Ti mit tennétek a helyemben? Hogyan oldanátok meg ezt az életkrízist? (hosszú! )

30/F

Bevallom férfiasan, eléggé szégyellem ezt a helyzetet, mibe belekerültem. Tisztában vagyok azzal, hogy én okoztam magamnak, csak épp megoldani nehéz. egy haverom azt ondta, hogy ha ő ilyen helyzetben lenne már felkötötte volna magát. Még szerencse hogy én ezt másképp látom.

Elámulok és csodálkozom magamon, hogy MÁR kétségbe sem vagyok esve hanem hidegfejjel tekintek az egész problémakör elé. A tanácsotokat szeretném tudni, biztosan tudtok tippeket adni és talán ez elősegít engem ahhoz, hogy tovább folytassam, viszont nagyon félek.

Azt sem tudom hol kezdjem:

- egy rokon lakásában lakok egyedül, szerencsére albérletet keveset kell fizetnem neki, ez az egyetlen előnyöm. Egy külön könyv lenne, hogyan jutottam el idáig, a lényeg, hogy semmit nem tudok felmutatni. egy táskányi cucc mindenem amim van, megtakarított pénzem semmi, "napról napra élek" (haha!) nulla egzisztencia. Vagyis hogy mínusz: a Diákhtel miatt millió feletti tartozásom van a Diákhitel felé, s a fizetésem egyharmada a navhoz ugrik (ezt próbálom úgy felfogni hogy így legalább biztosan fizetem a tartozást), viszont ami marad belőle az édeskevés, 46-47ezer forint havonta. Ebből kéne megélnem, és előre terveznem.

- Végzettségem egy főiskolai irreleváns gumidimploma, de én szárnyaló kreativitásomból szeretnék megélni, pontosabban a kreativitást választanám életformaként (ha tehetném nyolcórás kötöttségektől mentesen), de hát ez egy álom.

Angolul jól tudok, szívesen segítenék embereken is, de alapvetően mindig újat és mást szeretnék alkotni.

- A gyakorlatban viszont semmihez nem értek hivatalosan, így idegennek érzem magam egy olyn világban ahol a "többiek" tudják jól a dolgukat, én pedig feleslegesen létezem, célok és eszközök nélkül a a cselekvésre. Ez a spirál olyannyira begyűrűzött, hogy rettegéssel töltenek el a hétköznapi élet mindennapos szituáciban való részvétel is (vásárlás, ügyintézés, stb), úgy általában ha hivatalos szituációba (lényegtelen melyik oldalon vagyok) kell lépnem emberekkel (a nem hivatalos/informális kapcsolatom az emberekkel állítólag irígylésre méltó), és ez leblokkol, így a maradék alja munka elvégzésére ledegradávla, is iszonyatosan megterhelővé válik számomra. Sokszor egy hajléktalan aktivitása is figyelemreméltóbb az enyémnél.

Migrén és izomgörcsrohamok gyötörnek néha, igen, ez pszichoszomatikus, igen, én csináltam magamnak, és igen, nem tudok mit kezdeni vele...

Azt hiszem nappal, hogy az élet kövvetelményei magasak, és lehetetlennek tűnik alulról ütnöm a lécet. Abban a hitben élek, hogy életképtelen vagyok és úgy is viselkedem, de ez mégsem látszik. Csak annyi hogy néha halk szavú vagyok és nem merem kinyitni a számat, de akkor azt hiszik az emberek, hogy meg vagyok illetődv vagy valami, holott ez csk a jéghegyem csúcsa.

Mert ha a körülmények úgy adódnak (egy helyzet váltja ki), blokkolódom és lefut egy prorgam, ami közben bénultan hagyom hogy sodorjanak az események, nem tudok közbeavatkozni. Elmondhatatlanul borzalmas érzés , amikor "elsötétül a kép"!!!

- "Menj ki Angliába!!" -igen, ötvenezerszer gondoltam már rá, de egyrészt félek hogy eltaposnak, másrészt én imádom Magyarországot, harmadrészt ,meg ötszámjegyű alaptke kell ahhoz hogy kimenjen az ember és szerencsét próbáljon. És vannak lyukas fogaim is, amgánfogdoki úgyszólván alapértelmezésből ugrik, de hálistennek találtam egy tündéri fogorvoshölgyet tb alapon, aki megcsinálja a fogaimat. folyamatban, nyárra egészséges mosolyom lesz, mert időzített bombákkal a számban nem célszerű kűlhonosodni.

Szóval én itthon szeretnék boldogulni. na de alig ötven ropiból ? É s "ezekkel a képességekkel"? vicc... vagy mégsem?

Leglábbis egy nagy kérdőjel van előttem.

- a rokon lakásától lassan-lassan könnyes búcsút kell hogy mondjak. Gondolom kitalálod: igen, a kaució. vagy ha az nincs akkor a havi minimum harmincezer (nagyonalsóhangon), és sajnos a fénnyel való táplálkozás művészetét még nem fejleszettem ki, talán ezért kellene az életművészetét. de hát tény ami tény, hogy gyáva disznó vagyok, mondhatni fosos. ezért sem csodálkozom azon, hogy itt tartok, ahol.

- Csodák csodája, a lakás amiben elvagyok, rohamléptékekkel amortizálódik és mivel szinte ingyé lakok itt, jogosan kellene ezeket (vagyshát illene) a költségeket nekem fedeznem. Varázsütésre baszódott el a csaptelep a meleg vizes csavarja és alul is a zárószelep. emellett szintén párhuzamban a konyha falában is van valami csepegés a időnént, és az öt éve vízkövet hízlaló bojler is nyögdécselget az utóbbi időben, és ezt én tegnap összeszámoltam mennyi lenne, hááát, vakartam a fejem... a franc se tudja honnan fogom ezt pluszba összeszedni addig míg el kell mennem, a költözés költségei mellé.. na de ekkor, mint egy jó könyvben, történt valami

- a szobában a konvektor, mikor az utóbbi enyhe idők offja után próbáltam volna bekapcsolni őtet, bedobta a törülközőt, olyan vehemensen, hogy a fülem belesüketült a "lőporszagba". ez minimum egy gázszerelő, márpedig a pénztárcám különösen sovány, summa summrum, a hétvégére fűtés nélkül maradok, vagyis várom az enyhülést. Addig meg betervezek hajnalig tartó kocsmatúrákat budapest fagyos utcáin, kivéve munkanapokon, de akkor meg úgyis meleg van a melóhelyen.

- ruháim fajulnak, kölcsönlapotopról írok amit majd szintén illene visszaadni, nincs öltönyöm amibe állásinterjúra tudnék menni, és zabálok mint az őrült, részben pótcselekvésből... mert állandóan éhes vagyok!!!

- Amúgy meg ha nem mondtam volna, meleg vagyok és nem tudok közeledni senkihez mert alapból azon görcsölök hogy elítél a másik az élethelyzetem miatt és alapból nem fog elfogadni engem amiatt amilyen élethelyzetben élek (ezt a lakást is szégyellem, nem hozok ide senkit sem soha), és távol tartom magam mindenkitől, iközben talány mindenki számára ez a titokzatosság...

és ez kihat más emberi kapcsolatokra is - nem szoktam meglrinteni másokat és összerezzenek ha hozzámérnek, valamiért támadást várok. Pedig alapvetően emberszerető vagyok és ölelésre konfiguráltak

szokták mondani, hogy "minden adottságom megvan az életre", megogy "helyes, értelmes, jfej, stb blahblah" srác vagyok, de ők.. nem látják a teljes életem (jobb is). Belülről átélni mindent egész más mint néhány mondatban beszélni róla - ez a szöveg is csak egy egydimenziós szimulánsa annak a csodás borzalomnak amin keresztülmegyek...

Ez a lakás és egyben a helyzetem is egy fekete lyuk, és én csak pörgök benne és pörgök a szokásaim progrmjaitól vezérelve és nem tudok kiszabadulni az őrületből. Borzalmas hogy egyedül vagyok az egásszel, borzalmas a világtól való beteges félelem és az hogy nem tudok a rólam megtudott iszonyatos információval mit kezdeni. Talán katalogizálni kellene őket először.

(pszichológusnak kellett volna mennem,,, esetleg fogorvosnak, akkor legalább igazán hatalmam lenne :))

Elméletből jeles. Gyakorlatisság: elégtelen. Ez vagyok én.

Én mindennel tisztában vagyok. azzal is hogy én teremtettem ezt az egészet és hogy nekem kell megoldnom, de nem tudom... a hatás-ellenhatás törvénye alapján pedig egy ekkora kaliberú problémát csak egy hasonlóan nagy kaliberű dologgal (/kreatív módszerrel) lehet megoldani (illetve minden problémának van megoldása)

Szóval mi legyen? Merre tovább? Hogy csináljam? Hogy oldjam meg?

Hát feladtam Nektek a leckét... Írjatok... (és légyszi azt is szúrjátok be hogy hány évesek vagytok, meg a nemeteket)