Ez még egészséges, vagy érdemes lenne foglalkozni vele?

Arra gyanakszom, hogy többet szorongok, mint az átlag. Minden hosszabb út előtt eszembe jut, hogy mi van, ha balesetezni fogunk, a buszon mindig próbálok a vészkijárathoz közel helyezkedni, a metró peronján mindig hátrahúzódom, mert olvastam a pasasról, aki belökte az embereket a metró alá, és elkezdtem nagyon parázni. Van, hogy esténként az ágyamban fekszem, és annyira félek a semmitől, hogy nem tudok elaludni. Kiskoromban az volt az irracionális félelmem, hogy leszakad a fürdőkád a fölöttünk lakó embertől, hogy csak az ágy szélén mertem aludni. Két éven keresztül, tíz-tizenkét éves koromig. Nagyjából tizenhat éves koromig nem mertem egy utcaszakaszon lenni kutyákkal, mert kiskoromban elvben láttam, hogy megharap valakit, és nagyon féltem tőlük. Ez most már normalizálódott.

De tudom, hogy mindenkinek vannak nagyon buta félelmei, és még ha nekem több is van az átlagnál, amiatt se enném magamat, ha nem lenne olyan hihetetlenül gyenge a stressztűrési képességem. Még felső tagozaton, amikor éveken át én voltam kipécézve, volt, hogy reggelente iszonyatos hányingerem volt, tök rosszul voltam, nagyon vert a szívem, aztán kimentem a suliklotyóba, hánytam egyet, és elmúlt, mintha megkönnyebbültem volna (nem volt több randomróka, amikor már olyan közösségbe jártam, amit szerettem). Alapjáraton az a típusú ember vagyok, aki sokat beszél, sok barátom van, és ezek erős barátságok, megértem az embereket, tudom a konfliktusokat kezelni, szóval tekintsetek egy kis szociális álomnak, de tavaly, amikor elmentem egy táborba, ahol volt legalább száz teljesen idegen arc, napokon keresztül szinte remegtem az idegességtől, azt fikcionáltam, hogy mindenki utál, és nyeltem a nyálamat, mert megállás nélkül jött, amitől csak még kínosabban éreztem magamat.

Aztán jött a szuperbomba, leérettségiztem, és eleve az utolsó félévem valami eszméletlen szorongásban telt el, de talán ez is normális, mert mindenki szorong az érettségijétől. A fontosabb emeltem előtt (mert hogy kettő emeltet csináltam), annyira rosszul voltam, hogy felkelni se tudtam az ágyból egész megelőző nap, aztán miután megírtam, kijöttek a megoldókulcsok, és megállapítottam, hogy elrontottam, az egész nagybetegségnek nyoma se volt. Pedig az összes érettségim jó lett, szóval erősötös, csak az nem, amire a legtöbbet készültem.

Most újraérettségiztem, és nem volt mellette a többi dolog, szóval magabiztosan tudtam csak erre tanulni, és szerencsére egész jó lett (lekopogom), de most is kínszenvedés volt az előtte lévő másfél nap, hányingerem volt, és a fejem is fájt. Két napon át nem ettem normálisan, és aludni se tudtam.

Bocsi a regényért, szóval úgy érzem, hogy az emberek többsége szorong az ilyen helyzetektől, és nem tudom eldönteni, hogy ez egy olyan probléma, amihez pszichológus segítségét kellene kérnem, vagy csak meginni egy liter nyugiteát, és elfogadni, hogy hajlamos vagyok jobban túlreagálni a dolgokat, mint kellene. Tekintve, hogy egy nagyon nehéz egyetemi képzésre szeretnék bejutni, ami legendásan stresszes, és utána egy olyan szakmakörben elhelyezkedni, ami szintén nem azoknak való, akik bőgnek félelmükben, ha meglátnak egy darab papírt, viszont ezt szeretném csinálni, és nem hiszem, hogy fejben vagy emberileg ne lennék alkalmas rá. Szeretnék - ha már így alakult - a lyukasévemben kezdeni valamit ezzel a dologgal, viszont nem tudom, hogy érdemes-e szakember segítségét kérnem. Nem akarom, hogy körberöhögjenek. De azt akarom a legkevésbé, hogy valahogy átverekedjem magamat az egyetemen, és aztán ott álljak élesben, és amikor másnak szüksége lenne rám, ne egy magabiztos valaki, hanem egy szorongó kis görcs bámuljon rá nagy szemekkel. Szóval foglalkozni mindenképpen akarok vele, de ha valakinek esetleg van ezzel tapasztalata (és olvasni is szeret, mert eljutott idáig), szívesen olvasnám, hogy mi szépet gondol, hogy szerinte hol érdemes elkezdeni.

Előre is köszi minden választ! :)

(18/L)