Az öngyilkosság gyávaság, vagy nagy bátorság kell hozzá?

Szerintem egyik sem. Depressziósak, akik megoldás keresése helyett így akarnak véget vetni a problémának. De nem is biztos, hogy valójában meg akarnak halni.

Egy fiatalasszony ismerősöm felakasztotta magát. Amikor rátaláltak, az ujjai a kötél és a nyaka között volt. Feltehetően meggondolta magát, de már későn.

Az én személyes véleményem az, hogy azaz ember, aki öngyilkos lesz (itt arra gondolok, akit te is leírtál Kérdező, aki egyszer teszi meg és sikerül is neki...), az nem gyáva és nem gyenge ember. Épp ellenkezőleg.

El van gyengülve. A kettő (gyenge és elgyengült) nem ugyanaz... sz'tem azaz ember, aki öngyilkossághoz folyamodik, már mindent megtett. Mindent, amit csak megtudott tenni, mindent, amire lelki erejéből futotta. Megtett mindent, hogy az élete jobb legyen, és nem feltétlenül az ő hibája, hogy semmi sem úgy alakult, ahogyan alakulnia kellett volna. Már nem maradt benne több lelkierő ahhoz, hogy küzdjön.

Az esetek nagyobb százalékában ezek az emberek egyedül vannak, család és barátok nélkül. Lehet, hogy körül vannak véve emberekkel, akkor is egyedül érzik magukat, de ismételten csak azt kell írnom, nagyobb részt totálisan egyedül vannak. Senki sem foglalkozik velük, és - mint fentebb írtam - ez nem feltétlenül az ő hibájuk... megtettek mindent, hogy a körülményeken változtassanak, hogy a megváltoztathatatlant megváltoztassák, és nem sikerült nekik, mert a Sors - valamilyen érthetetlen mód - kegyetlen volt hozzájuk. Elfogyott a lelkierejük, és már képtelenek tovább küzdeni ezzel a kegyetlen világgal szemben. Ez nem szégyen. Ez szomorú.

Nem az ő hibájuk. A legnagyobb segítség egy segítő kéz volna, ami felemeli a padlóról őket, átkarolja az ember és azt mondja: "Minden rendben lesz. Segítek. Nem vagy egyedül."

Összegezve: én úgy gondolom, az Öngyilkos ember egyedül van, megtett mindent, ami tőle telt és elfogyott az ereje. Olyan szinten, hogy már élni sincs ereje.

De ez csak az én személyes véleményem... függetlenül attól, hogy ugyan meghallgatom mások véleményét is, megváltoztatni nem lehet.

Hatosnak: Ezekről az emberekről sokszor nem is tudja a környezete, hogy mi jár a fejében.

Példa: kollégám fiát otthagyta a menyasszonya, ez megesik rengeteg emberrel, erre ő leugrik egy sokemeletes ház tetejéről, pedig szerető család veszi körül. Vagy tanárnő akit mindenki szeret, a gyerekek rajongva szeretik, aktuális családi problémák miatt kiugrik az ötödikről. Mindkét esetben sokkal jobb megoldások is lehettek volna mint az ugrás. Biztos vagyok benne, ha nem haltak volna meg (mivel ismertem őket), néhány év múlva maguk is helytelenítenék ezt a megoldást. Sőt ha valakivel nyíltan beszéltek volna ezekről a gondokról, el sem jutottak volna idáig szerintem.

Igen, ebből a szempontból teljesen igazat adok neked.

Erre azt tudom neked csak felelni: mindenkinek a saját problémája a legfontosabb, és ezért senkit sem hibáztathatunk, ugyanis (sajnos) ez a természetes.

Plusz kiegészítés: mindenki máshogyan éli meg a problémáit, így lehet, egy radír elvesztése felér valakinek egy családi problémával (tudom, nem szép dolog ilyen kis dolgot összehasonlítani egy komoly dologgal, de gondolom érted, mire gondolok).

Sajnálom az ismerőseidet, nyugodjanak békében.

CSAK akkor gyilkosság, ha a saját életed nem a saját tulajdonod, hanem valakinek a tulajdona vagy! Akkor pedig rabszolga vagy, csak szólok.

Te így sorolod be magad?

Ami pedig a hozzáállást illeti: szinte minden ilyen ember megváltozott tudatállapotban van, és ilyenkor nehéz racionálisan dönteni. Másképp kell megítélni, mint amikor valaki józanul dönt.