Nem találom a helyem a világban. Hogyan szerezhetném vissza az életkedvem?

Még csak a huszas éveim közepén járok, mégis úgy érzem, teljesen kiégtem. Nem találom a helyem, nem köt le semmi sem igazán. Pár éve kezdődött ez az állapot, eleinte álmatlansággal, levertséggel, erős szorongással járt. Szakembert nem kerestem fel (azt hiszem, szégyelltem magam miatta), helyette mindig próbáltam valami célt kitűzni az életemben, hogy legalább haladjak valamerre. Eleinte ez működött, azonban mára már ezek az apró sikerélmények se boldogítanak. Teljesen tanácstalan vagyok, a 10 évvel ezelőtti énem el se hinné, hogy idáig jutottam.

Szerető családi körben nőttem fel, jó tanuló voltam, minden érdekelt, ami a világban történik. Hatalmas volt bennem a tudásszomj, emiatt sokat olvastam, különböző közösségekbe jártam, élveztem az élet minden mozzanatát.

Az egyetem alatt kezdtem észrevenni magamon a változást. Sokkal visszahúzódóbb lettem, csendes, szűk szavú. Nem vágytam új társaságra, de szerencsére nem is voltam magányos, az addigra kiakult barátságaimnak köszönhetően.

Szerencsés helyzetem és a kialakított kis burkom miatt minden adott lett volna, hogy kiegyensúlyozott felnőtté váljak, azonban valami miatt ez nem történt meg. Elvesztettem az önbizalmam, nagyon érzékennyé váltam. Nagyon erős az igazságérzetem, sajnos képes vagyok jelentéktelennek tűnő dolgokat is magamra venni. Szépen lassan eljutottam arra a pontra, hogy a sok csalódás után emberundorom lett.

Abban az időben kerültem ki a munkaerőpiacra, amikor a legnehezebb volt pályakezdőként állást találni. Fél évig voltam munka nélkül, egy kisebb mélypontként tekintek vissza arra az időszakra. A legrosszabb állapotomban adódott egy lehetőség, hogy külföldön dolgozhassak. Egy évet voltam távol a páromtól és a családomtól, ami alatt végig kettős érzésem volt: jól éreztem magam az országban, de iszonyatos honvágyam volt. Az anyagiak miatt maradtam. A párom tartotta bennem a lelket végig. Ahogy hazajöttem azt hittem, hogy minden jóra fordul, de hamarosan be kellett látnom, hogy nem boldogulok ebben a világban.

Nagyon zavar például a helytelen értékrend: tudom, ez szubjektív dolog, de mindig felbosszant ez a felgyorsult világgal járó életmód. Nem adjuk meg egymásnak a kellő tiszteletet, minden az anyagi javak körül forog. Emiatt mintha az emberiség is butítaná magát. Alig vannak már normálisan megírt cikkek, könyvek, ellenben clickbait tartalom/sikerre megírt igénytelen művek annál több.

Mindenben csak a negatív dolgokat látom. Úgy érzem, a társadalom kezd kettészakadni, eltűnőben van a középréteg, lépten-nyomon önző emberekbe botlok.

A fiatalok helyzete szintén elszomorít: noha alig tíz év választ el egy mostani kamasztól, mégis több generációnyi különbséget érzek. Nem szeretek már közösségi oldalakra se járni, a youtubeon is erősen szűröm a látni kívánt tartalmakat. Annyira jó platform lenne, tele érdekes tartalommal, kreatív videóssal, mégis főleg az igénytelenekre van kereslet. És itt megint visszaugornék a pénzközpontú világhoz. Nem egy rendkívül nagy lehetőség előtt álló videóst néztem, aki az eredeti elveihez képest 180 fokos fordulatot vett, rossz útra térítetve ezzel a csatornáját a nagyobb nézettség érdekében. Több százezer tizenéves és gyerek nézi őket, akik nem értik még az iróniát, így teljesen más jön le nekik a tartalomból. Egy olyan idealizált ember vélt viselkedését utánozzák, akit nem is ismernek személyesen, noha bennük a korosztályukból és a környezetükből adódóan az a téves hit él, hogy jól kiismerik.

És ez csak egy kis szelet, mindenben a rosszat látom már. Nem tudom, hogyan nyerhetném vissza az életkedvem.