Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan értessem meg a barátnőm...

Hogyan értessem meg a barátnőmmel hogy a pasi akivel foglalkozik mást akar tőle?

Figyelt kérdés

A barinőm 20 éves és még soha nem volt neki semmilyen kapcsolata fiúval. Még csók sem. De eljött az idő mikor úgy érezte hogy visszaír egy fiúnak. Annyit kell tudni a baratnőmről, hogy ő az elsőt szerelemből szeretné. Fontos neki ez. A fiúval találkozott, de már az első pillantásnál le akarta smárolni a barinőm. Nevezzük őt Briginek. Na szóva Brigi erre nem volt felkészülve ezért elfordította fejét. Hiszen még csak egy szót sem váltottak de első látásra leakarta smárolni. A fiú pedig csak meghökkent. Idézem: "ja hogy még nem akarod akkor jolvan". Ezek után eltöltöttek egy nagyon jó kis sétálós estét. Sokat dumáltak, nevettek, egyszóval jólérezte magát Brigi. A tali végén pedig elcsattant az első csók. Azóta oda van érte. Aminek nagyon örültem és boldog voltam, hogy végre lépett és találkozott egy pasival :) Sokat mesélt róla minden részletet lemondott én pedig izgatottan hallgattam a randi részleteit. Ezután viszont jött a bukkanó. A második találkozón kérdezgette Brigit hogy nem-e szeretne lefeküdni vele. A harmadik találkozón pedig durva csóka kezdtek és a fiú eléggé elvolt indulva. Majdnem olyan helyre nyúlt amit Brigi nem akart. Szóvá is tette neki, hogy nem szeretne semmi olyat. Hiszen még csak ismerkednek. A gyerek ezek után facen írogatta neki hogy valamit találjanak ki mert hogy ő nem fogja kibirní sex nélkül. Legalább valami kisebb dolgot csináljon neki. Pedig Brigi mondta hogy nem szeretne semmi olyat. Már a második hete hogy tálkoztak mikor már nem kérdezte, hanem mondta neki, hogy feküdjenek le. Olyanokat mondott neki hogy zuhany alatt is csinálná vele és hogy a kocsiban is. Brigi elutasította a dolgot. Tudni kell hogy Brigi már nagyon megkedvelte a fiút és hiányzik is neki ha nincs vele. A pasi nagyon akarja eröltetni vele ezt a sex témát. De hiszen még együtt sincsennek..Brigi megkérdezte hogy most mivan köztük.. Azt mondta a pasi hogy csak ismerkednek és nincsennek együtt. A pasi olyanokat mond Briginek hogy ellöki magától ezért Brigi magát hibáztatja. Na meg említette neki hogy a többi barátnőjével már a második nap dugtak. Olyanokat mond barátnőm hogy lehet változtatni kéne magán. Rosszúl érzi magát az miatt hogy nem akar még lefeküdni a pasival de az idióta meg erőlteti és úgy érzi magában van a hiba.


Na szóval van egy adott lány akinek soha nem volt senkije, szóval tapasztalatlan és hiszékeny. Feltunik egy pasi akinak már 7 barátnője volt. Akikkel már a második nap dugtak ezt Briginek az orra alá is dörzsölt. A fiú erőlteti a sexet. De Brigi nem akarja. Viszont nem akar tőle megválni mivel megkedvelte ezt a töhötöm gyereket. Most komolyan csak én vágnám fejbe ezt a Jani huszárt. Képes egy olyan csajt szediteni akinek semmi tapasztalata szűz és egy kicsit visszahuzodo is. A barátnőm csak szeretre és torodesre vágyik egy pasitol de erre kifogott egy ilyet. Gondolom ha már szeretni is fogja és oda adja magát neki akkor még párszor használja aztán dobja.


2020. jan. 5. 00:08
 1/8 anonim válasza:
100%
Mond el a baratnődnek mit gondolsz. Ez a fiu csak arra hajt amint megkapja dobni fogja. Ugy látom nagy köztetek a bizalom hisz sok mindent megosztott veled. Ha megse próbálod tudtara adni neki hogy milyen is az a fiu igy tényleg el éri az a mocskos amit szeretne. Amiben most van a barátnőd az nem kapcsolat. Minél elöbb fel kell nyitni a barátnőd szemét.
2020. jan. 5. 00:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 A kérdező kommentje:
Azóta a barinőm elmondta neki hogyha továbbra is ilyeneket akár akkor keressen egy ribizlit. Ekkor a pasi mentegetőzött hogy aa nem csak azt akarja tőle meg hogy addig fog vele várni ameddig ő is akarja. De a kérdés... Miért nem kérdezi már meg 3 hét után hogy nem e lenne a barátnője vagy valami? Miért csak sexet hozza fel. Még hogy csak nem azt akarja... Na persze..
2020. jan. 5. 00:25
 3/8 anonim válasza:
53%

Mit kellene akarjon?

Te sem unatkozol, hogy, ilyen regényeket irsz:Ddd

Jó, hogy dugni akar a csávó, de ha igazán tökös lenne, akkor hagyná a csajt és menne, olyanhoz akit meglehet dugni

2020. jan. 5. 00:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%

Megmondom mi lesz: Brigi beadja a derekat, de elotte meg jol osszevesztek, hogy te milyen jogon ugatsz bele az eletebe, majd par dugas után a srac kidobja Brigit, akit majd neked kell vigasztalnod es kihamoznod a fosbol.

Been there, done that.

2020. jan. 5. 01:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
73%

Eloszor egy jo szamdeku tanacs. Eleg lett volna egy osszefoglalot irnod az esetrol, lenyegre toroen. Amit a vegere is irtal. Mindig legy lenyegre toro es tomor.


Masodszor, szerintem a srac is szuz es eleg surgos neki, hogy elveszitse a szuzesseget es elbuszkelkedhessen ezzel a haverok elott. Ferfi vagyok, en is voltam fiatal, tudom hogy megy ez. Felnott fejjel nezve buta es szanni valo a viselkedese.

2020. jan. 5. 01:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:

20 éves felnőtt nő. Ne avatkozz a magánéletébe. Ne az ő kapcsolatán vezesd le a férfiakkal szembeni frusztrációdat.

A srác dugni akar, a lány nem, ha nem tudják összeegyeztetni, nem találkoznak többet és kész.

2020. jan. 5. 09:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:

Az a problem, hogy a barátnőd nagyon naív, és szerintem a pasi nem csak szexfüggő, hanem rosszabb, ha le is fekszik vele, utána lehet nem dobja, de olyanokat fog kérni tőle ami gyomorforgató, nagyon ki fogja használni, valamit csinálnod kéne.


Szeretetre vágyik ez teljesen természetes érzés, naivan jóhiszemű, többen voltunk így, de sajnos a jóhiszeműség gyakran akadályozó tényező hogy meglássa a valóságot.


Muszáj lenne valahogy úgy beszélned vele, hogy ne taszítson el magától, mert ebből komolyabb nemcsak lelki de fizikális problémái is lehetnek.


Utána nagyon nehéz felállni ilyen helyzetből hidd el!

Megküzdeni azzal az érzéssel, hogy majdnem elvesztette önmagát, és azzal, hogy a pasija majdnem olyanná formálta, mint a pasi saját maga.


Ezek az érzések sajnos nagyon nehezek, és gyakran önértékelési problémát is tudnak okozni, arról nem is beszélve, hogy utána mivel a pasi az első neki, nagyon nehezen tud majd nyitni az igazi felé.


A szüleivel mi a helyzet? Valahogy meg kéne előzni azt, mert utána nagyon nehéz lesz neki!

2020. jan. 8. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:

5-ös a srác nem szűz, hidd el!


Lehet többen tanácsolják azt, hogy nem tudsz mit csinálni az ő élete, de a barátok azért barátok, hogy ha kell felrázzanak, és megmentsenek, ha kell önmagunktól is!


Valahogy úgy kéne beszélned vele, hogy se nem tolakodó, se nem olyan érzetű, amire az ellenkezőjével reagálna.

2020. jan. 8. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!