Mi a megoldás az állapotomra, mit tegyek? Érzem, hogy egyre rosszabbul vagyok

Mindent egyre több és több nézőpontból gondolok át, és ahogy tudatosul bennem, hogy nem fogom találni soha a tökéletes nézőpontot, úgy érzem az egy torz beteg állapot, egy világot torzan látó szemüveg. És én ebben élek, mégis hogyan gondolom, hogy így élhetek? Ez alapján a pszichés állapotommal se vagyok tisztában, hogy beteg, vagy hiperérzékeny, gyenge vagyok.

Derealizációszerű állapot (volt már rövid erős derealizációm (teljesen kiszakadtam a valóságból), de általában ahhoz képest nagyon enyhe, csak tovább), szorongás (változó, milyen fokú) tör néha rám. A szorongást szinte mindig kiváltja valami esemény, de a szenvedés mértéke az eseményhez képest irracionális.

Az egoizmus és öngyűlölet folyamatosan váltja egymást, vetekszik bennem. Amikor az öngyűlölet dominál, iszonyatosan szenvedek.

Erős paranoiáim vannak az emberekkel kapcsolatban. De néha (vagy akár közben) ez a felismerés átvált paranoiába, átlépek a másik oldalra: ugyan miért ne lehetne?

Több mint egy éve benzodiazepinfüggő vagyok, de már 3 éve, hogy volt egy kisebb, 4 hónapos függőségem.

Jelenleg tiszta vagyok, kb. 3 hete, és ezek már nem az elvonási tüneteim.

Hamarosan ismét szedni szeretnék és fogok gyógyszert, nagyrészt azért mert szociálisan életképtelen vagyok nélküle, úgy érzem már ez az igazi önmagam, ebben érzem magam komfortosan, ebbe a címkébe tudok menekülni. Másrészt, önmagamat másokhoz való hasonlításból fakadóan egyedül emberek nélkül is van szorongásom.

Tudom, pszichológus, terápia stb.

De néha másképp látom. Ez az én utam, amit egyedül végig kell szenvednem. Nincsenek betegségek.

Tudom, hogy ki kell mondani dolgokat, amiket nagyon nehéz kimondani. Tudom, hogy az őszinte beszélgetések segítenek. Ezt meg lehetne valósítani, csak összeomlana az egóm, beleőrülnék, felégetne a szégyen.

Tudom, hogy az őszinte beszélgetések kevésbé hatékonyak, ha a másik fél nem egy pszichológiai tudással rendelkező ember.

A másik nem hatékony oldal, hogy én magam mélyülök a pszichológiába.

Tehát rá kell bíznom magam egy pszi-vel kezdődő valamilyen emberre, akkor is, ha nincsenek betegségek.

Leginkább akkor akasztom magamra a beteg címkét, amikor racionálisan meglátom magam, (bár a racionalitásomban nehezen hiszek, minden gondolatomat valóságosan megítélve őszintén érzelemvezéreltnek és primitívnek gondolom). Bár ha továbbgondolom, ezekkel a fogalmakkal se lehetek tisztában.

Szóval sokszor gondolom, hogy nem vagyok beteg. De vannak tüneteim, melyek néha megijesztenek és elgondolkodok azon, hogy Tényleg nincs rendben valami.

Ilyen pl. a derealizációm, főleg amikor spontán a semmiből tört rám az erős derealizáció. Ilyen a szociális fóbiám, a néha felismert paranoiám. De apróságokra is kitérhetnék, ilyenek a mozdulataim, a testbeszédem, a testtartásom, a hanglejtésem. Ezek gyógyszerezett állapotban teljesen normalizálódnak, szóval egyértelműen a szorongás a kiváltó ok. És ha megnyilvánulnak rajtam egyértelmű jelei a szorongásnak, akkor szorongok. Igen, szorongok.

Köszönöm a figyelmet