Honnan tudhatom, hogy borderline-os vagyok-e?
válasza:"Honnan tudhatom, hogy borderline-os vagyok-e?"
Ha a környezetedben mindenki lehü_lyéz, hü_lyének néz, kiabál veled, az már egész jó indikátor.
Viszont az igazi diagnózist a doki mondja ki (ami tökmindegy igazából). Ha bordi vagy, abból nem fogsz kigyógyulni, mert egy érzelmi fejlődési fogyatékosság, és az illetőnek nincs betegségtudata, így mivel mindenki más hül_lye csak ő nem, nem lehet kezelni sem.
Ellenben ha feléri ésszel, hogy ő a beteg és nem mindenki más, megtanul beszélni a problémájáról, egészen egészen kiváló ember lehet belőle, és máris nem bordi, mivel betegségével tisztában van. De ez így paradoxon, nemdebár?
válasza: válasza:Szia!
En csak azon akadtam meg, hogy irtad ha odaig jutnak hogy megtedd, akkor ugy hogy eljusson ahhoz akikhez kell es tudasd azokkal akikkel szeretned...
Miert nem beszelsz veluk most? Miert nem tudatod veluk most?
A masik az alkohol. Regebben nem volt ennyire felismert problema a lelki gondok es sokan menekultek alkoholba, sajnos a csaladomba is tobben. Ma siman panikbetegseg korebe sorolnak oket es gyogyszert kaptak volna ra, de ugy harminc eve szerintem nem is ismertek mondjuk a panikzavar fogalmat. Szoval csak ovatosan az alkohollal mert sokan lettek alkoholistak akar "csak" panikbetegsegtol is.
válasza: válasza:Pedig most mondd el neki, legalábbis ne soká. Nézd ez egy kitűnő szűrő, nekem is van valamim, több is, s ha valakit ez kicsit is zavar, jobb, ha békén hagyjuk egymás köreit. Ezen változtatni nem lehet, alkalmazkodok, de a másiknak is kell. Akár ő is előállhat valamivel.
De előtte legyél tisztában magaddal, értelmetlen műbalhé, hisztéria nélkül tudj a problémádról bárkinek beszélni, felvilágosítani, de ne ez töltse ki a mindennapokat. Tudj azonnal válaszolni, ha "lebuksz" valaki előtt, de sohase terelj! Ha örökké rettegsz a lebukástól, még jobban belecsavarodsz, s nem csak a magánéletben, hanem a munkahelyen is. Arra az egyre nagyon kérlek, hogy ne egy rohadtul átlátszó betanult 3 mondatos lerázószöveget, sablont mantrázz. Tudj beszélni, beszélgetni, a kérdésekre válaszolni, visszakérdezni, mást kérdezni. Elsőre nem fog menni, másodikra se biztos, ám idővel kialakul. Tanulj meg kulcsot adni a másiknak. Ha te kerülsz majd szembe olyannal akinek szintén van valami baja, te is teljes joggal várnád tőle pontosan ugyanezeket. Ha nem tudod adni, akkor a lehülyézések teljesen jogosak lesznek, és te is majd pont ugyanúgy lehülyézed azt aki neked nem tud válaszolni.
S megismétlem... az igazi bordinak nincs betegségtudata, aki tud a bajáról beszélni, beszélgetni, (nem letudni a másik torkán a sablondumát) már nem bordi, csak érzelmileg sérült. Remélem érted a kettő közötti különbséget.
Értem a kettő közötti különbséget. Viszont bevallom, azt nem értem, amit előtte írsz. Bocsi, nem kötekedni akarok, de tényleg nem értem, miről írtál. Akiről én beszéltem, az egy lány, akivel valamikor közel voltunk egymáshoz, de ő már régen továbblépett. Ha eldönteném, hogy öngyilkos leszek, akkor neki akarnék utoljára üzenni.
Egyébként ahogy írtok, egyre inkább azt gondolom, hogy talán mégsem vagyok az. Betegségtudatom mindenesetre van. Inkább azt gondolom, hogy egy nagyon érzékeny korban nagyon rossz behatások értek, kialakult egy hamis személyiségem, és képtelen vagyok levetni, meg képtelen vagyok megélni a valódi érzéseimet, ezért úgy érzem, elhalad mellettem az élet, miközben pontosan tudom, mennyi mindent elérhetnék, ugyanis kimondottan tehetséges vagyok. Csak egyszerűen hozzászoktam, hogy nekem nem szabad megélni a valódi érzéseimet, és nem autentikus döntéseket hoztam. Alapjaiban hamis az egész életem és a választásaim. Érzem, hogy nem EZ vagyok, aki jelenleg vagyok. És ezért agyalok sokat az öngyilkosságon, mert úgy érzem, hogy ilyen módon nincs értelme élni. Azt érzem, hogy az lenne a legautentikusabb, legvalódibb tett, amit elkövethetnék.
A másik problémám meg az, hogy nem látom, hogy bárki képes lenne érdemi segítségnyújtásra. Itthonról, családon belülről ilyet nem kapok. Szakember pénzért nyújthat segítséget, de eddig ugyan nem jött be, mindig azt érzem, hogy fogalmuk sincs, mit kezdjenek igazából velem. Nagyon ritkán éreztem azt, hogy rátapintott valaki a lényegre. Nem nagyon élik bele magukat a problémámba, nem igazán érzik, mi hajt és mit élek át.
Úgy érzem, rajtam csak az segítene, ha egy időgéppel visszaugorhatnék oda, ahol minden elromlott, és megakadályoznám. És ha lenne egy-két olyan mentorszemély az életemben, aki felkarolt volna és irányított volna. Tényleg tehetséges vagyok, ha van motivációm, akkor kb. bármit elérek, ami tanulással kapcsolatos. Művészi véna is van bennem. Csak egyszerűen úgy érzem, ezek senkit nem érdekelnek. Van egy elemi érzésem, hogy senki nem figyel rám és bármit teszek, mindig, mindenhol egyedül fogok maradni. Ez pedig mindentől elveszi a motivációmat. Rengeteg ígéretes dologba egyszerűen nem kezdtem bele, mert minden mögött ezt érzem. Azt érzem, hogy az élet túl sok mézesmadzagot húzott el előttem, és semmilyen ígéretet nem tartott be.
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!