Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Transzszexuális lány (M2F) a...

Transzszexuális lány (M2F) a pszichológusnál: Szerintetek ez rendben van? (a papír teszt)

Figyelt kérdés

Sziasztok!


20 éves TS lány vagyok, legalábbis én ezt gondolom magamról, a szüleim minden tiltakozása ellenére.

Most járok a második pszichológusomhoz, akinél elkezdtünk egy pszichoterápiát. Eddig négyszer találkoztunk, az első három alkalommal beszélgettünk, illetve imaginációs gyakorlatot végeztünk, ami abban segít, hogy a bensőmet -gondolom- egy őszintébb állapotban láthassuk, és így könnyebben dönthessek.


A mai, negyedik találkozás viszont teljesen kikészített, talán megértitek miért...


A pszichológusnőm három ugyanolyan, hófehér papírt tett a földre, majd azt mondta álljak rá egyenként mindegyikre, és döntsem el melyiken érzem magam a legjobban. (nem imbolygok, ilyesmi)

Ez meg is történt, ő pedig ráírta a papírokra hogy melyiket találtam rossznak, és melyiket jónak.


Ezután félórával megint elvégeztük ugyanezt, a papírok persze össze lettek keverve. A feladat ugyanaz volt, melyik jó-melyik rossz.

Miután kiválasztottam, felemelte a papírokat, és megmutatta mi volt rájuk írva

1.férfi

2.nő

3.erre nem volt írva semmi, nyilván a döntésképtelenéget jelenti


Mint kiderült, én első alkalommal a döntésképtelenen, majd másodikra a "férfin" állva éreztem jól, egyensúlyban magam, és mindkétszer azon a papíron imbolyogtam leginkább, amire a "nő" volt írva.

Ez alapján a nő kijelentette, hogy valószínűleg nem vagyok transzszexuális, mert nyilvánvalóan nem tetszik nekem a női lét, és szerinte ez alapján el kéne gondolkodnom a férfias tulajdonságok megerősítésén... Hisz a papírok ezt bizonyítják. (????)


Bocs hogy ilyen hosszú lett a leírás, és tudom hogy sokan nem szimpatizáltok az ilyen problémájú emberekkel mint én, de szerintetek ez egy rendes vizsgálat??

Hogy ráállítanak papírokra, amiket véletlenszerűen tesznek eléd, és az alapján konkrét kijelentést tesznek? Komolyan kérdem, mert a pszichnő meg van győződve róla hogy az életben nincsenek véletlenek, és otthon anyám is elfogadta ezt a "vizsgálatot", az eredménye miatt pláne örült neki.


Teljesen hülyének érzem magam, nem értem hogy dönthet valaki így a sorsomról, miközben az én tépelődéseimre meg simán azt mondják hogy hülyeség. :((


Mit gondoltok? :(


2010. ápr. 23. 21:28
1 2
 11/20 A kérdező kommentje:

Nagyon köszönöm mindegyikőtök válaszát, megnyugtattatok!


A nő, aki velem foglalkozik ugyanis teljesen bizonyos benne hogy ez így jó és helyes módszer ahogy van. El is mesélte bizonyításképp, hogy egyszer buszozott valamerre, és véletlenül egy olyan nő mellé ült le, akiről kiderült hogy egy városban születtek. Tehááát...


Megértem hogy le akar beszélni, de szerintem az nem a legjobb módszer hogy hülyét csinál belőlem, én ugyanis úgy éreztem magam ezután. De lehet hogy az egész csak egy trükk volt, hogy elgondolkoztasson. Máskor szólok neki, hogy inkább mondja a szemembe, az egyszerűbb :(


Utolsó hozzászólónak: másodéves vagyok egyetemen, ez is valamilyen szinten munka, az pedig érdekes kérdés, kinek mi a normális.

2010. ápr. 24. 00:27
 12/20 anonim ***** válasza:
77%

23:31 bírom az ilyet b@meg... szted unalomból csinálja ezt az egészet, vagy mi? Sztem ha egy icipicit is képesnek érezné magát h fiúként éljen akkor nem tenné ki magát ennek a sok sz@rnak amivel ez az egész jár. Jó nekem is fura semmi pénzért nem lennék csaj :P De ha ő úgy érezné jól magát akk ez van, az ő dolga! Kíváncsi vok mondjuk egy nagyon kövér embernek (akinek a szülei is kövérek voltak, szal ez adottság) is azt mondanád-e, hogy ó, meg se próbáljon lefogyni meg sportolni, mert ilyennek született! Vagy ugye a csajoknak se lenne szabad sminkelni, ha úgy ők jobban érzik magukat a bőrükben...

Az meg h más éhezik jó szar dolog de miért szívjon ő is amiatt? XD Semmi köze hozzá, ő ha fiú, ha lány, az éhezők akk is éheznek!


Bocs h nem a kérdésre válaszoltam csak utálom az ilyeneket akik szerint mindenkinek sablonnak kéne lenni :P A pszichológusra nem tok sok mindent mondani nem sok mindent tok róluk, de sztem ennél ezerszer jobb módszereket kéne tudnia pszichológus létére ha el akar gondolkoztatni... lol így csak az ő hozzáértésén gondolkozol el max XD

16/F

2010. ápr. 24. 01:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/20 A kérdező kommentje:

köszönöm 01:03, kedves vagy :)


Amúgy vannak jó módszerei is, például el kellett képzelnem egy virágot, aztán beszélnem kellett vele, mármint a virággal az érzéseiről, és megkérdeznem hogy tudnék-e neki valamiben segíteni. Az tetszett :))

2010. ápr. 24. 01:55
 14/20 anonim ***** válasza:
100%
Én pszichológiát tanulok, ilyen módszerről nem hallottam... Kérdezd meg tőle, mi ennek a neve...
2010. ápr. 24. 02:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 A kérdező kommentje:

Megkérdeztem - már ha a papírosra gondolsz, a virágos ha jól tudom imaginációs gyakorlat- csak már elfelejtettem, majd legközelebb megint meg fogom.

Mintha valami morfo-val kezdődött volna, de furcsa volt, mert vagy fél percig gondolkodott a nevén. Biztos ritka gyakorlat.

2010. ápr. 24. 08:53
 16/20 anonim ***** válasza:
86%

Ez beteg:D Eddig is kicsit áltudományosnak tartottam a pszichológiát (elnézést attól, megbántottam ezzel, csak az én véleményem), de ez...

Ezt tanulta 5 évig az egyetemen?:D Erősen kétlem...

Keress mást.

2010. ápr. 24. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim válasza:
100%

birom az ilyen kommenteket, hogy "hülyeség az egész, tegyél le róla" Istenem.. úgy lennék hetero.. mennyivel egyszerűbb életetek van nektek.. Nem értem, hogy mi ezt mégis mivel érdemeltük ki..

Legalább addig lennék "normális" amíg egyszer férfiként láthatnám magamat a tükörben..

Mondjuk egy két hetero ha látná magát kívülről.. Igen jókat lehet kacagni rajtatok :DD Olyan ostobaságokon tudtok sírni... Na további szép estét!


A pszichomókus meg egy gyökér, minél gyorsabban keress mást!


Egy Ts fiú.

2010. máj. 5. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim válasza:
100%

Szia!


Mindenképp keress más szakembert, mert ez a doki nincs a helyzet magaslatán. Áltudományos módszereket alkalmaz, aminek semmi alapja, ráadásul olyan, mint egy jósnő, vagy mutatványos, mindent úgy értelmez, ahogy az neki jó. Élek a gyanúperrel, hogy összejátszik a szüleiddel és direkt olyan eredményt hozott ki, amit ők elvártak. Lehet, hogy nem tudatos szövetkezés ez, hanem inkább amolyan tudatalatti megfelelni vágyás, mind a szülőknek, mind a társadalomnak, valami ilyesformán: "látod, fiam, olyan, hogy transzszexuális, olyan nincs, ez csak a te elméd játéka, felejtsd el és élj úgy, mint bárki más! Mert így jó, így normális."

Semmiképp se hagy magad letéríteni az útról, sem orvosok, sem a szüleid által. Vidéken ne is próbálkozz pszichológushoz fordulni TS témával, mert nem értenek hozzá, vaskalaposak, maradiak, tudatlanok. TS honlapokon fent vannak azoknak az orvosoknak, szakembereknek az elérhetőségei, akik tudnak neked segíteni, hozzájuk fordulj mindenképp!

2010. máj. 7. 15:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:
Köszönöm, talán majd elmegyek valamelyikükhöz, bár az egyik ilyen "jó" dokiról is hallottam olyan sztorit, hogy azt mondta a TS-nek hogy előző életében nő volt, és most az a csaj akar előbújni belőle.
2010. máj. 8. 11:51
 20/20 anonim ***** válasza:

Akkor meg mért nem hívja magát az ilyen csuhásnak, látónak, boszorkánynak vagy egyéb szélhámosnak... Meg lehet ám prímán élni belőle. Tudtommal a pszichológia még "materialista" tudomány.


A transzneműség azzal jár, hogy az illetőt folyamatosan olyan helyzetek/feladatok/elvárások elé állítják, amit ő a lelki karakteréből kifolyólag NEM képes megoldani. Míg az összes többi körülötte igen. Ezután ő valamilyen értelemben rossznak / bűnösnek / hanyagnak / nevetségesnek fog számítani. Személyiségét egyébként is teljesen el kell fojtania. Szorongásban és rettegésben élni. De még ez esetben is meg fog látszani(!) rajta, hogy messze nem olyan mint a többi. Erre jön a kispécizés, az obszcén megnyílvánulások. Unatkozik, akkor menjen el dolgozni mi? Az ilyet mire odaér dolgozni, már háromszor leköpték, meg ráböfögtek az utcán...


Csak mert egy ritka születés előtti probléma végett az agy nemi differenciálódása más irányba zajlott, mint a testé, vagy mint a kromoszómákban megírtaké.


(A 10-es válaszolónak, meg a fajtájának: Egy TS már gyerekként végigélte az idegenlégiót, te meg idejössz, gondoltál egyet, azt kieresztettél ide néhány bölcs félmondatot? Ilyen atyai pofonokról? Kapjalak el ki vagy, neked meg egy csontod nem marad egyben, te állat!)

2013. nov. 28. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!