Tönkremegy az életem és a legkevésbé sem érdekel. Mit csináljak? (19/L)

Szia!

Annyit tudok tanácsolni, menj el passzív félévre, és szánj rá egy évet a gyógyulásra, ha tudsz. Sokkal nehezebb lesz, ha közben még elvárások is vannak, és a depresszió nem enged teljesíteni.

A közönyöd nem a depresszió egyenes következménye?

Azon is kéne segítenie a pszichológusnak.

Vagy keresni másikat, ha ő nem tud.

Néhány gondolat a többi tanácsról:

A gyógyszert csak te tudod, hogy érdemes-e szedni.

A "sürgősen férfi kell ide" elég nevetségesen soviniszta tanácsnak tűnik. XD Mellesleg full apátiában nagyon nagy teher egy kapcsolat, főleg ha az illető nem tud a depressziódról, vagy nem érdekli, vagy csak nem tud vele mit kezdeni.

#9-es: Ha anyukád pszichiátrián dolgozik, nem tudna ő, vagy egy kollégája hozzászólni a témához? Csak hogy ne vakon vezessük a világtalant. :)

Gimiben nagyon ritkán éreztem jól magam, egyszerűen nyomasztó volt, hogy semmi élet nincs a kis vidéki öskolámban. Az volt népszerű, aki a legmenőbb cuccokban járt, és agyon volt cicomázva, felületes barátságokat láttam megszületni, és mindenki elitnek tartotta magát, csak mert hogy izé, meg hozé.

Nem igazán érdekelt a tanulás, csak az, hogy kijussak a lepratelepről, szóval kinéztem egy alacsony ponthatárú egyetemet, aminek köszönhetően nem kellett emelteznem semmiből.

Nem voltam rossz tanuló, sőt, szinte mindig az osztály legjobbjai között voltam, kivéve ha éppen nő ügyeim voltak.

Hogy mi volt az emberek véleménye rólam, azt nem tudom. Egyszerre voltam tagja a bagázsnak, de kívülállónak éreztem magam. Nem hiszem, hogy volt hozzám hasonló gondolkodású ember, pedig nem vagyok antiszociális. Én voltam a mókamester pont hogy.

Aztán persze felvettek, és elvarázsolt az, hogy a fővárosban lehetek végre, és megleltem azokat az embereket, akiknek az értékrendje szimpatikus számomra. Persze a képzés nem volt érdekes, de az ösztöndíjakból meg tudtam élni, és hál isten nem kellett a szüleimet annyira lehúzni anyagilag.

Fizikára jártam csak be, pedig ellenségem volt ez a tantárgy előtte, ennek a kritérium vizsgájára mentem csak be, a többit magasról lekakkantottam. Igazából kolis társak pszichológiájára is bejártam, mert hát na, qrvajó volt.

Aztán a kiút az vót, hogy találtam egy elég jó munkát, amit szeretek és megfelelő ahhoz, hogy létre tudjak hozni egy kis fővárosi egzisztenciát. Azóta is így élek, most tervezem beindítani az életem, hogy végre azt csináljam amit mindig is szerettem volna.

Tudom, nem egy sad story, de ha van kedved, írj rám nyugodtan. Szívesen meghallgatlak. A bogyókat meg légy szíves dobd ki, ellehetetlenítik a későbbi életed. 2 barátom is láttam, hogyan mennek tönkre ezektől.

Változtasd meg picit az életmódod. El se hiszed, hogy milyen nagy változást fog produkálni, csak az, hogy megerőlteted magad, hogy lemenj néha a parkba, hogy cuki kutyákat nézegess, vagy a szél kapjon a hajadba. Legyen hobbid, aminek tudsz élni. ÉLJJJJ! :c

20 eff

#11

9-es vagyok.

Pontosan tudom, mit válaszolna anyám, mivel számtalanszor megtörtént már ez a beszélgetés. :) Sőt, ami azt illeti, bármiről kezdek el beszélni, az mindig ehhez a beszélgetéshez vezet, ha nem erőltetem meg magam, hogy a témához szögezzem...

Ha megpróbálom elképzelni, hogy mit mondana, a következők jutnak eszembe (röviden):

1. Depresszió nem létezik, mint betegség. Senki sem "depressziós", hanem csak túl gyenge vagy gyáva ahhoz, hogy helyrehozza az életét.

2. Nem próbálkozol elég keményen.

3. A pszichiátriai gyógyszerek jók.

(Annak ellenére, hogy személyesen látja az eredményüket és meséli el, hogy milyen szinten elpusztítanak egy embert... de amit ő ajánlana, az jó - mondja ő.)

4. A szorongás csak úgy győzhető le, ha minél többször szembenézünk a helyzettel, ami a szorongást okozza.

_____

Ezen pontok közül többel nem értek egyet, természetesen, de nincs jogom az egyet nem értéshez, mert "nem értek hozzá".

Szóval, semmi extra pszichiátriai bennfentes titkos információra nem kell gondolni, főleg ha tudjuk, hogy a pszichiátrián sem művelnek csodákat az emberrel (sőt...).

Holy shit...

Sejtettem, hogy naiv feltételezés lesz, de nem ennyire, ehh...

Ha az egész pszichiátria így gondolkodik be is lehet zárni az egészet a fenébe.

Nem csak te nem értesz egyet vele, hanem a modern orvostudomány sem...

No mindegy. Akkor olyasvalaki hozzászólása kéne, aki már átélt ilyet, és ki is lábalt belőle, visszatért előző önmagához.

#14

Ne értsd félre, ezeket nem csak mint szakmabeli mondja, hanem mint anya is. Habár azok alapján, amiket mesél, illetve konkrétan mondta is, hogy az orvosok döntő többsége nem kezeli a depressziót betegségként, csak hivatalosan.

Szóval, ami a pszichiátriát illeti, feltételezem meg kell felelniük valamiféle külső követelményeknek, és nem az orvosok belátása alapján bírálják el, hogy mi betegség és mi nem. Persze azért nyilván a gyakorlatban bejátszik a személyes vélemény is...

Anyám eléggé megbecsült a munkahelyén, szokták hívni előadásokat tartani, stb., szóval ez arra enged következtetni, hogy jelentős különbség van a hivatalosan mutatott oldal és a szakértők személyes véleményei között. Persze ez alapvetően nem probléma, míg a kezelést nem teljes mértékben a véleményükre alapozzák (ebben az értelemben).

Az mondjuk kiakaszt, mikor azt mondja, hogy nem próbálkozok elég keményen, mikor a házból sem tudok kimenni. :D Aspergeres vagyok, a szakértők is alig tudnak valamit az aspergerről (az ő szakterülete pedig nem az autizmus), így fogalma sincs róla, hogy én mennyire keményen próbálkozom vagy nem próbálkozom. :)

Nem értettem félre, és az kétszer olyan rossz, csak nem szívesen szidom látatlanban másnak az anyját. :)

Azért szerintem az, aki önkényesen eldönti hogy szerinte nem betegség amit a világon szinte mindenhol máshol betegségként kezelnek (ld. DSM-5 pl.), amire külön gyógyszer-kategória van kitalálva (ld. antidepresszáns), az ne menjen orvosnak. Meg anyának...

És szerintem akkor is probléma, ha hivatalosan leírja, hogy betegség, felír rá egy előírt gyógyszert, de azon túl nem érdekli hogy segített-e ezzel, mert szerinte semmi bajod... Sőt, beléd rúg még párat a miheztartás végett.

A munkahelyi megbecsülésnak, előadástartásnak sajnos nem feltétlen van köze szakértelemhez. Ha keresel biztos találsz pl. oltás-ellenes megbecsültnek tűnő előadásokat is. Vagy mágneses gyógymatrac/-karkötő előadást.

Én se mondanám betegségnek a depressziót.

Bár nem vagyok még pszichiáter, meg miegyéb, de megvannak az elképzeléseim, amik mellett szeretnék álláspontot foglalni.

A depresszió "kezelése" ürügye az emberek elbutítására. Nem azért, de mindez csak más érdekeit szolgálja, nem a sajátodat. Vannak, akik szerint a kormány áll a háttérben, (igazából már ez is kinézhető itt is) de én inkább azt látom, hogy a gyógyszergyártó cégek érdeke, hogy szedjük az amúgy butító tablettákat.

Amiket felírnak, pl alprazolámot, nem más mint tüneti kezelés. Aki beszedi pár óráig jól érzi magát, megkönnyebbül, felszabadul, de a bogyók nélkül már szinte a kúra elején megjelenik a függőség. Ennyiből a füvet is legalizálhatnák, nem?

A xanaxról/frontinról baromi nehéz leszokni. Végigkísértem 2 barátom szenvedését, és semmit sem tehettem. Egyiknél pont hogy azért jelentkeztek pánikrohamok, mert hirtelen szerette volna abbahagyni a készítmény szedését. Tönkretették.

Láttam őket visszaesni, és hiába mondták hogy jól vannak, nem ők beszéltek éppen, hanem a szer.

Szóval hiába van antidepresszáns, nem ér a gyógyulás érdekében semmit. Komolyan. Annyit talán, mint a tv-ben a reklám. Röhögsz egyet talán, vagy szép lassan megőrülsz tőle. Baromi sok mellékhatása lehet, és erősen függést okoz.

Az kiváltképp felháborító, hogy GYEREKEKNEK is képesek felírni ezt a csodás készítményt. Hacsak nem derül ki a gyerekről, hogy személyiségzavara van, felesleges a depressziót így kezelni, mert mindez megoldható mindössze annyival, hogy van akár egy igaz barátod, akinek elmondhatsz akármit. Egy normális gyerekkor pedig erősen kihat a felnőttkor mentális egészségére.

Hát minek mondanád akkor?

Ez nagyon összeesküvés-elméletesre sikerült. Kezdjük ott, hogy abszolút nincs semmi szükség az emberek butításához gyógyszerre, ott a tévé, facebook, valóvilág, oktatás leépítése, stb.

A gyógyszergyártónak nyilván érdeke, hogy egyed a gyógyszerét, de ha valóban butítás lenne kizárólag a célja, az ellen azért csak fellázadna az orvostársadalom jóindulatúbb fele.

Szerintem csak egyszerűen sötétben tapogatóznak. Néha beválik, néha nem. És úgy vannak vele, érdemes kipróbálni mindenkinek, ha legalább a felének/harmadának segít.

Kb. minden antidepresszánsra rá van írva, hogy ne hagyd abba hirtelen, mert elvonási tüneteket okoz, így nyilván nehéz leszokni. Ha ezt nem vette figyelembe, az nem a gyógyszer hibája.

Valóban nem mindenkinek használ az antidepresszáns. De azért szerintem azt nem lehet kijelenteni, hogy soha senkinek semmilyen körülmények között nem segít. Sok mellékhatása lehet, mint minden erősebb gyógyszernek, valóban. És annyira okoznak függőséget, mint az erősebb altatók, fájdalomcsillapítók, inzulin, vérnyomáscsökkentők, stb.

De azért közel sem olyan erős függőséget okoznak mint a keményebb drogok. Az adag fokozatos csökkentésével könnyen abba lehet hagyni.

Depresszió megoldható mindössze annyival hogy van egy igaz barátod? :D Számold már össze hányan írták be ide is, hogy nincsenek barátaik. Megsúgom, a legtöbb nemdepressziós embernek sincs igaz barátja, akárhányszáz ismerősük is van a facebook-on...

Mindenesetre nagyon elvittük a témát, valószínűleg ezt nem itt kéne megvitatni. :)

Ez nem összeesküvés elmélet. A kormányos nyilván, engem viszont ez nem érdekel. Engem az egészségügyön belül a pszichiátria ügye izgat, és egy kalap szart sem ér, az egész világon. Valahol a mai napig ugyanolyan a helyzet, mint a Száll a kakukk fészkére-ben.

A gond azzal van, hogy megannyi inkompetens, haszonleső barom van, akik nem hivatásként tekintenek a pszichológiára, hanem pénzkeresésre, meg hogy ők az agyturkászok, és mindent értenek, amit megtanultak.

Beszélek én azokról, akik nem meghallgatnak téged, hanem egy tesztet íratnak veled, ahol számokkal jelzed, hogy hogyan érzed magad. Már ez is eléggé kiábrándító...

Tény, hogy nem a gyógyszer hibája, az egy élettelen dolog, a pszichiáter hibája, aki felírja a 14(!!!) évesnek az elég kemény drogot, mert hogy depressziós.

Nem azokról beszélek akik nem depressziósok. Attól lehet nem depi, amitől csak akar, de aki rádöbben arra, hogy magányos, miért kell hogy gyógyszerektől várja a megoldást? Igenis az kéne, hogy meghallgassa valaki, és már is jobban érezné magát, ha egy ilyen barátja lehetne, mert mint mondtam, nem minden pszichiáter kompetens.

Plusz, ha már éreztem egy kis csipkelődést, annyit vissza szólnék, hogy ez nem is matematika, nem lesz attól igazad, hogy indirekt módon bizonyítasz. És attól sem, hogy utána kedvesen közlöd, hogy eltereltük a témát. Simán megkereshettél volna privát üzenetben, hogy vitatkozzunk, de az a típus vagy, aki szereti megmondani a véleményét a világnak, és arra dudorodik a nadrágja, hogy másokkal ellenkezhet kvázi nyilvánosan.

Sokkal inkább hiszek a terápiában amúgy, mint a gyógyszeres kezelésben. Az ember érzésvilága hiába a biokémiára épül, nem azzal érdemes gyógyítani, mert megy az egy kis törődéssel, hozzáértéssel, és szeretettel.

Remélem azért nem olyan nagy gáz, hogy megfogalmaztam a véleményem, ha nem idevalónak érzi valaki, akkor nyugodtan pontozzon le. Én azért hiszek benne, hogy akárki segítségére válhat ez a kommunikáció.

De én nem akartam vitatkozni veled privátban, le akartam zárni a témát. :)

A személyeskedésedhez csak gratulálni tudok.

Csak annyit akartam a véleményed mellé tenni, hogy azért, mert neked nem vált hasznodra se a gyógyszer, se az orvos, nem jelenti azt, hogy minden pszichiáter és gyógyszer gonosz az egész világon.