Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Szerintetek mi a jobb: mentáli...

Szerintetek mi a jobb: mentális betegséggel diagnosztizálva élni, vagy úgy tenni, mintha nem lenne semmi baj, és csendben szenvedni, viszont nem felcímkézve lenni?

Figyelt kérdés
Mivel nem javul az állapotom igazából, és munkába se vagyok képes járni, az emberekkel pedig fáj szó szerint érintkezni, így nyilván célszerű lenne segítséget kérnem szakembertől. Jártam nemrég egy évet pszichológushoz, de csak az autogén tréninget csináltuk, ami bár hatott, de kevésnek bizonyult. Félek másik szakemberhez menni, mert nem egy kókler dolgozik a szakmában, nem egy ismerősöm lett a kezelés után sokkalta rosszabbul, hogy a rossz diagnózisokról már ne is beszéljek. Szóval őrült nagy dilemmában vagyok, mert akármelyik opciót is nézem, jobb nem lesz semmiképp. Egy volt tanárnőm, aki segítőként is dolgozik, azt mondta, hogy ő a helyemben messzire elkerülne minden olyan helyet, ahol diagnosztizálnak. A segítség őrülten kellene, de tényleg beszédes, hogy a legtöbb pszichiáteri segítséget igénybe vevő ismerősöm csak rosszakat mond (tanult, művelt emberekről van szó, nem egy közülük maga is tanult pszichológiát, szóval lehet adni a szavukra). Na meg az sem segít, hogy pár éve nekem is kifognom két őrültet: az egyik egy perverz volt, a másik meg egy érzéketlen, okoskodó farok.

2017. aug. 26. 00:56
 1/9 anonim ***** válasza:
19%
Ezt a sz@r kerdest mar bocsanat. Azt hittem valtoztatni akarsz a helyzeteden. Pl felrediagnosztizaltak es be akarnak zarni. Minek kell a sok beszelgetes....hmmm? Kezdem unni ezt a gyakori kerdeseket oldalt. Ide mindenki csak sirni jon? Nem arra van hogy problemamegoldas, vagy valami hasonlo? Persze en vagyok a hulye hogy olvasom mert ugye aki nem akarja az ne tegye. :D kerdezo a valaszom az hogy egyetertek a tanarnoddel aki elkerulne a diagnosztizalo helyeket, de nem azert hogy ne deruljon feny arra ami van hanem hogy valtoztassak rajta minnel elobb. Ne is pazaroljam ilyenre az idot. Na jo hagyom a pics@ba ezt az oldalt. Lehet kicsit sokat ittam, dehat ilyenkor oszinte az ember....legalabb meg tudok potyogni a telon. :D
2017. aug. 26. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Nem csak koklerek vannak :) Abból is van de ha nem megbízhatatlan helyekre mész akkor semmi bajod nem lesz...ki kell ismerni az orvost...Nem tud hülyére venni ha nem hagyod....vagy legyen nagyon nagyon nagy akaraterőd és győzd le szociális gatlasaidat...ez egy amolyan önsegítő technika...nekem is bevallt...nekem is kell pszichológushoz járni...Ne panikolj feleslegesen!!!! Sok sikert
2017. aug. 26. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
100%
1. Te egy degenerált idióta vagy ne is haragudj...Nem sír hane. SEGÍTSÉG KELL NEKI!!!!! Nem az hogy letoljad hogy ki merte írni...Az emberiségnek meg kéne tanulni segíteni a másikon... És az ilyen senkiházi emberek miatt tesz valaki rossz döntést...2. vagyok
2017. aug. 26. 01:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 A kérdező kommentje:

"Kedves" első! Ne haragudj, de szerintem nem én sírok, sokkal inkább az, aki részegen feljön gyk-ra és egy olyan szöveget tol, aminek értelme kb. nulla. Ennyire rossz életed van, hogy még részegen is a gyk-t olvasod? Véleményt, tanácsot kértem, ezzel szemben tudod, mit jelent a sírás? Pontosan ékes példája vagy annak, miért rühellem az embereket annyira, hogy már a gondolatuktól is hányingerem van. Jah, és nem, nem őszinte vagy, hanem szimplán egy idióta, aki azt hiszi, most nagyot mondott. Pedig nem.


Kedves második! :) Próbálom leküzdeni, mikor kisebb, mikor nagyobb sikerrel, van, amikor viszont negyed óra már lefáraszt az emberek közt. Általában mindig tudakozódom előre a szakemberről, csak ez is elég becsapós, mert van, aki egész fiatal, tapasztalatlannak hinné az ember, közben mégis kiváló szakember, más meg évtizedek óta van a pályán, és konkrétan olyan etikai vétségeket követ el, hogy jobb helyen tiltanák a pályáról. Köszönöm a válaszod, ment a zöld kéz!

2017. aug. 26. 01:42
 5/9 anonim ***** válasza:
En nem mennek dokihoz :( szoktak lenni hangok amik beszelnek hozzam, de akkor sem...mert nem jo otlet. Nem akarok ilyen hamar olyan diagnozist amivel egy eleten at gyamom lesz, es kitomnek olyan bogyokkal , hogy napi 20 ora alvas is keves :( mar negyedjere nem merek orvoshoz fordulni. Sajat magam probaltam a gyogyszerskalan vegigmenni, es valasztani ami segit. A jelenlegi valasztasom nem tokeletes, de elni tudok mellette. Nem ut ki nagyon, csokkenti a paranoiat viszont a pszichotikus jelenetek ugyanolyanok, csak nem felek annyira. En titokban elek, mar elegem van a sok nagydumas dokibol :(
2017. aug. 26. 09:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 A kérdező kommentje:
Uh, de durva. :( Hála Istennek, nekem szerencsére nem ilyen komoly a bajom, mármint gyámság alá ezzel tuti nem kerülnék, szimplán csak emberekkel nem tudok együtt létezni naponta, nagyon hamar kiborítanak, lefárasztanak, de azt olyan szinten, hogy ha ki kell mozdulnom közéjük, akkor előtte órákat kell rákészülnöm, és általában fizikailag is rosszul leszek. Sajnos akkor ide is hasonló tapasztalatok érkeznek, mint amiket az ismerőseim / barátaim / családtagjaim (és jómagam is) is tapasztaltak / tapasztaltunk. Szomorú nagyon!
2017. aug. 26. 10:44
 7/9 anonim ***** válasza:
Koszi az egyutterzest , hat en megyek most dolgozni. Melo vagy suli elott mindig kicsit felek hogy esetleg jon egy epizod es feltunik valakinek..
2017. aug. 26. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
Én a másodikat választanám, bár nem vagyok a helyedben. Szerintem érdemes keresgélned, nem mindenki kókler, de figyelj, hogy az adott terapeuta az-e. Nem tudom, felismerhető-e vagy felismered-e. De lehet, hogy a következő máris egy megbízható ember lesz, aki valóban segít. Talán érdemes előtte kicsit utánajárni az adott orvosnak, a kóklerek egy része szerintem így is kiszűrhető. És jó olvasni hogy igyekszel magadtól is, sok erőt és kitartást! Tudom, könnyű mondani, és nekem csak kisebb problémáim vannak, de őszintén kívánom hogy találj valódi segítséget.
2017. aug. 26. 13:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
Mindenképp kérj segítséget. Sokkal jobb úgy, ha van, aki segít. Senki más véleménye nem számít, csak az, hogy jobban legyél. Az, hogy úgy teszel, nincs semmi baj, nem visz előrébb. Nehéz, de szembe kell nézni a problémákkal, ha család, barátok segítségével nem megy, akkor tényleg keress valami jó szakembert. Átérzem a helyzeted.
2017. aug. 26. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!