Mit tegyek azért, hogy boldog legyek?

Tényleg értelmesnek tűnsz, ezért engedd meg, hogy megosszak veled pár tanácsot. Lehet olyanok lesznek, amiket az ember inkább nem szeretne hallani, netalántán 'pesszimisták', de legalább nem áltatlak és őszinték.

'Úgy érzem magam, mint egy robot. Iskola, tanulás, hazajövök... ' A felnőttek legnagyobb hányadának ugyanilyen az élete, annyi különbséggel, hogy az iskola és a tanulás szó helyén a munka szerepel. Meg jobb esetben néha eszükbe jut a családjuk is, hogy velük is kéne valamit csinálni (ha van).

'Gyűlölöm ezt a maszkot, amit minden nap fel kell vennem.' Erre szintén azt mondanám, hogy igazából mindenki maszkot visel, csak mindenki különböző mértékben, és van aki tisztában van vele, más pedig nem. Van, aki szándékosan megjátssza magát és ezzel manipulál, van, aki képtelen rá és jól megszívja és van, aki kénytelen-kelletlen felveszi és otthon tölti ki a feszültségét. Rendkívüli módon 'finomhangolható', hogy mikor, hol, milyen esetben, kikkel szemben melyik maszkodat veszed fel...de az biztos, hogy ha ebben a világban boldogulni akarsz, akkor viselned kell.

Nem fog tetszeni, de leírom: ez a világ nem a boldogságról szól, főleg ha ebben a mai 'civilizált' környezetben él az ember. Vannak persze boldog(abb) pillanatok, szép emlékek, de igazán mélyen senki sem az, max felszínesen. Ahhoz, hogy minél boldogabban élhess, a legjobb, ha megtanulod hogyan kell ebben a világban élni. Pl.:

Ne legyél naiv! Mindenre kiterjedően... Annyira hiszékeny sok ember, hogy hihetetlen. Attól, hogy te a világból csak bizonyos szeleteket látsz, az nem jelenti, hogy a többi nem is létezik. Mondjuk, ha eddig főleg csak szép dolgokat láttál... létezik az ellentéte is. Lehet rá nem gondolni, elhessegetni, attól még van. Ugyanez van az emberekkel is...széles a skála. Egy egészséges kritikai szemléletmóddal sok csalódástól megkímélheted magad.

Szüleidnek pedig mutasd meg ezt:

[link]

Aztán ülj le velük beszélni, mondd el nekik, hogy rohadtul semmi értelme mindig mindenben a legeslegeslegjobb lenni, mert képtelenség, és csak szorongó embert eredményez...

Amúgy 20/F vagyok, szóval nem egy bölcs vénember, de szerintem érdemes ezeket átgondolni.

Nem is gondolja senki hogy rinyálni jöttél ide, az teljesen másmilyen.

'Rettenetesen passzív ember vagyok.' Ezt nem értem, azok alapján amiket leírtál pont, hogy nagyon is aktívnak tűnsz. Esetleg azt akartad írni, hogy pesszimista vagy és ebben hasonlítasz rám, de ez megint nem helyes, mert egyszerűen csak arról van szó, hogy fölöslegesen nem kell szépíteni a dolgokat. (Nem szőrszálhasogatásként mondom, remélem megérted).

Az pedig, hogy azokkal amiket javasoltam, tisztában vagy, az jó dolog. (Hogy lehet ezt másképp fogalmazni? Az nem jó, amiken keresztülmentél, de a levont tanulsággal tisztában lenni igen.). Nem tudtam, hogy ilyen nehéz volt neked eddig is, ezért is írtam, hogy bizony még mélyebbek ezek a dolgok...

Rátérve a szüleiddel való viszonyodra (erre próbálsz választ találni ha jól veszem ki):

Őket nem választhatod meg magadnak, nem cserélheted le őket, életed végéig vannak. Muszáj vagy kialakítani valami olyan viszonyt velük, ami hosszútávon mindhármótoknak megfelelőnek tekinthető.

Vagyis nem teheted azt, hogy hiába zavar az, ahogyan bánnak veled, te nem szólsz nekik, bezárkózol. Meg lehet csinálni ugyan, hogy bebújsz a szobába és csak minimálisan érintkezel velük, ez rövid távon lehet kellemesebb, de hosszabb távon viszont teljesen elmérgezi a kapcsolatotokat.

Tehát beszélni kell velük. Nem kell letámadni, hogy na most aztán megbeszélünk mindent...ehhez minden ember viszolyogva áll hozzá, az eredmény szinte biztosan kudarc. Lassan kell haladni vele, apró beszélgetésekben megjegyezni, kitérni ilyen dolgokra...így sokkal könnyedebben veszi mindkét fél.

És ki kell tartani az álláspontod mellett, pl. amit fentebb is említettem, hogy sokszor irreálisak az elvárásaik, semmi értelmük...

Nem azt mondom, hogy ezzel hej de jó lesz, sőt, rengeteg konfliktusra számíthatsz, de ez az egyetlen módja, hogy valamiképpen emberibb kapcsolatotok legyen.