Van értelme ennek a csődhalmaznak?

Előre szólok, nem lesz rövid.

Szóval, az életem... egy fos. Nem csak másokat okolok, mert én is eléggé elrontottam, de már nem tudok mit kezdeni vele. Úgy nőttem fel, hogy mindenki jobb, mindenki többet ér nálam. A nagyszüleim, szüleim folyton a haverjaimat, barátaimat ajnározták, hogy bezzeg ők mennyivel ügyesebbek, mennyivel talpraesettek nálam. Már akkor sem szerettem magam, részben emiatt. Mindenki jobb, értékesebb, férfiasabb volt nálam, mégis miért szeretném magam? Folyton szorongtam, próbáltam elég jó lenni, de mindig kiütközött a "másságom". Az, hogy nem érdekel a foci, kocsik, pia, buli, cigi... és így sosem vettek be a "bandába", egy igazi barátom sem volt. Középiskolában is folyton csesztettek, tanárok-diákok egyaránt, csakmert nem tudtam olyan lenni mint ők, és megmondtam nekik a véleményemet, ha valamivel nem értettem egyet. 2 iskolaváltásom is volt, mert sehol sem volt jó. Tanulni, figyelni nem igazán tudtam, mert egyrészt nem kötött le az anyag, másrészt rettegtem minden egyes iskolai naptól. Lányokkal semmilyen kapcsolatom nem volt, "féltem tőlük", bár a tomboló hormonoknak köszönhetően nagyon kívántam őket. Csak néztem azokat a gyönyörű lányokat, ahogy azokkal csókolóznak, azokkal sétálnak kézenfogva, akik nap mint nap beszóltak nekem, megaláztak, kigúnyoltak. Fájt, de nem tudtam mit tenni. Családom nincsen, anyám "nevelt" fel. Mellette is csak azt tanultam meg, hogy nálam mindenki többet ér, és ha valami nem tetszik akkor kussoljak. A szex tabu volt, szinte semmit sem tudtam róla, csak azt, hogy tilos, nem jó... így el kellett folytanom mindent, amit kamaszkorban az ember a lányok iránt érezhet. Végül lesz*rtam a sulit, a gyerekeket, a hülye, uralkodni vágyó tanárokat és egyszerűen nem mentem be. Elmentem otthonról, csavarogtam, kifogásokat kerestem és eltellt 3 év. Továbbra sem változott sokminden. Nem szeretem magam, szorongok emberek között, lányokkal nem tudok dűlőre jutni, mert túl őszinte vagyok és annak ellenére, hogy nagyon fontos számomra a szépség, a külső, és irtózatosan hiányzik a testiség, nem a szexre helyezem a hangsúlyt. Így vagy baleknak, vagy barátnak tesznek el. Úgy érzem, hogy értelmetlen az egész. 20 éves vagyok, semmi elképzelésem mi lehetnék, önértékelésem nincs, azon kívül, hogy értelmesnek tartom magam és szerintem nem vagyok ronda, de ezek szubjektív dolgok. Érettségim nincs, még két év kéne, de nem hiszek benne, hogy sikerülne. Nem fekszik nekem ez az oktatásrendszer, nem szeretek emberek között lenni, nem tudok nekik megfelelni. Kiskamaszként még úgy gondoltam, hogy mostanra majd tanulok valamit, lesz valami alap végzettségem, munkám ami közben majd eldöntöm, hogy minek tanulok tovább, lesz egy megértő, kedves, csinos barátnőm akivel mindent meg tudunk beszélni, aki értékeli, hogy én szeretem és velem egyenes lehet... de egyikből sem lett semmi, és nem látok semmi kiutat. Külső alapján azthihetik rólam, hogy valami rosszfiú vagyok, mert idősebbnek kézek ki és farmert meg sima egyszínű ruhákat hordok, de valójában nagyon érzékeny vagyok. Úgy érzem túl gyenge a lelkem erre a világra. Meg szeretnék halni, de akkor is azon kattogok, hogy sokba kerülne a temetésem, meg halál után nem lesz vége és csak bolyongok valahol... Nem tudom mit kezdjek.