Depresszió lehet? ( (hosszú), kisebb élettörténet)

Mostanában, ha visszanézek a gyerekkoromra, sokszor feltűnik, hogy már kiskoromban is voltak furcsa dolgaim. Voltak kis rituáléim, amiket állandóan csináltam, mert azt hittem, hogy valami rossz fog következni, ha nem teszem. Nagyon sokat játszottam egyedül, sokkal többet, mint másokkal, plusz ma feltűnt, hogy már kiskoromban elkezdem magam izolálni. Voltak barátaim az iskolában, de aztán elköltöztünk egy teljesen ismeretlen településre, teljesen más megyébe, és barátokat szerezni 2-2,5 évbe biztosan beletelt, mert egyszerűen képtelen voltam beszélgetést kezdeményezni, vagy valamit kitalálni, hogy hogy lehetne folytatni egy egyszerű beszélgetést.Elkezdtem magam semmilyennek érezni, egész nap semmi kedvem nem volt, alig beszéltem pár szót. Aztán elkezdtem a középiskolát, az általános iskolás barátaimmal eltávolodtunk egymástól, az új osztályomba mindenki ismeretlen volt. Az első évben alig beszélgettem valakivel, nem tudtam, hogy kell, képtelen voltam felnyitni, féltem az emberektől. Megerősödött a "semmilyen érzés" a szorongásom is, féltem orvoshoz menni, telefonálni, vagy csak szimplán felelni az osztályba, kikéredzkedni a mosdóba stb...

Végül nagynehezen bekerültem egy baráti társaságba, de úgy érzem nem igazán tartozom oda, csak tehernek érzem, ezen a héten alig beszéltem velük, mert annyira nem volt energiám semmire sem. A múlt nyáron annyira magányosan éreztem magam, egy kezemen meg tudom számolni, hányszor hagytam el a házat.

Néha teljesen elszigetelem magam, észre sem veszem, hogy pl. egész nap nem beszélgetek a családommal. Sokszor alszok rosszul mostanában, egész nap fáradt vagyok, nincs semmi motivációm tanulni (amire próbálom rákényszeríteni magam), mintha semmi nem tudna feldobni, nem érdekel semmi sem. És ez egyre gyakoribb, szinte már mindennapos, hogy így érzem magam.

Ezekről a kiskori rituálékról sikerült magam leszoktatnom, de még mindig van néhány. Pl. hetet kopogok, ha az óra és a perc megegyezik (pl. 18:18), mindig többször számolok meg mindent, akkor is ha már biztos vagyok az eredményben, mert igazából nem vagyok biztos. És, ami a legjobban megrémiszt:

pl. néha, ha látom, hogy jön busz, akkor elkezdtem rajta gondolkozni, hogy elé fogok ugrani, pedig nem akarok és tudom, hogy nem is fogok, de inkább mindig hátrébb állok, nehogy végül mégis véletlenül megtegyem.

+

Elforgatom a plüssöket/képeket/samponos tubusokat, mert nagyon zavar, hogy néznek.

Illetve, néha felgyülemlik minden és mintha, nem tudnék levegőt venni, bepánikolok.

Köszönöm, hogy végigolvastad, ha végigolvastad. :)

16/L