Mit tegyek? 20 éves lány vagyok, és nagyon álmodozó, képes vagyok akár egy órát is ülni egy helyben és csendben elmélkedni. Ebből kifolyólag mindent halogatok, (majd, majd). Kicsit úgy érzem, nem tudok beilleszkedni a világba.

Szexelj!

És úgy tűnik még tudathasadásos is vagyok, hogy nem emlékszem rá, hogy kiírtam ezt a kérdést :O

Hát, én is ilyen vagyok, dettó. Egy ideje, főleg az utóbbi 4-5 évben úgy érzem, hogy semmi vagyok, egy csődtömeg, aki semmire sem képes, semmiben sem igazán jó. Nem találom önmagam. Aztán belenyugodtam, hogy ilyen vagyok, legalább munkám van, amit végzek is. Aztán az is kezdett hanyatlani, ott is romlottam, egyszerűen mintha elbutultam volna. És akkor valaki nemrég mondott valamit, ami megváltoztatott dolgokat, újra kezdek hinni magamban. Azt mondta, hogy nagyon keveset nyújtok abból, amim van. Minimálisat adok magamból, abból, amit tudnék. Konkrétan a főnöknőm volt ez-leszidott alaposan. De nagyon örülök hogy megtette, építő kritika volt számomra. Elkezdtem hinni benne, hogy mégis több van bennem, mint ahogy én azt látom, és most azon vagyok, hogy ezt ki is hozzam. Ennek legfőbb ellensége a lustaság, kényelmesség, és az, hogy nem igazán tanultam meg azelőtt harcolni dolgokért. De igyekszem behozni a lemaradást. Ne halogass te sem, meg kell tanulni küzdeni, megtenni dolgokat, kezdheted apróságokkal, aztán a nehezebb heyzetekben is helyt tudsz majd állni.

"Kicsi" vagyok az okos, bölcs, tapasztalt válaszhoz, vagy akármihez is, de én is így álltam. Ültem, néztem ki a fejemből, gondolkodtam, elképzeltem mi lenne ha... és nem láttam, hogy eközben elszalad az életem meg nem élve (mondjuk ezt ennyi idősen nem mondhatom, de eddig semmi nem történt, és olyan gyorsan ment minden). Néha a saját agyamra mentem, amikor rájöttem, hogy semmit nem csináltam. Elkezdtem olvasni. Nagyon jó írótól már a sokadik könyvet forgatom (itt teszek ajánlást, talán másnál is jó hatása van: Vavyan Fable). Az óta kicsit jobb. Kezdek máshogy nézni mindent. Kezdem sejteni, hogy ilyen vagyok, elméleti típus, szeretek mindig mindent fejben megélni. De arra is rájöttem, hogy így, semmit téve nem jutok el sehova, még csak nyomába sem annak, amit rég tapasztalok fejben. És elkezdtem tenni valamit, és kiszorítom a napomból az ilyet, azt csak este, lefekvés előtt hagyom, hogy az agyamba furakodjon a semmi, ami egyszerre minden. Teszek valamit, és kezdem észrevenni, hogy kialakul az a valaki, aki évek óta bennem volt. Mert momentán semmi nincs még veszve. Szóval, vágj bele. Járj közösségekbe, ismerkedj, barátkozz (esetleg olvass a kedvenc írómtól, engem ő ébresztett rá, mit hagynék ki), élj. Neked is menni fog, ha én 15 évesen bele tudtam kezdeni.(:

Én nem vagyok halogató, de ettől eltekintve nagyon hasonló vagyok hozzád. Hiába van sok barátom/haverom néha hetekig elzárkózok mindenkitől, vagy lelépek egy időre... szólj ha tudsz megoldást

Én is ilyen vagy,álmodozzunk együtt!:)

nem feltétlenül van ezzel gond, társasági életed milyen? barátok vannak ?

En is elüldögélek egy helyben orakinalniig nem tudok mit csinalni ellene