Akik nem szenvednek semmilyen fokú szociális fóbiában, ők sosem érezték magukat megszégyenülve? Vagy, mindig jól kezelik?

akkor úgy kérdezem, hogyan ne érdekeljen? nem találom a gombot ami kikapcsolja

csak azt amit ha állandóan nyomogatok akkor kicsit jobb..mintha túl nagy lenne az ellenállás és nem lennék elég ahhoz, hogy ez megváltozzon maradandóan..

kicsit ez olyan mintha gyógyszerrel próbálnám kezelni a tüneteket, ahelyett, hogy a kiváltó okot szüntetném meg, csak az a baj, hogy fogalmam sincs mi a kiváltó ok

az megint egy más dolog, hogy vajon genetikusan mennyire van ez meg az emberekben, mert valószínűleg mindenkiben más mértékben, mégis az ember egyenlőként ítéli meg a másikat, a reakciói alapján gyökérnek, vagy jóarcnak..de vajon mennyi ebből a kémia és mennyi ebből az "ember"?

Remélem még ér válaszolni, ennyi idő után is..az állandó hangulatingadozás miatt, mikor jó kedvem van igyekszem fenntartani azt sokáig és nem merengeni azon, hogy már megint miért vagyok ilyen fura ember, ha egyszer a körülöttem lévő emberek közül minden 20-30. ilyen

Azért van bennem ez a nevetségessé válástól való félelem, mert emlékszem mikor irodalomórán fogalmazásokat kellett írni, és utána fel kellett olvasni, én kegyetlenül rettegtem, hogy ne szólítson fel a tanár..de egy még egyértelműbb..még általános iskolában kb 4. osztályban azért kaptam beírást, mert nem voltam képes átmenni egy másik terembe krétáért, mert attól féltem, hogy ha belépek a terembe, ahogyan meglátom azt a sok gyereket, hogy vajon mit mondanak..ugyanis mikor ilyen nagyobb tömeg van, főleg kis srácoknál mindig megy az oltogatás egymás között, még ha nem is komolyan, de én már ebben a korban is nem tudatosan de féltem ilyenektől..MIÉÉÉRRRTTTT VAN EZ???

ezért kaptam beírást!!! és ez azóta annyira megmaradt bennem, hogy tisztán emlékszem rá

akkor ez most genetika, és én csupán azért nem találok barátokat mert genetikusan ilyen a személyiségem?

a szüleim teljesen nyíltak voltak velem, szinte mindent meg tudtunk beszélni, a szüleimmel való kapcsolatom azt teljesen jónak tartom, sokkal jobbnak mint a legtöbb mai fiatalét(feltételezem), mivel nincs sok barátom, többet vagyok velük

"Nem hallgattattak el azzal fiatalabb korodban, hogy ez nem a te dolgod, vagy hogy ehhez te nem értesz, vagy hasonlók? " nem emlékszem ilyenre, egy olyan emlékem van, hogy mikor egyszer a fűnyírót be kellett indítani, és próbáltuk páran mert édesanyámnak nem sikerült, ott voltunk én meg a bátyám, és én is megpróbáltam, és emlékszem, hogy édesanyám kuncogott rajtam, hogy milyen kis erővel tudom csak meghúzni, na az mondjuk elég szarul esett(pár évvel később el is kezdtem erősíteni, de nem csak ezért nyilvánvalóan)..de sokat dícsértek, nem néztek le alapvetően soha sem, tehát jóval többször mondtak jót mint rosszat rám, úgy értem...

ja meg még olyan volt hogy kb 8 éves voltam beültem a kocsiba és ráléptem a gázra és mentem vele pár métert, és betört a elülső lámpája, na akkor nagyon mérgesek voltak, meg is ütöttek, de nem emlékszem arra, hogy nagyon durvák lettek volna

Van olyan szamény a családodban, aki nagyon erős (vagy erőszakos) karakterű? Az édesapám valamelyest, pl volt sok családi rendezvény ahova mindig elhurcoltak mikor én unatkoztam meg nem akartam menni, és nem éreztem jól magam, de talán ez a legdurvább

az apróbb, nem megverős, inkább enyhe röhögéssel ért sérelmek amik a leginkább leépítettek, azok a suliból erednek, én sosem voltam veszekedős típus, és úgy látom hogy ez is egy oka annak hogy nincs akkora önbizalmam

de tényleg nagyon érdekel, ha csak megtudhatnám az eredendő okot, ami miatt ez az egész van, már sokkal jobb lenne, talán tudnék vele valamit kezdeni

ránézésre ezt egyébként ezt meg nem lehetne mondani rólam, mert nem úgy nézek ki mint egy totál gyökér, és nem is tartom magam annak, csak egyszerűen nem bírom elfogadni a bizonyos társadalmi normákat, mintha mindig ellenállnék valaminek

Köszi, hogy elolvastad, a segítséget nagyra értékelem, nem akarom így leélni az életem, de nem tudom, hogy hogyan változzak