Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Szerintetek ez barátság?

Szerintetek ez barátság?

Figyelt kérdés

Van egy lány akivel 3 éve megismerkedtem egy képzésen. Mindketten lányok/nők vagyunk és külföldön élünk. Itt mindkettőnknek kevés barátja van és sokban hasonlítunk ezért is kezdtünk el egymással beszélni. Az órákon egymás mellett ültünk, nyáron meg kéthetente találkoztunk és mentünk el kirándulni. Ő a nagynénijéhez költözött ki akikkel nem nagyon mennek sok helyre. Én viszont a párommal élek és sokat kirándultunk, így nagyon sok helyet ismerek. Szóval a nyáron én voltam az aki mondta hogy menjünk ide meg oda.

Az egyetemre bejutottunk ugyan arra a szakra, így ott is sok óránk van együtt.

Most voltak a vizsgáink. Neki (kb) január 5, 10, 15. Nekem január 10, 15, 20. Én írtam neki 5-én sok szerencsét kívánva, később kérdezve hogy sikerült, ő nem írt nekem 20-án. 10-én 2 külön teremben voltunk, én egy perccel később végeztem mint ő. Gondoltam megvárom, hogy megbeszéljük a vizsgát, írok neki, erre az a válasz, hogy már úton van hazafelé.

Ő volt már nálunk, én sosem voltam nála. Elvileg a szobáért fizet és nem ingyen lakik ott, mégsem hívhat vendéget más házába.

Én szülinapjára előre készültem, olyat ajándékot adtam neki aminek tényleg nagyon örült. Ő az én szülinapomra elfelejtette.

Mivel órán nem beszélhetünk, így szünetekben szeretnék. De amint lehetősége van bedugja a fülhallgatót és Netflix-et néz, kizárva külvilágot így engem is.

Chat-en nem tudunk beszélgetni, mert csak egy-egy szóval válaszol. Egyébként neki több az önbizalma mint nekem és nem ez az oka amiért nem ír.

Nem tudom, hogy csak én vagyok túlérzékeny vagy neki tényleg nem jelentek barátságot?



2020. jan. 25. 17:49
 1/3 anonim ***** válasza:
100%
Nekem nagyon egyoldalúnak tűnt ahogyan körülírtad. Sajnálom, de ez tényleg nem igazi barátság az ő részéről.
2020. jan. 25. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/3 anonim ***** válasza:
82%
Neki egy ismerős vagy, akivel beszélget, de nem több. Tapasztaltam ilyesmit én is, nem esett jól, de nyitottam mások fele is.
2020. jan. 25. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/3 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos a barátság messze nem itt kezdődik...
2020. jan. 26. 02:51
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!