Összefüggés az általános szégyenérzet, és a kiskori neveltetés között?

Egy-pár hibát amit szüleim neveltetéséről fel tudnék hozni, az az, hogy bármikor, ha szex jött szóba/filmbeni szexjelenet stb.., elképesztően nagy szégyenérzetet éreztem magamban, és legszívesebben csak elmenekültem volna onnan, de az még inkább erősítette volna ezt az érzést, ezért inkább ott maradtan szenvedni

Hasonló érzések fogtak el mikor káromkodós társaságban keveredtem és a szüleim is közel voltak/tv-ben káromkodós filmek stb..

Ugyanez: szégyenérzet, inkább lőjön már le valaki..

Emiatt igyekeztem ezen kritériumok alapján szelektálni a barátaimat: szexről nem beszélünk + nem káromkodunk, hát persze nem volt ilyen ember már a kezdetektől fogva

Persze idővel rájöttem, hogy ez az emberi psziché megtagadása, a kifejezőkészség egyfajta rombolása amit azóta utólag fájdalmasan nehéz visszaépíteni

Most, hogy egyedül élek pont az ellentétét csinálom, káromkodás + nemi dolgokról való megnyilvánulás, főleg egy hasonló gondolkodású - ám jóval szociálisabb -"osztálytársammal" borzasztóan gyerekes stílusban humorkodunk

Merre van a fény az alagút végén, hogyan találjam meg az egyensúlyt,

23/főiskolás?