Valóban az lenne a megoldás, hogy kiöljem magamból az érzéseket, és ha igen, akkor hogyan?

Kicsit hosszú lesz, de igyekszem dióhéjban. Alapjáraton betegesen tudok kötődni, van némi személyiségzavarom. Nagy rálátásom van már a problémáimra és igyekszem észben tartani, hogy mely érzések miért vannak bennem (rettegek az elhagyatástól, egyedül úgy érzem nem is létezem, nincs önbizalmam stb..). Régebben (14-18 évesen)rendkívül hideg, távolságtartó és érzelemmentes voltam. Voltak dühkitöréseim, nem voltam boldog, de éltem az életem. Pszichológus nagyon sokat segített, közvetlenebb lettem, nyitottam a világ felé, azóta több komoly kapcsolatom is volt. Jelenleg is van. Őszinte, hűséges, kissé romantikus és nagyon érzékeny vagyok. Szóval egyáltalán nem pasis. Azt látom, hogy a nőknek nem ez kell, nem erre vágynak. Rossz fiú kell nekik, aki erős és bátor. Én nem ez vagyok, nekem mindennél fontosabb a párom és ezt ki is mutatom. Valahogy azonban mégsem jó soha semmi, akárhogy próbálkozom. Rám unnak vagy többre vágynak. Ezért csalódások sora ér. Több éves kapcsolataim mentek szét, mert egyszerűen kiszeretett belőlem a párom és cserbenhagyott. Most is mindent megteszek amit kér, de a legapróbb dologba is beleköt és én vagyok a rossz. Szóval úgy érzem nem vagyok neki sem elég jó, és kezdem azt érezni, hogy senkinek sem. Ezért érzem azt, hogy jobb lenne, ha nem lennék ennyire érzékeny. 24/F