Mennyire normális az adreanalinfüggőség?

Imádom, ha veszélyes helyzetbe kerülök, ha valamiféle izgalom van az életemben. Ha most fény derülne egy engem érintő hatalmas titokra, vagy kiadná valaki, hogy a világ másik felére kell költöznöm, vagy , az egészet egy tök jó élményként fognám fel. Nem siránkoznék, hogy kizökkentem a nyugis életemből, és azt se sajnálnám, hogy itt kell hagynom a barátaimat, mert senkihez se kötődöm annyira, hogy sajnáljam, hogy itt kell hagynom. Én még egy apokalipszisnek is örülnék, mert ugyan abba valószínűleg belehalnék, de legalább életem utolsó napjai eseménydúsan telnének el. Sokszor szoktam is ilyenekről fantáziálni, nem tudom, ez normális-e?

Mituán még tanulok, igencsak ingerszegény környezetben élek, és emiatt mindig lehangolt és kedvtelen vagyok. Igazából így is simán tudok élni, csak mondom, örülnék, ha történne már valami. Az unalmas monotonitástól melankólikussá válok, de ha néha kiszakadnom belőle, iszonyúan életvidám tudok lenni.

Majd olyan munkát szeretnék, amivel sokat utazhatok vagy/és érdekes dolgok történnek, mert felfordulna tőle a gyomrom, ha éjjel-nappal egy irodában kéne koslatnom. Ingerszegény környezetben is elvagyok, de közben halálra unom magam és már-már depresszióba süllyedek, mert szükségem van a pörgésre.