Könyörgöm valaki! Mi tudna segíteni életben maradni? (lent)

Mielőtt bármit is írnék, fontos azt tudni, hogy az anorexia kialakulásának több oka is lehet. Ezt azért fontos és érdemes tudni, mert bármilyen pszichés betegség kezelésénél nagyon fontos az önismeret.

Az egyik ok az, ha valaki úgy érzi nem tudja kontrollálni az éltét, csak sodródik az árral, nem tud megfelelni, nincsenek sikerélményei vagy ha vannak is, azok nem kielégítőek. Gyakran az anya támasztja a gyermekkel szemben a nagy elvárásokat, és miatt a gyereknek nincs sikerélménye vagy pedig az anya viselkedésmintáját tanulja el a gyermek és emiatt nem tud megfelelni magának, (felnőtt korban sem) (pl. az anyának nagy elvárásainak magával szemben és ezt másolja gyermekkora óta az anorexiás személy).

Gyakori, hogy amikor egy anorexiás már látányosan sovány a környezete előzékenyebb lesz vele, amikor viszont visszahízik normál súlyra, újra nagy elvárások elé állítják. Ez pedig elhiteti az anorexiással, hogy ő csakis vékony állapotában szerethető, ezért a betegség kiújul.

=> Az evés egy jól kontrollálható dolog, könnyű és gyors sikerélményhez vezet a fogyás. Ha ez áll a problémád hátterében a megoldás az, hogy megerősítsd önmagadat és, hogy kevesebb legyen az elvárásod magaddal szemben, hogy olyan tevékenséget, hobbit válassz, amiben van sikerélményed. Ez azért nagyon nehéz, mert nehéz fenntartani egy-egy dologban, ami kihívást igényel, a sikerélményt. Fontos, hogy megszűnjön a környezet abszurd követelményfelállítása.

Egy másik ok, ami szervesen kapcsolódik az előbb leírtakhoz. Előfordul, hogy a nagy elvárások tinikrban jelentkeznek, akár a szerető részéről. Gyakori, hogy ilyenkor a tinik eltávolodnak az ellentétes nemű szülőktől, vagy szexuális jellegű vicceknek vannak kitéve. Gyakori az is, hogy hirtelen túl nagy felelősség hárul rájuk. Ilyenkor gyakori, hogy az anorexiás tendenciák azért jelentkeznek, mert késleltetni szeretné az illető a serdülését. Újra gyermek szeretne lenni, mert a gyermekkora biztonságos volt, de a jelen nem az.

=> Te nyilván ezen a koron már túl vagy, de ha emiatt alakult ki az anorexiád és a belső feszültség azóta sem rendeződött, akkor az anorexia lassan egy rossz szokássá válhatott az életedben. Ilyenkor vagy rendezni kell a szülőkkel/szeretővel a kapcsolatot, vagy ha ez nem lehetséges, akkor meg kell szüntetni a negatív környezetet (pl. elköltözéssel, szakítással), illetve más stresszkezelése technikákat kell elsajátítani és építeni kell az önbizalmat.

Egy másik ok, ha valakit szexuális megalázás vagy erőszak ért. Ilyenkor az anorexiások próbálják elveszíteni a nőiességük/férfiasságuk jelképeit, a vonzóságukat illetve lekötni minden figyelmüket, hogy eltereljék a gondolataikat a traumatikus eseményekről. Intenzív kalóriaszámolgatás, intenzív sportolás is jellemző az ilyen anorexiásokra, és sokan arról számolnak be, hogy élvezték, ha kimerültek, fáradtak, mert ez lekötötte a figyelmüket. Gyakori ilyenkor az is pl., hogy egy nő rövidre vágaja a haját és férfias ruhákban kezd el járni, ami eltakarja a testét. Fontos azt is megemlíteni, hogy általában a figyelemelterelés a traumáról nagyon sikeres, ezért az ilyen betegek egy része nem tudja, hogy miért kezdett a fogyókúrázásba. Csak azt ismételgetik, hogy kövérek, csúnyák, de nem akarnak sem gondolni sem beszélni a traumaikus eseményről/eseményekről.

Fontos az önvádaskodást is megemlíteni, mert nagyon sok traumatizált betegség jellemző tünete a bűnösség érzése és ez olaj a tűzre: büntetni akarják az éhezéssel saját magukat.

=> Ebben az esetben a traumatikus esemény feldolgozása a legfontosabb, majd ez után az önbizalom visszaépítése.

Az utolsó ok amit leírok az a "bully". Ha valaki gyermekkorában túlsúlyos volt és emiatt sokat piszkálták, megszégyenítették kialakul benne, hogy a külső az egy fontos tényező és ő ezért nem szerethető. Kialakul benne az öngyűlölet. Olaja tűzre, ha lead pár kilót koplalással és ennek következtében pozitív megerősítést kap. Még rosszabb, ha a szülők vagy rokonok bántják a személyt a túlsúlya miatt. Ez testképzavarhoz, és kéősbb nagyon intenzív koplaláshoz, sportoláshoz vezethet, viszont az anorexiás személy továbbra is kövérnek látja magát. Most nem találom, de láttam egy nagyon jó videót arról, hogy több különböző nő agyműködését vizsgálták, akiknek a külsejét kirizálták éveken át gyermekkorukban. Kiderült, hogy a PTSD-hez hasonló tüneteik vannak és hasonló az agyműködésük is. Igen, ilyen mértékű sérülést képesek véghezvinni pusztán szavak... ha megtalálom a videót linkelem.

=> ebben az esetben az önbizalom visszaépítése nagyon fontos.

Bármilyen terápiát viszont csakis akkor lehet elkezdeni, ha nem vagy életveszélyben, tehát ha nem olyan alacsony a súlyod, hogy bármelyik pillanatban feladhatja a tested. Igen, enni nem könnyű, van egy blokk ilyenkor az ember agyában, de e nélkül egyszerűen nem megy a gyógyulás. Az is sokat ront a helyzeten, hogy a nemevés következtében megválotozik az agyműködés. Fáradékonyság, erőtlenség, alvászavar a kezdő tünetek. (az alvászavar következtében hallucinációk, korrdinálatlan mozgás, félrebeszélés jelentkezik), izoláció (e miatt kialakulhat paranoia, pánikzavar, szorongás, mély depresszió) a depresszió következtében öngyilkosság...

És ezek csak a pszichés tünetek. Ha nincs elég zsír a szervezetedben a teted a legkülönbözőbb helyekről kezdi azt lebontani, például az idegsejtekről, ami epilepsziához vezet és ez nem egy visszafordítható folyamat sajnos... nem akarom tovább sorolni, mert enm az a célom, hogy megijesszelek. Azért írom, hogy lásd, egy orvos sem akarja végignézni, ahogy a betege minden héten csontsoványan leül elé és bármelyik pillanatban feladja a teste. A pszichiáterek és pszichológusok is emberek, és sokan ezérválasztottak ilyen pályát, mert segíteni akarnak másokon, mert szívükön viselik más emberek sorsát. És végignézni, ahogy valaki megöli saját magát és nem tudnak rajta segíteni, nem egy vidám dolog. Ezért kell először fizikailag jobban lenned, hogy utána legyen esélyed a gyógyulásra.

Tudom pontosan, hogy ezt milyen nehéz elfogadni. Az anorexiások többsége hízás nélkül akar meggyógyulni. Ez azonban nem lehetséges. A gyógyuláshoz sajnos hízni kell.

Szia! Ő volt anorexiás és úgy tudom segít ahol tud: [link]

Legalább egy próbát megér ;)

Kedves Komolyan Válaszoló:

"A pszichiáterek és pszichológusok is emberek, és sokan ezérválasztottak ilyen pályát, mert segíteni akarnak másokon, mert szívükön viselik más emberek sorsát."

100%-osnak jelöltem az írását, és bár ez nyilván nem okoz Önnek álmatlan éjszakákat, azt szeretném közölni hogy vagy Ön él álomvilágban, vagy mondja el hogy Ön hol él! Komolyan, címet kérek!

20 év, 15 pszichiáter, 2 szakpszichológus, 1 pszichológus -> süket duma.

Én magam állapítottam meg hogy Asperger-szindrómás vagyok, és meg is állapították. Most az ADHD van soron.

Egyébként ezért kaptam értesítést a gyakorikerdesek.hu-tól, mert beállítottam hogy ADHD cimkével értesítsenek. Amúgy ehhez a kérdéshez nem tudok hozzászólni, de örülök hogy van aki komolyan veszi amikor valakinek segítségre van szüksége, mint ahogy annak a hölgynek aki ezt a kérdést írta.

És nem bátorítást értek ez alatt természetesen, hanem valódi segítséget.

Paranoiásoknak: ha hamis kérdés volt, a hasonló, 19 éves nőknek akkor is hasznos lehet a kérdés megvitatása.

A kérdés feltevőjének csak bátorítólag tudok mondani néhány szót (tudom milyen kevés): Húzd ki még egy darabig, az nagy dolog hogy közzétetted a kérdésed, és ne hagyd hogy semmibe vegyék a segítségkérésed.

Nem vagyok PC, pfuj!

Mielőtt egy troll megjegyezné hogy miért nem fordulsz szakorvoshoz: megtettem, de van hogy nincs más segítség, csak az Internet. Szakemberek is közzéteszik a kutatási eredményeiket az Interneten - elég gyakran!

De hogy "A pszichiáterek és pszichológusok is emberek" - bár ŐK is tudnák! ;)

#14,

Tökéletesen megértem a problémádat, sajnos én is találkoztam olyan szakemberrel, akivel nem tudtam közös nevezőre jutni és amikor feladtam a vele való közös munkát még rosszabb állapotban voltam mint előtte. Azt hiszem kiégett a munkájában, ezért mindenre amit mondtam neki az volt a válasza: na és? és egy alkalommal ki is nevetett, amikor a gyermekkoromról beszéltem.

Nem könnyű megfelelő szakembert találni, sajnos ez valós probléma. A legjobb, ha a betegségeünkre szakosodott terapeutát keressünk, illetve, ha van elképzelésünk arról, hogy milyen terápiás módszerrel szeretnénk gyógyulni akkor a terapeutánkat megkérdezhetjük arról, hogy jártas-e abban a kezelési módszerben. (pl. dialektikus viselkedésterápia, EMDR terápia, művészetterápia, hipnoterápia stb.)

Még ha az előbb említett feltételek teljesülnek sem biztos, hogy összehangoltan tudunk dolgozni a terapeutánkkal. Problémás lehet, ha a terapeutának más az értékrendszere, mint nekünk illetve, ha a terapeutánk túlvállalt, esetleg krízishelyzetben van (válás, szülés, haláleset stb...) ezért nem tud ránk úgy figyelni, ahogy kellene. Odafigyelés, hozzáértés és kölcsönös bizalom nélkül sajnos nem hatásos a terápiás kezelés. Illetve ha valakinek nagyon komplex és mély a betegsége, akkor csak nehezen halad előre a gyógyulás, ami mind a beteget mind a terapeutáját frusztrálja.

Sajnos előfordul, hogy egy pszichiéter vagy pszichológus kiég, már nem okoz neki örömet a munkája, vagy egyszerűen nem képzi magát folyamatosan és elavult módszerekez alkalmaz, ami nem hatékony. Én is találkoztam ilyen szakemberrel és őszintén elmondtam neki a problémámat, hogy úgy érzem nem jutunk egyről a kettőre. Egyetértett velem és egy másik orvoshoz irányított, akivel viszont jól haladtunk.

Ezt az oldalt tudom ajánlani, én itt találtam rá arra a pszichiáterre, aki valóban rengeteget segített nekem a gyógyulásban: [link]

A lakhely nem feltétlenül számít, én skypon keresztül beszélgettem az orvosommal. :) De más modern megoldásokkal is áthidalhatóak ma már a távolságok. Nálam egyébként a TB-s megoldás sajnos nem is jöhetett szóba. Kisvárosban lakom és itt sajnos pszichológust nem is biztosítanak TB-sen, csak pszichiátert.

> Tökéletesen megértem a problémádat, sajnos én is találkoztam olyan szakemberrel, akivel nem tudtam közös nevezőre jutni és amikor feladtam a vele való közös munkát még rosszabb állapotban voltam mint előtte. Azt hiszem kiégett a munkájában, ezért mindenre amit mondtam neki az volt a válasza: na és? és egy alkalommal ki is nevetett, amikor a gyermekkoromról beszéltem.

Köszönöm! Mármint a megértést. Ez átjött.

Nem könnyű megfelelő szakembert találni, sajnos ez valós probléma. A legjobb, ha a betegségeünkre szakosodott terapeutát keressünk, illetve, ha van elképzelésünk arról, hogy milyen terápiás módszerrel szeretnénk gyógyulni akkor a terapeutánkat megkérdezhetjük arról, hogy jártas-e abban a kezelési módszerben. (pl. dialektikus viselkedésterápia, EMDR terápia, művészetterápia, hipnoterápia stb.)

Ezzel kapcsolatban az baj, hogy elvileg én vagyok a "beteg", tehát nem nekem kellene érteni hozzá.

Ha meg "okos" vagyok, akkor a pszichiáter megsértődik, hogy Ő az aki ért hozzá, ezért végzett EGYETEMET! - Volt ilyen.

Még ha az előbb említett feltételek teljesülnek sem biztos, hogy összehangoltan tudunk dolgozni a terapeutánkkal.

Bár eljutottunk volna ide bármelyik pszichiáterrel, vagy pszichoterapeutával!

> Problémás lehet, ha a terapeutának más az értékrendszere, mint nekünk illetve, ha a terapeutánk túlvállalt, esetleg krízishelyzetben van (válás, szülés, haláleset stb...)

Volt ilyen is...

ezért nem tud ránk úgy figyelni, ahogy kellene. Odafigyelés, hozzáértés és kölcsönös bizalom nélkül sajnos nem hatásos a terápiás kezelés. Illetve ha valakinek nagyon komplex és mély a betegsége, akkor csak nehezen halad előre a gyógyulás, ami mind a beteget mind a terapeutáját frusztrálja.

Sajnos előfordul, hogy egy pszichiéter vagy pszichológus kiég, már nem okoz neki örömet a munkája, vagy egyszerűen nem képzi magát folyamatosan és elavult módszerekez alkalmaz, ami nem hatékony.

Vajon lehet azt mondani hogy pechem volt a 8-9 pszichiáterrel?!

Én is találkoztam ilyen szakemberrel és őszintén elmondtam neki a problémámat, hogy úgy érzem nem jutunk egyről a kettőre. Egyetértett velem és egy másik orvoshoz irányított, akivel viszont jól haladtunk.

No, én ezt nem mertem mondani! Azt hiszem hogy itt volt a gond. Bárcsak "rámenősebb" lettem volna, de akkor nyilván nem is fordultam volna pszichiáterhez ha ennyi erőm van.

Ezt az oldalt tudom ajánlani, én itt találtam rá arra a pszichiáterre, aki valóban rengeteget segített nekem a gyógyulásban: [link]

Ismerem ezt az oldalt, én is kerestem rajta. Akivel felvettem a kapcsolatot, az elutasított azzal hogy ezzel nem foglalkozik.

A lakhely nem feltétlenül számít, én skypon keresztül beszélgettem az orvosommal. :) De más modern megoldásokkal is áthidalhatóak ma már a távolságok. Nálam egyébként a TB-s megoldás sajnos nem is jöhetett szóba. Kisvárosban lakom és itt sajnos pszichológust nem is biztosítanak TB-sen, csak pszichiátert.

Azért fordultam 2000-ben magán-pszichiáterhez, mert féltem elmenni a háziorvoshoz beutalóért, és megmagyaráztam magamnak hogy a magán-pszichiáter nyilván jobban is ért a hivatásához, mivel ebből él.

Továbbra is azt kérdezem hogy hol van az a hozzáértő szakember aki ért hozzá!?

És a kérdés feltevőjének hol a segítség...

Azt hiszem hogy kérdés feltevőjének - akár igaz akár nem - nem segít az okoskodás.

Hova fordulhat?! (Azon felül hogy 'fel').

Asszem itt van az eb elhantolva:

"édesanyám már nem tud mit csinálni ennyi idő után,neki is megvan a maga baja,és az is egy csoda,hogy el." plusz "

Apám pedig nem foglalkozik velem,az utolsó kommunikáció a korhazban volt mikor felhívott és elmagyarázta hogyan legyek öngyilkos."

Együtt érzek veled, ha ez jelent számodra bármit is.

Alap dolog: Ha hashajtót veszel be, még jobban legyengülsz!

Aztán meg akármi is az oka az egésznek, első körben mindenképp egyél, igyál rendszeresen és sokat. Mindenáron!

Ha nem kell, ha nem kívánod, ha nem akarod, akkor is, különben meghalsz... ilyen egyszerű!

Ez a legfontosabb, minden más ez után jön csak!

Amig nem eszel, ne csodálkozz, hogy nincs miért wc-re menni... Ha éhen-, szomjan halsz, akkor sem az lesz a legfontosabb, hogy nem fogsz wc-zni, hanem, hogy meghalsz...

Hashajtó helyett inkább kaját vegyél be... Mindenáron rendszeresen egyél, igyál! Sokat!

"Aztán meg akármi is az oka az egésznek, első körben mindenképp egyél, igyál rendszeresen és sokat. Mindenáron!

Ha nem kell, ha nem kívánod, ha nem akarod, akkor is, különben meghalsz... ilyen egyszerű!

Ez a legfontosabb, minden más ez után jön csak!

Amig nem eszel, ne csodálkozz, hogy nincs miért wc-re menni... Ha éhen-, szomjan halsz, akkor sem az lesz a legfontosabb, hogy nem fogsz wc-zni, hanem, hogy meghalsz...

Hashajtó helyett inkább kaját vegyél be... Mindenáron rendszeresen egyél, igyál! Sokat!"

Te aztán tényleg semmit nem értesz!

De hát, erről szól (?!) a gyakorikerdesek.hu.

Szerencsére nem csak erről...

Ezek azok a dolgok amik NEM a győzködésről szólnak.

Sosem szóltak erről.

Nem a le- vagy felszavazásról szól a dolog. Szerencsére.

"Amig nem eszel, ne csodálkozz, hogy nincs miért wc-re menni..."

Jesszus!

A láncmódszert javaslom. Nem mertem elkezdeni gyógyulni anno, féltem enni; azóta teljesen kilábaltam belőle a lánc módszert alkalmazva.

Előtte nekem is évekig volt gondom az evéssel, 15 évesen voltam anorexiás előzőleg, de rendesen nem tudtam kigyógyulni. Most már nincsen semmi problémám. :)

Kitartást! Ha van kérdésed, segítek.