Szerintetek mit kellene tennem?

26 éves srác vagyok, nehéz gyerekkorral. Édesanyám 7 éves voltam, amikor elhunyt, apa 17 éves koromban elzavart otthonról. Többet nem írnék erről. Hamar önállónak kellett lennem és az évek során megtapasztaltam, hogy az élet nem habostorta ahogy én azt gyerekként elképzeltem. Egy ideig teljesen jól alakult minden, volt munkahelyem, barátaim. Aztán...nem tudom a vírus miatt történt e vagy szimplán én vagyok szerencsétlen, de az életem elég durván elkezdett rossz lenni. Elvesztettem az állásom, az albérletem, jóformán barátaim sincsenek. Nekem halmozottan nehéz helyzetem van azért is, mert meleg vagyok és nagyon introvertált is vagyok, plusz az évek során a vendéglátásban rengeteg kiégett és rossz emberrel dolgoztam együtt és ezek a tapasztalatok nyomokat hagytak bennem, lelkileg megtörtek nagyon. Hiába mentem be én mindig mosollyal az arcomon, jókedvűen dolgozni, egyszerűen a közeg lehúzott teljesen. Folyamatosan az lebegett a szemem előtt, hogy csak a pénz miatt bírd ki, csak a pénz miatt bírd ki, de egy idő után nem bírtam már lelkileg. És nem egy helyen ez a tapasztalatom volt. Egyszerűen már félek bárhova menni, teljesen bezárkóztam az emberek elől. De dolgoznom meg kelleni fog, mert így is belecsúsztam a hitelcsapdába is, akkor tartozom 1 ismerősöknek is még régebbről, csomó cuccomat eladtam, nincs saját lakásom, autóm, semmim nincsen. Persze erre lehet azt mondani, hogy én tehetek róla, ami csak részben igaz. Szerintem sokan vagyunk úgy, hogy fiatalabb korunkban hibáztunk vagy olyan dolgokat csináltunk, amit nem kellett volna és ez kihat a későbbi életünkre. Csak az az érzésem, hogy régen is hiába tepertem, hiába álltam optimistán a dolgokhoz, egyszerűen folytom visszafelé haladtam és haladok. Pedig itt vagyok egy full normális srác, beszélek angolul, nincs káros szenvedélyem, még csak munkakerülő sem vagyok és csúszok lefelé folyamatosan. Hiába próbálnám építeni az életem, nem megy. A hiteleim összege inkább hagyjuk mennyi, már azon gondolkodom hogy jobb ha ezt a dolgot elengedem, már annyira belecsúsztam hogy nem tudok mit tenni, hiába akarok én fizetni a banknak, ha nincs miből, úgysem tudnak semmit elvenni mert semmim nincsen. Nagyon le vagyok törve komolyan, én ezt gyerekként nem gondoltam volna, hogy 26 évesen itt leszek semmi nélkül, adósságban úszva, munka nélkül, barátok nélkül és az éjszakáim nagy részét átsírom. Nem hiszem hogy ezt érdemlem az élettől én, aki senkinek nem ártott sosem és mindig is tisztességesen dolgozott. Még ha cigire, drogokra vagy hülyeségekre költeném a pénzt, akkor azt mondom megérdemlem hogy ilyen helyzetben vagyok, de így...hihetetlennek tartom. Persze azt is tudom, hogy így, introvertáltan elég nehéz lesz bárhol is dolgozni, pedig muszáj lesz. Mondjuk csak magam szerint vagyok introvertált, az emberek azt mondják hogy nem vagyok az, lehet az is hogy ez csak egy védekező reflex hogy bezártam mindenki előtt, és ha olyan közegbe kerülnék akkor feloldódnék mint régen. Áh szóval én nem tudom tényleg. Ti mit csinálnátok a helyemben? Megmondom őszintén, hogy én már az öngyilkosságon is gondolkodtam viccen kívül. Tudom, gyávaság elmenekülni a gondok elől, de ha egyszer azokat a gondokat nem lehet megoldani és bizonytalanságban kell élnie az embernek nap mint nap, akkor lehet jobb lenne tényleg inkább meghalni. Vagy nem tudom, ezért kérdezem vadidegenek véleményét, mert egy kívülálló talán másképpen látja vagy lehet valaki volt már ilyen helyzetben és tud takácsokat adni.