Miért nem tudok fesztelenül beszélni az emberekkel, még a barátaimmal sem?

Régen olyan egyszerűen ment.Bár általános iskola alsós koráig nagyon félénk voltam, felsőben sokkal jobban megnyíltam az embereknek, idegeneket is gond nélkül leszólítottam, a barátaimmal pedig teljesen őszinte voltam, mindent kimondtam amit gondoltam, teljesen fesztelenül tudtam beszélni velük meg úgy nagyjából mindenkivel, legyen az felnőtt vagy gyerek.

Így kezdtem el a gimit is, ahol ez az egész csak pár hónapig tartott, amíg rá nem jöttem hogy milyen naiv voltam, és milyenek is igazából a barátaimnak nevezett osztálytársaim, és hogy ezt nagyon elszúrtam.Ezután elég rossz időszak következett az iskolában és a családban is, hónapokig magányos és rossz kedvű voltam, úgy éreztem senkire nem számíthatok, pedig az igazság az, hogy én nem nyitottam az emberek felé.

Persze a volt osztályomból találkoztam az akkori egyik legjobb barátnőmmel, azóta is tartjuk a kapcsolatot, de már nem ugyanolyan érzés, új barátai vannak és alig látom, meg persze változott is.

Iskolán kívül is van egy barátnőm, akivel a mai napig jól kijövök, de mégsem tudok semmit megbeszélni vele,neki is olyan személyisége van mint nekem, így rengetegszer van hogy percekig meg sem szólalunk amikor elmegyünk valahová.

Visszatért a zárkózott oldalam abban a pár hónapban, hiába szeretnék nyitni mások felé, a kedvességgel nem sokra megyek,mert nem sokáig maradnak mellettem az emberek ha egyszer nem nyílok meg, mindig csak "udvariasan" társalgok.

Van egy lány a suliban aki az egyetlen akivel jól kijövök, erre 2-3 hónapja jöttem rá, és sikerült elérnie, hogy legyen kedvem visszamenni a suliba.Ő nagyon extrovertált, tele van energiával és bármiről tud beszélni, így vele ritkák a kínos csendek, ami nálam elég gyakori.

Viszont kezdem azt érezni hogy ezt is el fogom szúrni.Hiszen reagálok arra, amiket mond, érdekel is, de ritka az amikor én kezdek valamiről beszélni, az esetek 80%-ban ő irányítja a beszélgetést, és van egy olyan érzésem hogy ez kezdi zavarni őt.Annyira szeretnék fesztelenül beszélni vele mindenről,ami általában a fejemben jár, de amikor vele vagyok vagy nem jut semmi értelmes sem az eszembe, vagy nem tudok hogy belekezdeni.Félek attól hogy elveszítem, mert nélküle egy pokol lesz ez a fennmaradó 3 év az iskolában.Mit csináljak hogy ne tartson unalmasnak? Hogy tudnék jobban megnyílni előtte meg mások előtt is? Mert azzal nincs baj hogy "small talk"-okat kezdeményezzek, de nem tudok magamról mesélni másoknak, általában csak kérdezgetni szoktam, vagy pár mondattal reagálni arra amit mondanak, hosszabb ideig nem tudok mesélni semmiről sem, vagy érdekes sztorikkal megnevettetni másokat, ahogy régen tettem.

16/l