Miért van ez? Nem bírom a változást, vagy mi lehet az oka?

Elnézést, ha kicsit hosszú.

Történet a következő: 20 éves fiú vagyok, most fejezem be teljesen a középiskolát (nem bukás, hanem az iskola jellege miatt) és úgy döntöttem, hogy most nem fogok egyből továbbtanulni, hanem elhelyezkedek, mégpedig egy olyan munkakörben, amely mindig is érdekelt, a hobbim is egyben és jópár embert ismerek erről a munkahelyről. Már sokszor elegem volt ebből az iskolából így nagyon vártam a napot, amikor lesz egy meghallgatás, majd utána kezdődik az egész procedúra..

A problémám a következő: Régebben már többször előfordult, hogy egy valami ilyesmi "álmot" vártam, hogy megvalósuljon, amikor a saját megszokott környezetemben a megszokott emberekkel voltam nem is volt semmi bajom, viszont amikor eljött a nagy nap, teljesen bestresszeltem, mintha nem önmagam lennék, egész nap alig ettem, úgy éreztem magam, mintha folyamatosan a sírás kerülgetne és minden porcikám ez ellen az egész ellen tiltakozik. Nem tudom jól érezni, elengedni magam. Ez többször is megtörtént, amikor egy lánnyal találkoztam, akit a neten ismertem meg, messze lakott, nagyon odavoltam érte és néha találkoztunk. Mindig nagyon vártam a találkozást, majd a találkozás napján teljesen kiborultam az egésztől, majd amikor hazament / hazajöttem, visszarázódtam. Ugyanez volt a helyzet egy nyári gyakorlatom alatt: Amikor ott voltam, keveset tudtam jól érezni magam, sok idő kellett, hogy belerázódjak valamennyire, az éltetett, hogy csak 1 hónap az egész, az ott történt jó, vicces dolgokat is csak utólag tudtam / tudom értékelni.Most ez a helyzet ennél a munkánál, pedig 15 éves korom óta szeretem, imádom, érdekel, ez egy álmom volt, és erre beüt a krach.. Mintha minden jobb lenne amolyan "külső szemlélőként" ...

Miért van ez és mit tudnék tenni ellene?

Köszönöm a válaszokat! (És elnézést ha hosszú)