Van értelme úgy az életnek, hogy senki nem szeret, senkinek nem vagy fontos? Milyen fajta boldogságot lehet így találni?

Az most mindegy igazából, mibe vágsz bele, csak érdekeljen. Bármi is az. Én se nagyszabású dologba vágtam a fejszém, egyáltalán nem nagy ügy, csak engem ez kicsi korom óta érdekel, és most lett elég önbizalmam (meg egy képesítésem), hogy munkaként foglalkozzak vele és ne csak szomorú nagy sóhajjal a párnám alá söpörjem, hogy áh ehhez úgyis hülye vagyok. (ahogy megkaptam otthon "támogatás" címmel a véleményt...)

Hetes voltam. (:

Amit meg írsz a negatív emberek elhagyásáról... Hát ja. Ezt is teljesen jól ismerem és átérzem.

Azt meg nagyon sajnálom, hogy az állatokra allergiás vagy. :( Pedig pl egy macsek (egy szobacica, akinek elnyerted a tiszteletét és szeretetét) nagyon sokat tud gyógyítani az ember elnyűtt lelkén.

Nekem lehetne. Viszont én már (annak ellenére, hogy nagyon szeretem a macskákat) alkalmatlan vagyok arra, hogy bármi élővel törődjek. Egyre inkább így érzek, és ez az elképzelés adott nekem most egy újabb löketet... Mondjuk még csak érlelem, de talán-talán lesz belőle elhatározás. Ha az megvan, onnantól semmi nem állít meg. x) ahhoz túl makacs vagyok.

Szóval ja. Keress valami olyat, amit szeretnél, elérhető, csak ki kell lépned a komfortzónádból érte és ez lefoglal egy időre. Akarj jó lenni benne és küzd érte! Sok pluszt ad utána. A kezdet nehéz és sikertelenségekkel tarkított. De csak legyen meg az első siketélmény és a beleölt energia megtérül! Annyi a titka, hogy bármit is kezdesz el, ne add fel és legyél egy kicsit (egészséges mértékig) a megszállottja. Hagyd, hogy kitöltse az életed és ne hagyj gondolatban se teret az embereknek. Akkor nem fognak olyan túl nagy hatást gyakorolni rád és csak néha fognak hiányozni. De az elmúlik.

Így lehet esély a pozitív élményekre, büszkeséget is hozhat, ami az elégedettséget szüli, és ebből lehet boldogság is, akár. Végül is csak rajtunk áll, mert nézőpont kérdése. Mi esik _nekem_ jól. Ha nem kötöd ezt az érzést emberekhez, csakis saját magad által elérhető dolgokhoz, akkor a boldogságod is csak tőled függ majd.

Más kérdés, hogy ez bazi nehéz úgy, hogy közben körbevesz és mindenhonnan az sugárzik, hogy egymagában az ember szar és csakis szomorú lehet, és társ kell, meg család, meg minden. (pedig az is lehet boldog, akinek semmije és senkije sincs)

Szociális munka.

Abból kell kiindulni, hogy adni próbálj, és ne várj érte köszönetet!

Keress rászoruló embert, akinek segítségre van szüksége. Talán a családsegítőben tudnak ebben segíteni.

Én voltam postás kézbesítő, és éreztem, hogy több száz ember szeretettel gondol rám. Várták a küldeményüket. Lehettek olyanok is, akik ok nélkül dühösek voltak rám, amiért késik a küldeményük, de ezt el tudtam engedni.

Betegség miatt váltanom kellett, betegápoló lettem. Na ott aztán vannak mások segítségére szoruló emberek, akik megköszönni sem tudják a törődést, hiszen akkor állandóan hajbókolniuk kellene. A testi ápolásnál is fontosabb a lélek ápolása, ha meghallgatod a gondjaikat (mértékkel!), és még segítessz is a megoldásban. Engem ott is nagyon sokan szerettek, betegek és munkatársak egyaránt.

Ugyanakkor mégis depressziós voltam életem nagy részében. Valszeg az énidő hiánya miatt. Mások a magánytól szenvednek, én a magány hiányától. El van cseszve a Teremtés.