Miért vágyhatok ennyire felnőtt szeretetére?

Folyton folyvást elképzelem, hogy egy-egy tanárom: (kb 3-4 ilyen van max) átölel, beszélgetünk, megnyugtat, kisírom magam rajta, őszintén beszélgetünk, elkap esés közben és hasonlók. Nagyon beteges? 4. évem itt (6 osztályos gimi), csak tavaly óta érzek erősebben így, de félek lépni mert tudom, hogy nevetséges vagyok. A pszicológusnak egyeltalán nem tudtam megszólalni se, de nekik talán menne egy idő után. Ez mond annak ellenére, hogy tudom, hogy ez lehetetlen, ők nem a szüleim.