Hogyan élitek meg a meddöséget?

A párommal 5 éve várunk a csodára.Mostmár lombik lesz belöle.A párom eredményei miatt nem lehet természetes uton gyermekünk.Olyan ez az egész mint egy hullámvasut...ha 2 napot késik akaratlanul is reménykedem,hogy most sikerült...de nem,soha nem...hogyan dolgoztátok fel ezt a többszöri kudarcot?Aznap mindig ugy érzem minden összeomlik körülöttem..Ekmondhatatlan lelki fájdalom.Szerencsére nincs igy állandoan.Probálom minél jobban lekötni magam,hobbit keresek,sokszor jol is vagyok,reménnyel teli!De sajnos elö-elöjön bennem ez a pokoli kin,hogy lehet soha nem lesz gyerekem..abba szörnyű belegondolni.Olyankor probálok arra gondolni,hogy talán igy is lehet teljes az életem?!A másik dolog az,hogy muszáj tartanom magam a párom miatt,mert hogy nála van a gond.Nem törhetek össze elötte ,hogy jaj de rossz,hogy nem lehet gyereked...nekem kell erösebbnek lennem ebben az esetben...persze ö csak nagyon rutkán beszél rola,nagyon nehezen nyilik meg érzelmileg ezen a téren.Probálom maximálisan kimutatni neki hogy én ettöl még ugyanugy szeretem és hogy mellette vagyok,támogatom mindenben.Aztán meg ha egyedül maradok a sötétben csak kattog az agyam,néha ugy érzem beledöglök ebbe az egészbe.Szégyenlem magam amiért irigység és néha düh fog el ha látok párokat,akik csak gondoltak egyet és ott a gyerek,aztán még egyet és ott a másik is.Ti hogyan élitek/éltétek meg ezt a periodust?