Úgy érzem, depressziós vagyok, és egyre súlyosabbnak érzem. Mit tehetnék ez ellen?
kb. egy éve vagyok ilyen állapotban, de szerintem ez már évekkel ezelőtt elkezdett kialakulni. Hol jobb, hol rosszabb kedvem van, gyakorlatilag úgy változik a hangulatom, mint egy szinusz-görbe. Gyakran érzem úgy, hogy egy értéktelen szar ember vagyok, hogy senkinek nem hiányoznék, csak a levegőt szívom előlük, talán fel sem tűnne senkink, ha én nem lennék. Többször megfordult már a fejemben az öngyilkosság gondolata is. Már kétszer is volt olyan, hogy sírógörcs jött rám. Úgy érzem egyre rosszabb, és félek, hogy előbb-utóbb valami hülyeséget csinálok magammal. Nagyon csendessé váltam, van hogy órákon keresztül nem szólok egy szót sem. Már hajlamos vagyok félni teljesen hétköznapi dolgoktól is. Nem tudom, hogy csinálom, de kifelé nem igazán mutatom hogy valami bajom van, mikor teljesen magam alatt vagyok, akkor is képes vagyok bánatomat mosolyba fojtani.
A gondjaimat a barátaim is csak címszavakban ismerik, nem igazán merek beszélni róla még nekik sem, mert félek hogy úgy néznének rám mint egy idegbetegre. Pszichológus szóba sem jöhet, mert nincs pénzem ilyesmire. Nem tudom, mit kéne kezdenem magammal, de ez így már nem mehet tovább.
19/F
ui: kicsit hosszúra sikeredett, bocsi.
válasza:Elég durva, ugyanis ezt olvasván teljesen minhta én írtam volna :D ráadásul ittis 19/f
Sajnos nem tudok segíteni neked, hiszen még magamnak sem tudok, de azért nem rossz tudnod hogy nemvagy egyedül :D -.-
válasza: válasza:Mivel nem tudom mi váltotta ki, miért vagy depressziós így nem tudom neked megmondani mit csinálj. Csak vaktában tudok pár tanácsot adni.
Először is van valami kiváltó oka (csalódás ért, nem szereted magad, nem látsz jó dolgot a világban és nem látod az értelmét az életednek stb), vagy az összes ezek közül mint nekem volt.
Ha egy múltbéli sérelem, akkor próbáld elfelejteni. Ha eszedbe jut, akkor gondolj egyből másra (pl elkezdesz magadban énekelni egy számot). Elfelejteni soha nem fogod, nekem se megy, de el tudod nyomni magadban annyira, hogy egy idő után ne zavarjon.
Ha pl a külsőddel van bajod, akkor szépen belenézel egy tükörbe, elképzeled hogy akarsz kinézni, és minden ami nem tetszik rajtad azt megváltoztatod, hogy tökéletesnek érezd magad.
Találj egy életcélt/életmódot, ami alapján rendszerezni tudod az életed. Nekem ez a sport volt. Válassz valamit ami érdekel. Valósítsd meg az álmaidat, mindent csinálj meg amit meg szeretnél csinálni, így jónak fogod látni az életed.
A haverjaidnak szerintem nem érdemes elmondani, csak akkor ha teljesen megbízol bennük, mivel kihasználhatják a gyenge pontodat.
Az öngyilkosság f@szság, gondolj bele mennyi mindenről lemaradsz, ha megteszed.
ui.: Ne sírj mert az nem valami férfias :D
19/F (milyen meglepő :D)
válasza:én is 19/f, és nekem sincs rendbe a lelkivilágom.
eléggé el__szott generáció ez.
Bocsi, hogy csak most válaszolok, de eddig nem volt időm válaszolni.
Az egész abból alakult ki, hogy anyám apja 3-4 évvel ezelőtt agyvérzésben lebénult (beszélni sem tud rendesen), és anyám ezzel gyakorlatilag elvesztette az egyetlen embert, akire a családjából számíthatott.
Tudni kell, hogy sosem volt teljesen normális, és ezután végleg megőrült, folyamatos lelki terrorban tartva. Egy normális beszélgetésből is képes veszekedést csinálni, állandóan ordibált, ha segítettél az volt a baj, ha nem akkor az. Közben kiharcoltam, hogy apámhoz költözzünk (én és az öcsém), mert vele már nem lehetett együtt élni. Ezután kéthetente hétvégén mentünk hozzá, ahogy előtte apámhoz. Többször volt, hogy elzavart minket a pi**ba, hogy ne is lásson (mellesleg utána mindig keresett, hogy megyünk-e hétvégére). Állandóan lehordott mindenféle szar, szemét embernek. Még ezek ellenére is folyamatosan békülni próbáltunk vele, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Többször is fenyegetőzött öngyilkossággal.
Valamikor január-február környékén jött el az a pont, amikor egy veszekedés során a fejemhez vágta, hogy inkább csinált volna egy kib@szott abortuszt (nem tervezett gyerek voltam, ő 21 volt). Ez már túl sok volt, ekkor kiakadtam teljesen, könnyeimmel küszködve azt mondtam, hogy soha többé nem akarom látni (ezután hónapokig nem keresett, én sem kerestem), még egy órával utána is zokogtam, annyira kiakasztott. Ezután napokig nem bírtam rendesen aludni, ekkor fordult meg a fejemben először az öngyilkosság gondolata. Folyamatosan az járt a fejemben, hogy ha a saját anyám ennyire tart, akkor mit gondolhat rólam a többi ember.
És ha sokat éreztetik veled, hogy semmit nem érsz, egy szar vagy, akkor egy idő után magad is elhiszed... ebből kifolyólag állandóan rettegek mindentől, mindig ott lebeg a gondolat, hogy nekem ez úgyse sikerülhet, mit fognak gondolni rólam, stb... stb... az önbizalmam is erősen a nullához közelít.
na eddig ennyi, így is 2,5 órája gondolkodok és írok :)
a sztori további részében egy lány is bekavar majd a képbe, de ezt majd holnap folytatom.
ma egyébként egész jó napom van, este megyek buliba, és próbálom jól érezni magamat :)
válasza:Pedig elég elveszettnek érzem magam. Vannak ugyan barátaim, de csak 3-4, a többit csak havernak tekintem, nem hiszem hogy számíthatnék rájuk.
Végül mégsem mentünk este sehova, mindenki otthon punnyadt. Nálam a bulizás amúgy is abból áll, hogy jól bebaszok, aztán pörgök. Csajozás, ilyesmi felejtős, ugyanis idegen emberek társaságában nagyon nehezen oldódok. Sokszor egyszerűen nem merek megszólalni, mert félek, hogy valami rosszat mondok. Ez nagyrészt az anyámmal való állandó veszekedések miatt alakult ki. ugyebár anyámmal kb. 3-4 hónapig egyáltalán nem beszéltem, találkoztam, aztán egyszer csak megkeresett váratlanul, végülis kibékültünk, ő megváltozott teljesen, mintha egy másik emberré változott volna. Egész normális, úgy néz ki jót tett neki az egyedüllét. Ekkor már hónapok óta szarul éreztem magam, állandóan bűntudatom volt, magamat gyötörtem mindenért. Ekkor, hogy nagyjából béke volt, kezdett el javulni a lelki világom.(ez kb. június eleje)
Aztán rá egy hónapra jött a balatoni nyaralás a haverokkal. Tök jó volt minden, úgy éreztem rendben vagyok, egészen addig, míg az egyik nap két haverom folyamatosan anyázták egymást, én meg állandóan mikor ezt hallottam, végigfutottak a fejemben az elmúlt hónapok történései. Kezdtem megint szarabbul érezni magam, este pedig rohadtul berúgtunk, én meg az egész napos anyázás hatására kiakadtam, másnap mesélték (mert töredékekben sem emlékeztem rá), hogy részegen ordítoztam mindenkivel, és el is sírtam magam (tudom, hogy nem férfias, de van amikor az ember már nem bírja magában tartani). Ez a továbbiakban humorforrássá vált, ami rohadt szarul esett, és tovább romlott a hangulatom, plusz még a hűtőkulcs elhagyásáért is én lettem leugatva, pedig nem is én hagytam el, na de mindegy.
Szóval amikor már azt hittem, hogy jól vagyok, rá kellett jönnöm, hogy még mindig elég gyenge vagyok lelkileg. Ez az egész egy kicsit visszavetett, de összességében javultam tovább. Rá két hétre, hogy hazajöttünk, jött a 19. szülinapom. Ekkor ismertem meg azt a bizonyos lányt. De erről majd holnap. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!