Mi a fene a bajom?

Lehet hosszú lesz, ķöszi ha végigolvasod.

19 éves vagyok, 8 éve depresszióval diagnosztizáltak, a helyzet azóta egyre csak rosszabb lett.

Mindig is egy elég melankólikus személyiség voltam, nem sok emlékem van amikor önfeledten boldognak éreztem magam, viszont az elmúlt pár héten a poklok poklán mentem keresztül.

Először is abnormális hangulatingadozásaim lettek, egyik pillanatban teljes ürességet érzek, annyira mélyen depressziós vagyok, hogy a halál, bár megijeszt, felszabadításnak tűnik, majd 1-2 óra múlva látszólag ok nélkül ez átfordul az ellentétére. De ilyenkor sem vagyok igazán boldog, hanem inkább "ész nélkül" fel vagyok pörögve. Hisztérikusan nevetek, mindenféle hülyeség jut eszembe, amiknek utólag visszanézve nincs is értelme, össze-vissza ráznom kell a lábaim, nem tudok egy helyben maradni, mégis fáradtnak érzem magam, olyan izgatott leszek hogy sokszor azt hiszem hogy szívrohamot fogok kapni, stb. (Ez az epizód általában esténként jön elő, így aludni sem tudok). Ez nagyon megviselő számomra, mind testileg mind lelkileg megterhel, de legyünk optimisták, lehetne rosszabb is, ugye?

Igen, lehetne. És lett is. Tartott már vagy két hete ez a hangulatingadozás, mikor egyik este olyasmi jött rám, ami előtte soha. Olyan szinten paranoiás lettem hogy halálfélelmem lett. Minden egyes árnyékot láttam mozogni, a szemem sarkából megláttam a szárítót, és LÁTTAM hogy egy emberi arc van ott, mindenben arcokar láttam, és úgy éreztem hogy figyelnek. Meg sem mertem mozdulni, annyira rettegtem.

Másnap újra megtörtént ez, csak mostmár egyfolytában úgy éreztem, meg voltam győződve róla hogy valaki van a fejem mögött, és ha mehfordulok ott lesz egy nő gonoszul vigyorogva. Őszintén kiráz a hideg és mindjárt elbőgöm magam ha visszagondolok erre, annyira féltem.

És a legrosszabb...Pár nap múlva végre egy normális alvás után felkeltem, az első pár pillanatban nem is volt semmi különös viszont mikor kimentem fogatmosni és belenéztem a tükörbe.. meg voltam győződve hogy halott vagyok. Felhúztam a pólómat és úgy láttam a hasamat, mintha csupa lila eres lenne. Belenéztem a szemembe és nagyon ijesztő volt. Közben mindenféle apró, halk hangot úgy hallottam mintha valaki üvöltene, a szemem meg nagyon fényérzékeny lett. Ezen a ponton összetörtem. Nem emlékszek sok mindenre, és hogy őszinte legyek sok mindent nem is értek, de arra emlékszem hogy teljesen meghasadt az elmém. Egyszerűen ezt nem lehet elmagyarázni, csak akkor érted meg ha benne vagy. Azóta nagyon idegenkedek magamtól, mosdóba is rettegek kimenni. És nagyon furcsán érzem magam, már nem is tudom hogy ki vagyok. Közben meg a depresszióm egyre rosszabbodik. Nem hiszem hogy ezt sokáig el bírom viselni.

Mi történik velem? Ez valami mentális betegség?Valakinek hasonló tapasztalata volt már?

(Nem iszok/Nem drogozok)