dicséretet. Azonban megutáltam az iskolát. Nem igazán tudtam többé részt venni az osztály közösségi életében. Ez amiatt volt, hogy rosszban voltam valakivel és az osztály se kedvelte azt a bizonyos valakit, de később megszerették, velem meg már nem törődtek. Megutáltam az iskolát, de folytattam a folyamatos tanulást. Agyonstresszeltem magam, keveset aludtam, volt, hogy már hánytam a stressztől, mert féltem megírni egy dolgozatot. Azért tanultam keményen, mert be szerettem volna egy erős gimnáziumba, hogy új életet kezdhessek. Most vagyok elsős gimnazista. Kezdetben valóban jól éreztem magam, de nem tudtam túllépni magamon. Nem tudok könnyen kialakítani kapcsolatokat, és csendes vagyok. Ráadásul állandóan feszült vagyok ha emberek vannak körülöttem, mert azt gondolom, hogy belém fognak kötni, mert általános iskolában sokszor kötöttek belém akár az utcán, akár az iskolában. Az osztályból nincsenek is barátaim. Most visszasírom az általános iskolát, amikor volt pár barátom. Mindig visszagondolok rájuk, mikor vonattal utazok. Elképzelem, hogy milyen lenne ha ott lennének mellettem és nem lennék ilyen piszkosul magányos. Kolis vagyok ráadásul, ezt is vártam, de ez is csalódás lett. A takarodó idő, a kollégiumi kaja, a kötelező szakkör, a szilencium.. Még most is keményen dolgozok, de mostmár nem tudok eredményeket elérni. Hétköznap 6 órát tanulok, de még így is becsúsznak rossz jegyek. Annyira rosszul érzem magamat, mert keményen próbálkoztam, de nem kaptam jó jegyet, azután pedig bűntudatom van. Fájnak az izületeim, a wc-ben sírok, hogy ne lássanak és volt már pánikrohamom is. Minden este azt kívánom, bárcsak ne kelnék fel holnap. Anyukámnak elmondtam, hogy depressziós vagyok, de csak azt mondta, hogy ez csak a kamaszkor és túlreagálom a dolgokat. És nem ez volt az eset, hogy elmondtam neki, és ugyanazt mondta, mint régen. Még a LESZ(Lelki Elsősegély (Telefon)szolgálat)-nek is írtam levelet. Szeretném, ha anyukám megértené, hogy depressziós vagyok és hogy rosszul érzem magam. Teszteket is kitöltöttem, angolt is és magyart is és mindegyik írta, hogy valószínűleg depressziós vagyok. Szerintetek depressziós vagyok vagy csak túlreagálom, ahogy anyukám mondta?

2016. jan. 10. 18:45
 1/1 Joola ***** válasza:
Az, hogy depressziós vagy-e vagy sem, egy dolog, anyukádnak mindenképpen törődnie kéne a problémáiddal, nem csak lerázni téged, hogy majd kinövöd, mert ettől még értéktelenebbnek érzed magad. Próbálj vele komolyan leülni és beszélni a gondjaidról. A legrosszabb, ami egy kamasznak mondható, hogy ez csak a kamaszkor, mert ezzel a szülő lekicsinyli a gyereke gondjait. Anyám is folyton ezt csinálta, 20onévesen meg jött a "mert éppen menstruálsz", "mert éppen fáradt vagy"... Valamire mindig ráfogja a bajom, ahelyett, hogy szimplán meghallgatna és érdeklődne. Meg ha mondjuk tényleg csak éppen fáradt vagyok, vagy te tényleg csak éppen kamasz vagy, neked ez a probléma most akkor is hatalmas méretű és csak ez számít, komolyan kéne vennie téged.
2016. jan. 11. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!