Ki az a LastOne. Left?

"S mint mondtam, azért mert valamiről, vagy valakiről azt gondolod, hogy "x", az nem feltétlenül lesz "x"."

Ezzel tisztában vagyok, és egyet értek.

"Példaként hoz neked valaki egy virágot, vagy bármilyen ajándékot, akár napjában többször is, és neked minden jogod meg van arra, hogy azt gondold, biztosan hátsó szándéka van vele, és ezen te felháborodsz, mérges leszel...holott könnyen megeshet, hogy pusztán kedvességből viselkedik veled így."

Csakhogy én nem így gondolkodom. Nem mindegy, hogy ki, mikor, milyen előzmények után, milyen testbeszéddel, és milyen üdvözlettel ad át egy virágot. Egy virágot így vesz át egy ember szerintem. Ha annyira nem számítanának a körülmények az emberi kommunikációban, akkor minek is kommunikálunk? A te elméleted alapján akkor lehet, hogy valaki tesz valamit, és 1% esélye sem lenne, hogy közös nevezőre jussunk. Belekalkulálhatnád, hogy azért a biológia nem olyan gagyi, hogy ennyire félreértsék egymást az emberek. Az biztos, hogy 100%-ban nem ugyanarra gondolnak, de a 90% már egész jó, és elegendő ahhoz, hogy eljussunk odáig, hogy villamossal utazhassunk nap mint nap.

"Illetve a szóban forgó karaktert az esetek nagyobb részében Te kerested meg, s nem ő téged, meg az állítod róla, hogy jó humorú, meg tudja nevettetni az embereket, de közben meg azt is állítod közvetve, hogy mindig a "bölcsességeit" tolja. A kettő ellentmond egymásnak."

Miért mondana ellent? Egyszer viccel, egyszer meg bölcselkedik. Néha figyel arra, hogy a tanítására mennyire befogadó az, akinek mondja, és sokszor ez igazán nem érdekli, csak az, hogy ő azonosul egy világnézettel, és görcsösen ragaszkodik hozzá. --> "megj.: S az egyébként, hogy egy valaki mindig egy adott formációban nyilvánul meg csak egyet jelenthet...hogy hű ahhoz, amit állít, és megingathatatlan." Igen, tehát megingathatatlan, csak az nem mindegy, hogy meghagyja magát megingathatatlannak, vagy másokat is megpróbál bebetonozni.

" Másrészről a szó is tett nagyon sok esetben, csak éppen verbális...Szóval abban igazad van, hogy a tettek beszédesebbek...de mint mondtam, ha te egy tettben nem veszed észre a lényegét, vagy "rossznak" titulálod, attól az még nem lesz rossz, vagy hamis. :) "

Igen, egyetértek. A szó is tett, csak az már egy emberibb, mesterkéltebb kommunikációs forma. Könnyebb vele manipulálni, mint a zsigeri testbeszéddel. Hogy az arcizmok hogy rándulnak, a kéz, a láb, a rekeszizom, a pupilla...stb. Erre akartam utalni. Bocs, ha félreérthető voltam. Tehát hogy szerintem amikor nem azt figyeljük, hogy mit mond a másik, hanem, hogy mit csinál, könnyebb közelíteni a valódi motivációihoz, mert miközben csinálja a dolgát, elkerülhetetlen, hogy bele ne szövődjenek ezek a "zsigeri" minták. De a tettek alatt értettem például a hétköznapi tevékenységeket is (mikor, hogyan, mit csinál).

Szóval komplex.

És azért szóltam bele a kérdésbe, mert tudom, hogy a személyi kultusz érzetét nagyon is ki tudja váltani egyik ember a másikból, és LastOne.Left pedig eléggé élvezi is ezt, mert akkor az ő "tanai" megerősítik őt mások egyetértése által. Nem mindig látom, hogy ő a tanaival mit is akar. Sokszor úgy néz ki, ő egy törékeny gyermek, aki sok mindent megtesz néha azért, hogy ő legyen a középpontban. Nem baj, hogy ilyennek tűnik, csak akkor döntse el...mert el tudja dönteni. Elég sok dolgot tud már az emberi észlelésről, gondolkodásról...ennek fényében igazán tudhatná, hogy egy hagyományos emberi lény, mint biológiai lény "szereplési vágyat" vagy "segítési vágyat" fog-e érezni. Az első pár pillantásra a segítési vágy dominanciáját éreztem, de aztán egyre jobban nem. Mint ahogy egy filmet megnézünk egyszer, kétszer...sokszor, többszöri megnézés után sokkal jobban észrevesszük a részleteket, a filmes bakikat.

Nekem ez volt az érzékelésem, fogadd el. Te igazán tudhatod, hogy nem válthatsz meg mindenkit. Nem tapogatod le az emberek határait. Ez a jobbik. Azt nem akarom feltételezni, hogy érzed te nagyon jól a határait, csak épp fittyet hánysz rá. Nem erőltethetsz rá emberekre eszméket, érzéseket. Főleg olyanokat nem, amiket még te sem tettél teljesen magadévá. Ha meg magadévá...akkor miért cselekedsz másképp? Magunkat sokkal könnyebb becsapni, mint másokat, ez a baj. Az embereket - hiszen te tudod - nem szakíthatod csak úgy ki az elfogultságaikból, mint ahogy én sem téged. Finom technikákra van szükség. Sajnos ez van. Első osztályban ezért sem tanítják a tanárok a differenciálegyenleteket. Jobb híján azért sem, mert ezen tanítók nem is igazán értenek hozzá. Viszont egy egyetemi tanár nem titkolhatja a diffegyenletek létét, és nem is fogja tanítani, hogy 1+2=3. Döntsd el, hogy "hányadikosokat" vagy képes tanítani a tudásod alapján. Mert én úgy látom, te felsőbb osztályosoknak magyarázol, miközben ezek az emberek még nem készültek fel rá, és ezért vannak úgy hanyatt esve tőled. Kezdetben én is hanyatt estem, mert a legtöbb embernél értelmesebb vagy. Csak aztán csináltál ilyen filmes bakikat, amiket nem voltam képes összeegyeztetni a tanaiddal. Akkor vagy nem jól ítélted meg, hogy hányadikos vagyok...vagy pedig nem jól ítélted meg, hogy jól tanítasz-e. Nem keveredsz-e ellentmondásokba, és nem használod ki (most már gyanítom) tudattalanul, hogy nemcsak magadat, hanem másokat is megvezethetsz az okosságaiddal.

Mindegy, mit magyarázol. Ha te olyan vagy, amilyennek mondod magad, akkor egyszerűen ne erőszakoskodj. Azt bízd rám! ;)

Egyébként meg mit gondolsz... Miért kerestelek meg? Egy az, hogy tudom, ki vagy. Kettő meg az... Gondolkozz. Miért írtak ki rólad kérdést? Hát talán azért, mert sok helyen feltűnsz, odaborítasz egy zsák domináns és jelentőségteljes gondolatot, hogy majd hüledeznek az embererek, meg még odaírod a kis speckó nevedet. Látszik, hogy mennyire elfogult vagy önmagaddal szemben, pedig semmibe sem kerülne, ha megtanulnád barátiabban kezelni mások másmilyen véleményét, és nem jelentené a fél világ végét a tudat, hogy tévedtél. Talán mások azért sem akadnak ki így rajtad, mint én, mert ők nem, de én ismerem a manipulátor személy ezen létformáját, hogy vakfoltokat épít maga köré, és abban a hitben van, hogy ő mindent a legnagyobb rendben csinál. Ebből származnak a legnagyobb problémák. Persze vannak kevésbé súlyos esetek (mint te), és vannak a pszichopaták (mint az apám...de ezt tudod).

Ha nem is gondolod, hogy tévedsz... Nem lehet, hogy megérné kipróbálni kimondani? Csak úgy próbából? Vagy legalább feltételes módban. Lehet, hogy tévedsz, lehet, hogy nem. Én sem tudom, hogy mennyire tévedsz, de azt tudom, hogy nem tartod meg a határaid. Például azt sem tudtad, hogy az én problémámban nem egyből a megbocsátás felé kell tuszkolni az illetőt, hiszen egész életében arra volt kényszerítve. Senki sem hagyta neki a harag, a szomorúság megélését. A gyászt. Azért, mert kellemetlen érzés, még igencsak szükséges és természetes. Mert akkor sem tudtad, hogy még nem tartunk a professzor szintnél, ahol már valóban teljes teret hódít a megbocsátás, hanem csak 5. osztályos voltam kb. Most mondjuk vagyok olyan 10.-es. M'ér' nem hagyod már a folyót a medrében, hadd folyjon úgy, ahogy? Te is mit sürgeted magad? Attól, hogy megpróbálod elhinni, vagy hogy tudod a végcélt, még érdemesebb a köztes lépésekre koncentrálni, hogy azok meglegyenek. Te olyan vagy a tanaiddal, mint a tinédzser fiúk a lányok "meghúzásával". "Így megdugtam, úgy megdugtam... Te még nem? Pfff.. Miért nem? Neked is kéne ám!". Csak te nem ilyen vulgáris stílusban nyomod. Vagy ha úgy érzed, hogy neked már "megvolt"-ak a tanaid, akkor tanulj már meg úgy kommunikálni, hogy a köztes lépcsőfokokra is teszel némi utalást. Előző példában nézve mondjuk, előbb szeresse meg a csajt, aztán meghúzza persze, de kölcsönösen húzzák meg egymást, és az mindjárt más kicsengésű.

Ja, és a kérdés és a válaszaim közti kapcsolat ez:

"Az egyik hozzászóló mindig így írja alá, elég filozófikus, de jó fej, miért van most csak 51%-a?

Nektek szólt már hozzá vmi hasznosat?"

Amiket megragadtam, és amikre reagáltam:

- Ki az a LastOne.Left? (mivel én tudom erre a választ...igen egyértelmű, hogy nem írom le a kilétét, mert nem tartom jó ötletnek, hogy rá uszítsam a fél gyakorikérdéseket, de információmorzsákat adhatok)

- mindig így írja alá

- elég filozofikus, de jó fej

- Nektek szólt már hozzá vmi hasznosat?

Körülbelül.

Így már remélem nem baj, hogy beléd kötöttem, és remélem többször nem is kérdezed meg. Mert reméltem, hogy nem kötelességem válaszolni a te kérdésedre, mert majd magadtól rájössz a válaszra. De akkor most már leírtam mindent remélem.

#21.(csak hogy a Te kiléted is tiszteletben legyen tartva)

Bízom benne sikerrel járok a talán tömör, de velős válaszadásban, és köszönöm a fokokkal kulturáltabb hangnemet ahhoz képest, amit a közelmúltban tanúsítottál, bár tudom, hogy az akkor miért is volt. :)

Először is szeretném leszögezni, hogy az "aláírás" az külön kérésre történt, illetve alapvetően is egyszerűbbnek és ésszerűbbnek találom, hogy a forrást megjelöljük, még ha az egy személy is.

Nyilván gondolhatod, hogy biztos élvezethajhászásból ír alá valaki, öntudatlanul is személyi kultuszt építve maga köré, csak tudod, a történet úgy zajlott, hogy amikor is tényleg megsúrolta a határát ennek a személyi kultusznak a szóban forgó egyén válaszadása és annak mennyisége/minősége, akkor szépen-becsületesen megfogta, és visszaszorította ezt a mennyiséget a töredékére(majdnemhogy nullára)...pontosan azért, nehogy túl legyen lőve a célon, és figyelve arra, hogy az emberek nehogy hasonló hibába essenek, mint a múltban többször is. Úgy fest, hogy Neked erről nem volt információd, pedig említést tett Neked a "srác" korábbi beszélgetéseitekben erről, vagyis, hogy a Te szavaiddal éljek, ezt nem kalkuláltad bele, illetve ezt figyelmen kívül hagytad. Megértem, tévedni emberi dolog, és abban egyetértek, hogy felülvizsgálni azt, hogy ne adj Isten mi magunk tévedünk e, fontos dolog. De mint LastOne.Left kolléga mondotta volt, szintén korábbi beszélgetéseitekbe belefonva, egy jó ideig tesztelte azt az elméleti tudást, amihez "hozzájutott", sőt azt is mondta Neked, hogy évekig, amíg ez a tudás a "kezébe" nem került, csöndben hallgatott, hiába volt meg már előzőleg is a gondolata és rálátása ezen dolgokra, még ha nem is rendbe szedve.

Úgy tűnik, Te ezt nem hitted el neki, vagy egyszerűen elfelejtetted, vagy az is lehet, hogy elfogultan a formára(arcmimika, stb) hagyatkoztál, holott tudhatnád, hogy ezek a dolgok nem mindenkire érvényesek(nyilván nagy általánosságban igazak lehetnek, és itt alátámasztom, hogy a biológia nem "gagyi"), és egy mozdulat, vagy külső/fizikai megnyilvánulás alapján elítélni valakit nem éppen helyes...idővel talán belátod ezt az Igazságot, ahogyan azt is, hogy az igazi lényeg az "anyag mögött" van, a "szellemi szférában".

Picit visszakanyarodva a "biológiára": A virágos példa nyilván egy lesarkított illusztrációja volt annak, amit ki akartam fejezni, de nap mint nap találkozom olyannal, ahol az általad említett 90%-os egyezés egy adott szituáció megítélésében talán megérinti alulról az 1% ot...természetesen vannak esetek, ahol magasabb százalékról beszélünk...de Te is tudod, hogy például egy hóesés mondjuk, van akinek kielégülést okoz, van akinek pedig gyűlöletet, s mint láthatod, itt nemhogy 1%-hoz, hanem 0%-hoz konvergál az azonos gondolkodás az említett jelenség megítélésben. Erre akartam igazság szerint kilyukadni...pontosabban arra, hogy mindig az adott egyéntől függ, mit milyennek ítél meg, hogy milyen jelenséget, eseményt, személyt, tárgyat, akármit, milyennek lát. Ebben az elmondottaid alapján gondolom egyet is értesz, hiába teszel ez ellen menő kijelentést egy bekezdéssel később. Tudom, hogy vannak részletei is egy adott eseménynek, de ha valaki görcsösen ragaszkodva egy ítélethez, valamit elkönyvel valamilyennek, akkor azon csak az ítélő egyén tud változtatni, méghozzá úgy, hogy módosít a meglátásán, és teljesen mindegy mik a részletek.

Egyébként Te is tudod, hogy LastOne.Left egyetlen egyszer sem kötelezett téged "saját" meglátása elfogadására, egyszer sem hitegetett, egyszer sem jött elő kéretlenül a nézeteivel, nem győzködött, hogy márpedig ez így van, ez így van, mindig csak lehetőségeket vetített eléd, és meghagyott a szabad döntéshozatalban, illetve mindig tiszteletben tartotta a Te meglátásaidat, hiába fordult elő olyan, hogy valamivel nem értett egyet, és véleményt(mindig hűet a nézetéhez) formált az adott beszélgetés témáját illetően. Mindig tisztelettudó volt veled, türelmes, kedves, segítőkész, egyszer sem nézett le bármiért, egyszer sem ítélkezett feletted, nem degradált, nem volt bunkó...sőt az igazi erődre helyezte a hangsúlyt...legalábbis a szándéka mindig ez volt...és most eldöntheted, hogy hazudik e, vagy igazat mond. Ez már csak rajtad áll. S itt láthatod, legalábbis ha tényleg a megnyilvánulásaiból ítélsz, s nem kreálsz pluszba ezen dolgokra feltételezéseket(amik könnyen meglehet, hogy hamisak), hogy közel sem akart bebetonozni senkit, illetve senkire nem akarta ráerőltetni igazát, hiszen magától egyszer sem keresett meg téged pl., hogy oszthassa az igét. Vagyis nem lépett oda önkényesen, hogy a folyót más irányba terelje, mint amerre folyik...:)

Tudod, hogy a tettekből ítélhető meg a hozzáállás, és mivel a szóban forgó egyén mindig az elnézést, megértést, türelmet és társait tanúsította neked úgy, hogy közben pont erről is beszélt, akkor beláthatod, hogy talán lehetséges, hogy Te tévedsz, és Neked kéne felülvizsgálnod az ítéleted nemcsak vele, de mással/másokkal kapcsolatban is. Vagy szerinted szeretetteljes hozzáállás nem elég baráti kezelése a dolgoknak? :)

Egyébként a "szintkérdéshez" csak annyit fűznék hozzá, hogy azért, mert valaki nem képes belátni per pillanat, hogy a megbocsátás a megoldás(és itt most tényleges megbocsátásról beszélek, már csak azért is, mert a megbocsátást nem lehet kikényszeríteni, ugyanis ha valaki tényleg megbocsát valakinek bármiért, akkor az a jövőben már fog előjönni gyűlölet formájában, ugyanis ha előjön, akkor az nem megbocsátás volt, hanem az érzelmek elnyomása), az nem jelenti azt, hogy bosszúra kéne buzdítani...ugyanúgy a valódi megoldást és módszert kell javasolni neki, nem pedig egy hamisat, mert az lenne igazán csak a megtévesztés/megvezetés, ha hazugságokkal táplálnánk bárkit...tudom, hogy az Igazság többször fáj, viszont azt meg Te is tudod, hogy az emberi gondolkodásban egy radikális, mondhatni drasztikus változtatásra van szükség, és a korrekt az, ha egy az egyben rámutatunk arra, hogy miben rejlik a megoldás, nem pedig hitegetjük kamuval az embereket. Vagy szerinted ez hibás hozzáállás? Szerinted arra kell buzdítani a bosszúra éhes embert, hogy bosszút is álljon, mert ő még éppen azon a "szinten" van?

Amúgy a humor teljesen összeférhető azzal, hogy valaki "bölcsességeket" is mond...igazából csak ezt akartam kifejezni a korábbi kijelentésemmel. S ide kapcsolódóan a görcsös ragaszkodás egészen egyszerűen annyit jelent, hogy görcsös félelem az említett dolog elvesztésétől. Gondolhatod, hogy LastOne.Left görcsösen ragaszkodik nézetéhez, vagyis fél annak elvesztésétől erőteljesen, és hogy azért nyomatja vadul(bár mint mondtam, magától nem áll neki, "kérés" nélkül, és az, hogy a szituációkban, már ha nem humorkodásról van szó, mindig ugyanúgy nyilvánul meg, s talán lehet ez utóbbit látod görcsösnek és erőltetettnek), de ez nyilvánvalóan csak a Te személyes hitedet képezi, s ha Te tényleg ezt látod bele, akkor számodra ez így is van, de azt tudod jól, hogy a Te szubjektív megítélésed, közel sem biztos, hogy megegyezik az objektív igazsággal. Szóval amiket Te filmes bakiknak ítélsz, előfordulhat, hogy a Te személyes bakijaid...tudod "tükör". Vagy akár az is lehet, hogy a "szemednek" nem hívén, próbálsz hibákat keresni, és a képzeleted hatalmánál fogva találsz is, hiába nincsenek netalántán. :)

A manipulátor (le)minősítéshez nem fogok hozzáfűzni semmit, szíved joga, hogy minek nevezed az "embert", hogy minek látsz bárkit/bármit. S persze senki az égegyadta világon nem kötelezett téged bárminemű válaszadásra, ez a Te döntésed volt. S nem okoz problémát ha "kötekedsz", csak tudod az volt a fura, hogy tettél egy kijelentést, hogy Te inkább a kutyával játszol, vagy nézed, nézed, ahogy játszik, nem pedig teóriázol róla, de LastOne.Left ről pedig teóriázgatsz, és abban foglalsz állást, hogy milyen, hogy hogyan "liheg"(arcmimika), hogy hogyan "ugat". Ezt érdemes lenne felülvizsgálnod. Persze megfedhetsz akárkit, csak tudod ahogyan a "nagy könyvben" írják..."más szemében az ember észreveszi a szálkát, de sajátjában nem a gerendát." (Ez nyilván vonatkozhat a kérdés tárgyát képező személyre is.)

megj.: A személyi kultuszt pedig nem úgy kell leverni, hogy negatív formába próbáljuk önteni a szóban forgó személyt...van más megoldás is.

üdvözlettel

29/F

LastOne.Left

Szerintem pedig a személyi kultuszt igencsak visszafogja az, ha valaki közelebbről is látta az illetőt, és nemcsak álmodozik arról, hogy milyen jó fej, hanem tudja, hogy milyen jó fej, és milyen nem jó fej.

A testbeszéd sokat segít, de abban biztos vagyok, hogy te már azt hiszed, hogy elég volt az a várakozás ahhoz, hogy mondj nézeteket pl. a "légy szabad" dologgal kapcsolatban, de én úgy gondolom, ehhez még nem ültél eleget. Sok területen nagyon rendesnek talállak, de azt érzem, sokszor ennek jogán belemész olyan területekbe is, amelyeken nincs elég tapasztalatod vagy pedig hiányosan fogalmazod meg.

Nem gondolom, hogy bosszúra kéne biztatni, csak azt, hogy nem feltétlenül jó, ha a megbocsátást helyezzük fókuszba, mert számára az még egy távoli, elérhetetlen pont (most nemcsak magamról beszélek). Számára kis léptekben segíteni neki szerintem célravezetőbb. Például én sohase beszélhetek arról, hogy egy kamaszfiúnak hogyan fejlődjön ki az önbizalma, mert erről csak kívülről látott információim vannak, de még sohasem éreztem, milyen kamaszfiúnak lenni. Na, én úgy gondolom, te a "szabadság"-gal pont így állsz. Szerintem a szabadságnak még sok dimenzióját nem élted meg. És ez már necces téma, hogy azzal a felfogással nem értek egyet, hogy függetlenedjünk a vágyainktól meg stb., mert 1) Milyen vágyainktól? Nem lehetne végre pontosan megfogalmazni, hogy melyik vágyak kellenek, és melyikek nem? Nem mellesleg, erre a válasz mindig belülről jön. Ne más mondja meg.

2) Sokszor épp abban rejlik a szabadságunk, hogy megengedjük valamely vágyunk beteljesülését, miközben eddig valamiért azt hittük, nem vagyunk rá érdemesek. Magam példáján ez a szeretni és szeretve lenni. Az is nehéz, hogy megértsem magamban, hogy mi az, hogy szeretet. Sokszor nehéz megkülönböztetni a belső és külső vágyakat, és hogy melyikek megvalósítására is mozgósítsuk energiáinkat. Én úgy láttam, hogy te sok általam születésem óta természetesnek tartott vágyat vagy érzést nem tartasz szükségesnek vagy helyénvalónak, és ez vica-versa kettőnk közt. De te nem fogalmazhatod meg, hogy melyek az abszolút követendő dolgok, és melyek nem. Feláll a szőr a hátamon attól, amikor valaki bizonytalan területeken megmondja hogy ez rossz, ez jó, ezt így kell, azt úgy kell. A végletes gondolkodásmód, azt nem viselem jól, főleg amikor úgy végletes, hogy más nézőpontokat suttba vág. Nem hiszem, hogy képes lennék embert ölni, de lenne olyan szituáció, ahol valami mélyen belső indíttatásból megkapnám hozzá az erőt. Nem azért tenném, mert azt érezném, hogy ez a logikus, vagy ez a helyes. Nem gondolkodnék, az egy belső sugallat lenne. Egy igazi vágy. Egyéb körülmények között lehet, hogy nem tudnám, mikor jönne el az a pillanat vagy esemény, amikor bekattanna valami, és mondaná "tedd meg!". Érted? Magunkat, embereket nem tartom elég okosnak, hogy okosabbak lehessünk a belső hangnál, ami szerintem már INKÁBB tudja, hogy mi az IGAZ és mi NEM. Magunkat, embereket ritkán tartom megbízhatónak arra, hogy jól közvetítsük a belső hangot a külvilág számára. És amikor valaki ilyet tesz, és az én belső hangom nagyon mást mond, akkor mindig elkezdek gyanakodni, és valami belső diszkomfort érzetem van. És épp ezért ki is mondom ezt, mert lehetetlen, hogy ha az egyetemes igazság a bensőnk legmélyén van, akkor ellentmondásba keveredjen két ember bensője. Amikor pedig kimond valaki valamit, arról már tudom és érzem (magam esetében is), hogy abba már beleszövődött valami kijjebb lévő. Most is csak bízni tudok benne, hogy jól le tudom írni azt az érzést, amikor a belső hang azt mondja valakivel kapcsolatban "Itt valami nm stimmel". Ez egy érzés, és nem vélemény, és nem világnézet.

Azt erőltetést nem úgy értettem, hogy tukmálod az emberekre. Persze, hogy nem tukmálod. Úgy értettem, hogy nagyon nehezen hagyod szó nélkül, ha valamivel nem értesz egyet. És itt most nemcsak a világnézeti dolgokra gondolok, hanem más tevékenységekre. Szerintem a meggyőződések addig jók, amíg nem akadályoznak meg a kérdezésben. Azokban a dolgokban, amikben te biztosnak látszol lenni, én inkább kételkedem, mert látom, hogy egy hónap alatt is mennyi új megfigyelésem van, ezért én még 30 évesen sem mernék biztos lenni dolgokban. Több elméletet is megtartok egymás mellett lehetségesnek akkor is, ha egyik ellentmond a másiknak. Mindaddig, amíg a belső hang meg nem szólal "Na most! Ez az!". Volt már ilyenem, ezért tudom, hogy meg tud szólalni ily módon.

Nemcsak a testbeszédre alapoztam. Úgy gondoltam, hogy a zsigeri megnyilvánulásaid másokban is zsigeri reakciókat válthatnak ki, amiket talán nem is tudatosítanak, csak éreznek valami megmagyarázhatatlant. Sajnos spirituális szinten is éreztem valami inkompatibilitást benned és kettőnk közt. Ismétlem...a belső hang, és semmiféle ideák, vagy eszmék. Ez van. Ez olyan dolog szerintem, amire hiába mondasz valamit, egy érzet...nem lehet kétségbe vonni. Nem tudatos, agyongondolkodott érzet, hanem valami lehelet könnyű. Valami nem jó rezonancia.

Hát ennyit akartam.

#24.

Semmi probléma nincsen azzal, ha akaratlanul is, de bunkóztál(direkt nem úgy írtam, hogy bunkó voltál). Előfordul mással is, de talán most már látod, hogy személyeskedés nélkül is le tudtad volna róni mindazt, amit most utoljára megtettél. Haladás. :)

Itt már azért valamelyest kiderült, hogy mit is gondolsz a dologról.

Persze most is észrevehető, hogy bizonyos fogalmakhoz önkényes definíciót társítasz, holott már erre is fel lett hívva a figyelmed, hogy az emberek erre hajlamosak, még ha öntudatlanul is. Ilyen például a "vágy".

El lett mondva, hogy a vágy szótári definíciója az, hogy hiányérzet kielégítésére való erős lelki törekvés...illetve az is el lett mondva, hogy a vágy érzete elég kellemetlen, hiszen egy hiányt testesít meg érzések/érzelmek formájában...hiányt érezni meg nem éppen felemelő. Sokan, amikor vágyról beszélnek, akaratra gondolnak. Ha jól sejtem nálad is ez a helyzet. S meg lett fogalmazva, hogy mely akarat tiszta, s mely ködös...értelemszerűen a hiánnyal/félelemmel/stb. átfűtött a ködös, de természetesen át kell élnie az embereknek a hiány érzetét pl., hogy a teljesség értékelhető legyen...tudod, relativitás(viszonyítottság). De ez is el lett mondva korábban. Szóval olyanról nincsen szó, hogy most az egyik kell, a másik meg nem kell...itt arról van szó, hogy melyik okoz "szenvedést" és melyik szabadít meg...tudod jól, már ha tényleg figyeltél a beszélgetéseinkben elhangzottakra, hogy az embernek alapvetően két "énje" van...egy illuzórikus/hamis, s egy igaz...minél többet élteti az egyiket, annál erősebbé válik az a megnyilvánulásaiban. Nyilván mondhatod, hogy ne mondja meg neked senki, hogy ez egyáltalán így van, sőt ha talán elfogadod, hogy így is van, akkor ne mondják meg neked, hogy melyik melyik. De azért azt jó ha tudod, hogy azért mert te bizonytalan vagy, vagy számodra valamely terület bizonytalan, az közel sem biztos, hogy más számára is az lenne. Ne becsüld le magad, ne gondold, hogy nem értheted, nem tudhatod ezeket az "igazságokat"...figyeld azt a belső hangot, amiről említést teszel, majd az megadja a választ.

Ó és belső hang: Kételyekről és bizonytalanságról beszélsz magaddal kapcsolatban, mégis egy hangot egyértelműen az "univerzális tudás hangjával" azonosítasz. A helyzet az, hogy az elmondottak alapján itt nem stimmel valami. De erről is lett említés téve, mégpedig kérdés formájában...arról, hogy az emberek a tapasztalások során, még ha tudattalanul is, de kiépítenek maguknak egy-egy világképet, s bizonyos nézetek mélyen beleivódnak személyes hitrendszerükbe. Amikor pedig belső hangról kezdenek el beszélni, könnyen megeshet, hogy az a belső hang csupán hitrendszerük manifesztációja, amiről azt vélik ideáktól és eszméktől mentes, vagyis nem az a legmélyebb belső hang. Nem mondom, hogy Nálad ez biztosan így van...én inkább azt kezdem "gyanítani", hogy megint egy eltérő definíciót adsz egy szóhoz, kifejezéshez, és emiatt szólal meg benned az, hogy valami nem stimmel. Kifejtem, hogy értsd mire gondolok.

Szóval úgy látszik, hogy "szabadság" kifejezéshez valószínűleg egy mélyebb aspektust társítasz, mint amiről LastOne.Left kolléga említést tett neked, hogy ő ezt érzi. Nyilvánvalóan vannak mélyebb dimenziói(lehet csak egy darab ezen túl, amiről most szó lesz ejtve) a szabadságnak, de a "srác" mindössze annyiról szokott beszélni, hogy függetlennek lenni a negatív behatásoktól/érzelmektől...ezt a def.-t adta ahhoz, hogy szabadság. Illetve említést tett egy ún. intellektuális megértésről, ami a rendszer teljes körű átlátást eredményezi...Ez nem egy teljes értékű megvilágosodás, ez nem jelenti, hogy mindent tud tárgyszerűen, ez csak annyit jelent, hogy az elméletet tudja és tudja használni is, és ez a tudás ad egy bizonyos mértékű szabadságot...mégpedig azt, ami az előbb fel lett vezetve...ez a szabadság nem jelenti azt, hogy a negatív érzelmek ki lettek vágva belőle(ami amúgy sem lehetséges)...ez annyit jelent, hogy ezen érzelmek irányítási esélye nullára csökkent, mocorognak-mocorognak néha-néha, de a felszínt meg sem közelítik, és nem hatnak a szóban forgó egyénre, nem befolyásolják döntéseit...

Szóval lehetséges, hogy Te ennél többet láttál bele, és azért érzed, hogy valami nem stimmel...mert ha többet láttál bele, akkor be is vallom tüzetesen, hogy nem, nincsen többről szó, csupán annyiról amit most leírtam, illetve annak a lehetőségéről, hogy szubjektumtól mentesen szemléljen...de ez még semmi, ez "csak" a józan ítélőképességet szolgálja, de belelátni mások érzéseibe teljes körűen, tudni, hogy a bolygó túloldalán éppen mi folyik, ahhoz édes karcsú...ez utóbbiakat csak kőkemény gyakorlással lehet elérni.

Plusz ide még annyi megfigyelés, hogy az a leheletkönnyű, nem jó rezonancia csak az utóbbi időben dugta ki a fejét, márpedig ha tényleg az az igazi legmélyebben levő belső hang lenne, akkor már az elején "szólt" volna...ezért ez a dolog inkább köszönhető egy folyamatnak(legalábbis úgy tűnik), mintsem egy automatikus, agyon nem gondolt ítéletnek...még ha az agyon gondolás öntudatlanul zajlott is.

megj.: Amúgy Te is tudod nagyon jól, hogy nem egyszer fordult elő olyan, amikor úgymond rád lett hagyva egy-egy meglátásod, hiába nem értett veled egyet a "figura"...és mindössze annyi lett mondva, hogy "ha te így látod, akkor számodra valószínűleg így van." Ami ékes bizonyítékul szolgál arra, hogy még is csak könnyedén el tudja engedni az emberek azon nézeteit, amik nincsenek fedésbe a "sajátjával".

ui.: Köszönet a megint csak fokokkal kulturáltabb hozzáállásért.

üdvözlettel

29/F

LastOne.Left

Nem. A vágyat én is úgy értem, ahogy definiáltad te.

Hát, sokszor csak azért később dugja fel a fejét az a belső rezgés, merthogy sokszor elnyomom a racionalitásommal. De már nem egyszer voltam úgy emberekkel, hogy az első megérzést elnyomtam, kialakítottam egy képet, ami eltakarta azt, majd a vége felé kénytelen voltam beismerni magamnak, hogy nem hazudott az első megérzés, csak nem hallgattam rá. De igyekszem, hogy ne ködösítsem be a megérzést, akármennyire is ijesztőnek tűnik elsőre (hogy túl jó számomra, vagy túl rossz).

Ebben a szubjektív-objektív dologban nem fogunk egyetérteni. Értem mit mondasz, hogy ott a kontroll, de én azt nem akarom máris objektívnak hívni. Nekem az olyan lenne, mintha a tortaszeletet tortának hívnám. Képtelen vagyok ilyesmikre. :D

Ja, és amikor ráhagyunk valakire valamit, érdemes nem úgy tenni, hogy amikor áldásodat adod rá, akkor csak azért teszed, és úgy, hogy benne legyen az utolsó szavad, hogy megint benne van, hogy az a dolog, amit mondok, az mennyire szubjektív, és ezzel úgy néz ki, mintha te mennyire objektív lennél...és akkor az objektív ráhagyja a szubjektívkére a dolgait. Na ne. Az nem ráhagyás, hogy gyakorlatilag azt mondod: Ez a te igazságod..

Ez ilyen kis fellengzős, "mindent tudós" ráhagyás, és azt utálom.

#27.

"Nem. A vágyat én is úgy értem, ahogy definiáltad te."

Értem. Egy dologra azért válaszolnál? Amikor egy konkrét hiányt érzel, akkor az jó vagy rossz érzéssel tölt el? Hangsúlyozom nem az a kérdés, hogy milyen érzés, amikor a hiány betöltődik, hanem az a kérdés, hogy fókuszálva, magára csak a hiány érzetére, az milyen érzés.

S ha megadtad a választ, akkor a következő kérdés az, hogy amikor belülről egy, hogy is mondjam, ösztönzést érzel, követelőző, győzködő minden áron utasító effekt nélkül, az vajon az e, amikor bármi hiányzik, vagy vágysz rá, s nem e inkább egy őszinte és tiszta akarat, egy "isteni inspiráció", a "belső iránytű" vezető jellege?

Talán ebből megérted, hogy melyik a belső vágy és melyik a külső vágy...de mint mondtam, nem tartom praktikusnak vágynak nevezni a "belsőt", ugyanis annál a "belső hang" nem csak egy elérendő célt súg meg, hanem tudatát annak, hogy az a cél végső soron, már most itt van veled...vagyis a hiány kilőve.

Egyébként, csak hogy lásd, hogy mutatok hajlandóságot, az emberi életben a legutolsó "vágy" maga az, amikor a mindenség megismerésére és megtapasztalására irányul...de mint mondtam, ezt inkább nevezném egy "isteni inspirációnak", egy mélyről fakadó kívánságnak, amolyan sóvárgásnak az igazi boldogság és tudás után...ez minden ember belső iránytűjének végső célja, ez minden ideszületett emberi lénybe bele van "kódolva"...de nyilván vannak köztes "célok" is, és nyilván vannak eszközök azok elérésére...***

"Hát, sokszor csak azért később dugja fel a fejét az a belső rezgés, merthogy sokszor elnyomom a racionalitásommal. De már nem egyszer voltam úgy emberekkel, hogy az első megérzést elnyomtam, kialakítottam egy képet, ami eltakarta azt, majd a vége felé kénytelen voltam beismerni magamnak, hogy nem hazudott az első megérzés, csak nem hallgattam rá. De igyekszem, hogy ne ködösítsem be a megérzést, akármennyire is ijesztőnek tűnik elsőre (hogy túl jó számomra, vagy túl rossz)."

A kiírt figura esetében is ez a helyzet? Jól gondold meg a választ, és emlékezz, hogy "anno" mindenféle ismeretség nélkül kiszedted a sorból úgy, hogy egy mukkot nem beszéltetek egymással...illetve azt is kalkuláld bele, hogy ha ne adj Isten, IGEN a válaszod, akkor mégis mi az ami alátámasztja az "első" megérzésed helyességét azon kívül, hogy feltételezéseid és képzelgéseid(amiket talán megérzésnek nevezel) vannak a "srác" szándékaival kapcsolatban, függetlenül attól, hogy szavai és konkrét viselkedése és tettei nem bizonyítják az esetleges igazad.

Ez utóbbit csak azért jegyzem meg, mert megint belestél egy feltételezésbe és abba, hogy automatikus "rosszat" gondolsz a másik szándékáról...Ugyanis a "ráhagyás" kifejezés elé direkt odaraktam, hogy "úgymond", hogy ne értsd félre, mert nem kimondott ráhagyásról van szó, hanem inkább az a helyzet felismeréséről, hogy éppen nem vagy befogadó, vagy nincsen szükség a szavaid esetleges kijavítására, nincsen szükség a konkrét nem egyetértés kifejezésére, elkerülve ezzel a ellenérzés elősegítését benned pl...elkerülve az idézőjeles háborút.

Akkor lenne igaz, amit mondasz, hogy ha LastOne.Left kolléga gondolataiban foszlánya lenne a lenézésnek feléd, büszkeségnek saját személye felé, vagy egyszer is megfordult volna a "fejében", hogy milyen kis ostoba, buta, hülye vagy, amikor így állt a kérdéshez...Szóval a fellengzősség és társai megint csak a Te képzelted termékei...ami elárulom, hogy a "figura" szándékával egyáltalán nincsen fedésben, mivel ez nem "mindent tudós" ráhagyás...inkább amolyan "tudja, érti és elfogadja, hogy az emberek máshogy látnak sok dolgot, és nem fog háborút indítani, hogy saját igazát erőltesse, de szól, hogy ez személyes "igazság""...és mint mondtam, egy szubjektív igazság simán lehet maga az objektív is...:)

megj.: Abban amúgy tökéletesen egyet értek, hogy a belső iránytű, vagy belső hang tényleg nagyon jó "információs csatorna", bár én inkább a belső lényegiségünk hangjaként definiálnám, mondhatni Isten hangjának...de nagyon sok esetben előfordul, hogy az általad megnevezett hagyományos gondolkodásmód egészen egyszerűen rosszul közli le az adott egyénnek az információt, és úgy ahogyan van, az egyén félreérti.

ui.: Addig amíg valaki magát az EGÉSZ egy részletével azonosítja csak, addig tényleg bizonytalan és kételyekkel teli lesz...viszont ha van affinitása a becsületes játékra, akkor tudhatná, hogy helytelen állást foglalni bármiben úgy, hogy maga sem tudja biztosan az infókat, és tudja, hogy inkorrekt azt feltételezni, hogy azért mert önmaga ismeret tudomása nélkül jár s kel éppen, akkor más is biztos így van. Egy példával illusztrálnám:

Amikor a kisgyermek és a szülők elmennek strandra, és van kicsi és nagymedence, akkor ugye a kisgyermeket a szülők a kismedencébe teszik, ahol jól ellubickol, s leér a lába, biztonságban érzi magát, meleg a víz...de szinte minden alkalommal előfordul, hogy a kisgyermek kéri a szülőt, hogy hadd menjen a nagymedencébe ő is, amiről persze a kicsinek még nincs ismerete. A szülő természetesen mutatás céljából átviszi a mély vízbe, de nyilván ráadja karúszót, meg ott van mellette, nehogy baj legyen. A szülő jól érzi magát a nagymedencében, a hűvös vízben, nagy területeket beúszva. Viszont a kicsi gyerek egy idő után már nem érzi jól magát a nagy medencében, ugyanis ott nem ér le a lába, a helyzetváltoztatás elég nehézkesen megy neki, a víz is hidegebb, és ezek után vissza is akar menni a kismedencébe, ahol eddig biztonságban érezte magát...rájön, hogy még kicsike ő a nagymedencéhez. Nagyon kevesek vannak per pillanat a "kisgyerekek" közül, akik félelmet nem ismerve, erőteljes kitartást, bátorságot és állhatatosságot érezvén ott maradnak a nagymedencében és ki is ismerik azt teljesen, mert ki is akarják...Viszont egyik kisgyermek sem kezdi el feltétlenül a szülőt "szapulni", hogy milyen elfogult, amikor a nagymedencéről véleményezik, meg hogy nem is ismeri a nagymedencét...

Ebben a példában talán minden benne van, amiről eddig beszéltünk, s talán felismerésre juttat Téged.

üdvözlettel

29/F

LastOne.Left