Akit diagnosztizáltak borderline személyiségzavarral, leírná milyen tünetei vannak pontosan?

Szia!

Nem is tudom hol kezdjem...

Talán a bizonytalanság a legjobb szó erre az egész "jelenségre". Egyszer fent - egyszer lent, és ez teljesen természetes egy ember számára, azonban nálam nem. Teljes emocionális és gondolkodási káosz.

Egyszer nevetek minden egyes kis semmiségen, máskor (akár rá 2-3 perccel) elbújnék az egész emberiség elől és bekapcsol valami "Emo szimulátor" szerű agyjáték, minden rossz - minden értelmetlen, aztán 1-2 óra és előről. Ahogy megfigyeltem ezeknek a hangulatingadozásoknak a gyakoriságát nagyban befolyásolják a külső tényezők is (akár egy nagyobb adag kávé), a legjobb védekezés ellene a hangulat pozitívon tartása, a nyomottság/unalom nagyon sokszor depressziós ciklust eredményez, úgy, hogy nem is számítunk rá. A másik amit mondtam, a döntés. Alapvető dolgokban gyakran változik a véleményem, már-már kiismerhetetlen helyzetbe hozza a "beteget" egy külsős számára. Ez természetesen megmutatkozik a baráti téren is, nincs, vagy csak nagyon ritkán van tényleges barátunk (nekem is csak egy van), a már említett kiismerhetetlenség és döntéskülönbségek miatt (ez már önmagában is sok embert elijeszt). Nem is tudom hogy jellemezzem még... Valami olyan jelenség ez, ami már túllép a "kedv/hangulat" fogalmán, de nem éri el az "önálló személyiséget/skizofréniàt".

Mikor elmentem először pszichiáterhez (18 évesen), nagyon meglepődtem, hogy én borderline vagyok. Sok és változékony dolgok jellemzőek ránk. Kutatni kell a tünetek után, és mikor sokat olvasgattam róluk, fel tudtam magamon ismerni az okokat, tüneteket, rossz beidegződéseket.

Több havonta egyszer, általában részegen apróbb sebeket ejtek magamon, vágások, karcolások. Ügyelek rá, hogy ne maradjanak meg.

Mindig van egy number one istenségi szinten álló ember az életemben. A többi embert erősen megítélem és idegesítenek, nem bízom bennük. A no1. emberemről sokszor utólag kiderült, hogy semmi közöm hozzá, nem is kötődtem hozzá, hiába güriztem érte ennyit. A külseje, neme, vagy az, hogy miképp bánt velem, majdnem mindegy volt. Minél rosszabb állapotomban voltam, annál erőszakosabban és önfeláldozóbban dolgoztam azon, hogy minden figyelmét megkaphassam. Sajnos nagyon sok figyelem kell, majdnem sose elég. Minél kevesebb figyelem ér, annál inkább előjönnek a depresszív gondolataim. Konstans, óvoda óta tartó magányérzet ül rajtam, egyfajta érzés, hogy senki nem ért meg.

Manipulálok, megszerettetem magam. Követelőzök, megharagszom, hibáztatok, féltékeny vagyok a barátokra. És ha az adott pillanatban történik valami, ami miatt elveszítem a no1 ember figyelmét (ez lehet akár az is, hogy elutazik egy időre, vagy nem ír vissza, de jelenthet tényleges elutasítást is) akkor bekattanok, sírok, öngyilkossággal fenyegetőzök. Többnyire ezek a fenyegetőzések online felületen zajlanak, mert ha ott van velem, érzem a figyelmét. Kivételt képez néhány részeg eset, ha mással dumált egy házibuliban mondjuk.

Mindezen borzalmas tettek után nagyon durva bűntudat és önvád jön rám. Mindenért bocsánatot kérek és kb egy pondró szintjére is hajlandó vagyok leereszkedni érte.

Nem érzem a határokat, hogy mikor vagyok szerelmes. Arra megyek, ahonnan a legnagyobb figyelem árad felém. Hajlamos vagyok megcsalni a páromat, ha valahonnan az adott pillanatban nagy lelki(nem szexuális!!) figyelmet kapok. Ugyanakkor borzasztóan sok szeretet van bennem. A környezetem felé olyan vagyok, mint egy kályha. Ölelgetek. Sok, fojtogató szeretetroham szokott rámtörni. Egyébként közösségekben zárkózott vagyok, de aktív, szókimondó és pozitív, emiatt általában kedvelnek. Bár sokan furának tartanak elsőre.

Az évek alatt megdöbbentő emberismerő képességet fejlesztettem ki magamban, önvédelemből. Egyfajta szupererő. Nagyon gyorsan és mélyen megértem az emberek működését. Ezt sokan szeretik, másokat zavar. Nagy empátiám van.

Tiniként sokat önpusztítottam, mára már ez elmúlt. Illetve sok szexuális kapcsolatba keveredtem, ennek is vége mára, mert nekem a szeretet sokkal fontosabb és ilyenfajta gyengédséget nem kapok ezeknél az egyéjszakázásoknál.

Sokat gondoltam életem során a halálra, igazi kisérletem viszont nem volt.

Az önképem és az önbizalmam is 0-100 között kering. Általában mások jó visszajelzései, figyelme táplálja.

Soha nem hazudok. Ezt fontos leírni azt hiszem, mert szokták más borderlineosokra mondani. És én magam is utálom a hazugságot. Egyébként azt is utálom, ha sajnálnak, kínosan érzem magam tőle. Nem szoktam publikban szenvedni. Nem vagyok annyira a függőségekre fogékony sem szerintem. Viszont az alkohol rossz hatással van az érzelmeimre.

Nem kaptam a családomtól figyelmet bizonyos életszakaszaimban.

Könnyen unatkozom, nem bírom a tétlenséget. Volt időszak az életemben, hogy teljesen tropára tettem az immunrendszeremet valakiért. Volt, hogy totál zombiként éltem, alvászavaros, hipochonder időszakom is volt.

Hát ilyenek vannak velem. Ezeket figyeltem meg. Próbálok változni...