Semmi kedvem élni.17 éves elkényeztetett lány vagyok, és az egész életem pont olyan, amilyennek sose akartam hogy legyen. Van kiút?

Mostanság jöttem rá, hogy sosem tudtam kiállni magamért, és azokért a dolgokért, amik számomra tényleg fontosak voltak.

Úgy érzem senkim sincs, mert csak magam köré gyűjtöttem embereket, a végén már az se érdekelt hogyan, csak hogy legyen valaki. Semmi tartásom nincs. És közben magamat is elveszítettem. Nincs akaretőm, motiválatlan vagyok, folyton csak panaszkodom, hazudok, halasztok mindent és közben undorodom magamtól. Látom hogy régi barátaim mennyire boldogok, vagy még ha nem is, de élik az életüket, én meg csak irigykedni tudok, bár már azt se mert inkább eltaszítottam őket magamtól. Fogalmam sincs mi ez de már semmi kedvem hozzá, öngyilkos se tudnék lenni, de elegem van, nem tudok szeretni, csak idegesít hogy másoknak megy tiszta szívből én meg már képtelen vagyok. Nincsenek igaz barátaim, aki van, az is antiszociális depressziósnak hisz (jogosan) vagy nem is érdeklem.

És közben belül nagyon minimálisan érzem, hogy mi is lehetett volna belőlem, de már úgyis mindegy mert ez lettem egy önsajnáló, megbízhatatlan, semmilyen jó tulajdonággal nem rendelkező zsák szar.

Pszichológusoz járok,de nem érzem hogy segítene...:(

Mit gondoltok? Mi segítene? Senki se akar barátkozni velem mert ezt mind látják rajtam, amiket leítam.