Szorongás és depresszió mellett hogyan tovább? (lent)

Hello. En 15 eves lany vagyok. Annyit tudok neked mondani h tarts ki es ne add fel a harcot, en is kuzdottem depresszioval, akar hiszed akar nem es meg pszihologusbal is voltam de nem tudott segiteni, nem tudom h hogyan tovabb, szorongok, sokat sirok, nem akartam suliba menni de sajnos ez lehetetlen volt, ongyilkos is akartam lenni (es ez halalkomoly). Masfel evig voltam igy, mostanra mar jobban vagyok. Az a lenyeg h akarmilyen neheznek is tunik, ne add fel, mert jon a segitseg, es szerintem a segitseget el kell fogadni. Remelem tudtam segiteni. Jobb valaszt/ batoritast nem tudtam adni (kerlek ne nevessetek ki ezert)... :)) sok szeretettel <3

Mintha magamat olvasnám. Nekem már öngyilkossági kísérletem is volt, ki se engedtek egy hétig a kórházból. Teljesen leszedáltak egy injekcióval és én akkor döntöttem el, hogy engem tényleg senki sem vesz komolyan. A pszichológus is pacák elemzése alapján döntötte el, hogy hát ez csak egy hiszti volt és nem is gondoltam komolyan. A főorvos azzal viccelődött, és gúnyolódott, hogy miért nem magasabbról akartam ugrani, ha meghalni kívánnék, legyek alaposabb. A családomon kívül senki sem látogatott és ők is amikor hazavihettek egyből takarítottak volna el dolgozni, ne játsszam meg magam, álljak talpra mert nem élősködhetek másokon. Én is diákmunkát végeztem 16 éves korom óta, amikor csak volt és időm is engedte. Még gyárba is elmentem éjszakázni és viccen kívül élveztem, jó volt a közösség, de akkor is mentem, amikor a nem épp kedvelt munkatársakkal voltam beosztva, ezek mellett folyamatosan kaptam az ívet, hogy én márpedig csak eljátszom a mártírt és lusta vagyok. A kórház után elspuriztam a páromhoz lakni, aki azóta is támogat és soha nem szólt azért, hogy képtelen vagyok utcára menni. Ő rántott vissza az erkély pereméről és hívta rám a mentőket. Az állapotom egyre rosszabb és már nagyon komoly a probléma, most el fogunk költözni egy teljesen új nagyvárosba, tiszta lappal indítok és erőt veszek magamon. Ez biztos elhatározás. Néha itt is próbálok végigmenni a városon, van amikor sikerül és van amikor nem. Legutóbb haza kellett sietnem azonnal mert különben bepánikoltam volna. A sulit illetően ugyanaz a szituáció volt, én ki is rúgattam magam onnan és dolgozgattam diákmunkában. Most egyetemen vagyok passzív féléven, tartok tőle, de menni fog a beilleszkedés szerintem. Lehet egy környezetváltás neked is jót tenne, amég behódoltam a szüleimnek, addig én sem jutottam egyről a kettőre. Mára már nem érdekel a véleményük, úgysem fognak komolyan venni. Szerintem próbáld meg velük ezt megosztani, hogy mit érzel, milyen amikor emberek között kell lenned, milyen gondolataid támadnak, részletezd le a betegsédet mit okoz neked és milyen károkat élsz meg te is ezáltal. Ha tényleg szeretnek a szüleid szerintem meg fogják érteni és megpróbálnak majd segíteni.