Lányok, nektek is nehéz barátkozni?

Én pasiként voltam így.

Jó ideig hittem azt, hogy valami nagy baj van velem, de így utólag belegondolva... a baj az volt, hogy sokan képtelenek felfogni, hogy az emberek nem egy sablonra készülnek. Ami egyik embernek jó, az a másiknak lehet, hogy nem. Ez igaz az életmódra és a szórakozásra is. Hányszor hallottam, hogy bánni fogom, hogy nem csapom szét magam hétvégente... azóta 15 év eltelt, és még nem sikerült ezt a bánatot éreznem egyszer sem. :D

Olyan pedig van, hogy az ember környezetében egyszerűen nincsenek neki megfelelő emberek. Sokan a falkát követik, mennek azután, ami épp trendi, az egyedi személyiségekből meg kevés van.

Most sincs mennyiségileg sok barátom. Soha nem volt. De nem gondolnám, hogy itt a mennyiség lenne a lényeg. Egy normális barátság többet ér, mint húsz olyan, amiben csak azért vagyok, hogy elmondhassam, hogy vannak barátaim.

Az meg, hogy a középiskolának kell lenni életünk legemlékezetesebb, és leginkább visszasírt időszakának... megint csak felszínes általánosítás. Kinek ez, kinek az. Én inkább érzem jól magam most, mintsem hogy 20 éves koromtól őregkoromig egy elmúlt időszak után sóvárogjak.

Hasonló helyzetben, hát igen. Mindig is bántott hogy senki sem barátkozott velem. Világ életemben egyedül ültem, soha senkivel nem mentem el sehova csak a szüleimmel. Párszor követtem a többieket, sajnos mintha egy külföldi szellem lettem volna. Nem értettek, nem láttak, nem hallottak..stb

Talán nem voltam nyitott a világ dolgaira, sem szószátyár. Semmi különleges nem volt bennem ami vonzotta volna az embereket hogy megismerjenek.

De egyedül is megtanultam boldog lenni. Tudtam koncentrálni arra ami majd szeretnék lenni a jövőben. Olvastam, könyvtárakba jártam, parkokba, vízpartra rajzolni. Élveztem a csendet.

Barátaim lesznek majd,tudom, én próbálom beletenni mindazt a kapcsolatokba amit bele tudok tenni.

18/L

És akkor én most megérkezem egy regénnyel, csak, hogy elmeséljem a kiemelkedőbb élményeimet és a jelenlegi helyzetből kifolyólag nagyon ráérek. :D

Én alapból egy otthonülős, introvertált ember vagyok, aki szívesebben el van saját magában, mint egy társaságban, de ez szerintem pont azért alakult ki, mert olyan tapasztalataim vannak az emberekkel. 21 éves vagyok, és igazából nincs baráti köröm. Oviban lettem jóba egy lánnyal, aki utána általánosban is osztálytársam volt. Nagyon kontrollmániás volt már akkor is, rendesen árulás volt neki, ha mertem valakivel barátkozni rajta kívül. Gimi elején megszakítottam vele a kapcsolatot, amikor indokolatlanul azt terjesztette hogy durván összevesztünk és nem vagyok igaz barátja (szó szerint semmi nem történt, ami miatt ezt mondhatta volna). A gimi előtt úgy döntöttem, hogy új suli, új város, új emberek, most megerőltetem magam és igyekszem beilleszkedni, barátokat szerezni. Az osztályom borzalmas volt. Nem volt kifejezetten szekálás meg csúfolódás, de az első év után annyira taszított az a 25 ember, hogy később már meg sem próbáltam igazán közéjük tartozni, de látszólag ők is láthatatlannak néztek. Volt egy autista osztálytárs aki belém zúgott, suli után a kapunál várt és a buszig követett, meg ilyenek, és folyton arra buzdítottak páran, hogy mindenki előtt közöljem vele hogy nem érdekel. "Idehívom most és mondd el neki, jó?" Ezt persze a legnagyobb mosollyal az arcukon valaha. 15 voltam és akkor még gyerekfejjel úgy voltam vele, hogy valamilyen szinten belemegyek a játékukba, hátha akkor jobban befogadnak. És így lett, kibeszéltem szerencsétlen srácot majdnem minden osztálytársammal és együtt szidtuk. Rájöttem, hogy igen, így hogy mást szapulok, ez kell hozzá, hogy közéjük tartozzak. Úgy döntöttem, hogy lemondok a köszönés gyanánti ölelésről meg a pletyikről, mert az a srác semmivel nem ártott nekem és csak magamat ásom el ezzel. Leálltam a dologgal és látható eredménye volt: idővel kevesebb beszélgetést kezdeményeztek és ha én próbálkoztam, nem nagyon volt válasz. Aztán még első évben lettem jóba egy másik lánnyal, ő elég antiszoc volt és szűkszavú, mindenhova jött utánam. Úgy gondoltam, hogy még ha kicsit bosszantó is, hogy igazából beszélgetni nem nagyon tudok vele, de legalább vele tudok és nem egyedül kullognék. Időközben mondhatni összebarátkoztam egy másik osztálytársammal, akivel amúgy sok hasonló érdeklődési körünk volt. Az első lány (talán az én hatásomra, nem tudom) idővel nyitottabb lett és az egyik lánycsapattal kezdett barátkozni, vagyis inkább csak az egyik lánnyal, aki meg jóban volt két másikkal. Ha az a csajszi nem volt suliban, akkor megint utánam flangált, akkor jó voltam neki, mert a másik két lánynál csak harmadik kerék lett volna. Vele aztán érettségiig ment ez a látszat barátság, nem is beszéltünk azóta, nem is izgat hogy mi van vele. A másik lánnyal, akivel a közös érdeklődések miatt kezdett alakulni egy barátságszerűség, hasonló véget ért. Nagyon énközpontú volt, szinte közölte hogy engem azért érdekel ez meg az, mert ő irányított hozzájuk. Egy nyári gyakorlatot is intéztem, szóltam neki hogy menjünk el, majd ott több ember előtt volt képe kijelenteni, hogy ez az ő ötlete volt és emiatt vagyok ott. Később ezek miatt kezdtem tőle távolodni, majd kialakított egy klikket a többi városi lánnyal. Na az egy-két kivétellel tényleg látszat barátságokból állt. A gimi alatt sportoltam egy ideig, ahol egy nagyobb fiú gangot ismertem meg. Jó arcoknak gondoltam őket, de aztán itt is elkezdtek kifehéredni azok a bizonyos fogak. És hát hogy szépen fejezzem ki magam, a legalpáribb férfinak nem nevezhető társaság volt, akikkel eddig találkoztam. A nőket csak egyszerűen p..nának nevezték és hamarosan én is ott tartottam, hogy már nem volt olyan közülük, aki ne próbálkozott volna valamilyen formában. Az egyetemi beiratkozásra is elkísért az egyik, csak hogy utólag megtudjam egy másiktól, hogy abban a reményben kísért el, hogy a nap végén "megd.ghat". Ezután kiderült, hogy az egyik egy teljesen kamu sztorit mondott el a többieknek fél évvel korábban, hogy én hogy kosaraztam ki (gondolom fájt a büszkeségének és nagyon akarta, hogy én legyek a rossz), és hogy amúgy azóta pikkelnek rám, de közben semmit nem tudtam erről, és ahhoz képest, hogy pikkeltek rám, eléggé hívtak magukkal bandázni. Azóta dobtam őket is, hébe-hóba még az egyikkel váltok pár szót, de sokkal nyugisabb az életem, mióta ők nincsenek. Aztán jött az egyetem. A gólyatábor elején csoportokra osztottak, ott az egyik lány még azon a szakon is volt, mint én, úgyhogy mi emiatt kifejezetten egymással dumáltunk. Nagyon szimpi volt, érdekelték azok amik engem is, nagyon nagy volt a tudásvágya és mégis bulizós volt, de nem annyira, hogy már rib.s legyen. Teltek a hetek, teltek az egyetemi bulik. A csaj el is mondta, hogy mennyire örül, hogy engem megismert, mert a szaktársak 98%-val ellentétben ha bulizunk, akkor nem addig iszom ameddig kiütöm magam, tud velem szofisztikáltabb témákról beszélni és hogy van egy "cinkostársa". Én tök happy voltam, minden tök happy volt, amííííg az első félév után nem szólt hogy kiiratkozik és megcsinál egy emelt érettségit, mert iskolát és szakot is akar váltani. Elmentünk amolyan "viszlát az egyetemről" címszóval moziba, ami után ő ment jogsizni és megvártam vele a buszt. A várakozás alatt kicsit filozofált a filmről amit néztünk, majd haláli természetességgel mondta, hogy "ha felszáll most a buszra, mi ebben az életben már többet nem látjuk egymást, ami tök durva". Mintha egyenlő lenne a suliváltás azzal, hogy mi már nem beszélünk (pedig ugyanabban a városban van a két suli). Bennem abban a pillanatban megszűnt iránta minden jóérzésem és csak arra vártam, hogy felszálljon a tetves buszra és én is mehessek haza. A mai napig nem tudom, hogy miért alakult vele így. Folyton együtt szerveztünk programokat és azt gondoltam, hogy vele a diploma megszerzése után is tartjuk majd a kapcsolatot. Ennek már több, mint egy éve és egyszer nem írt, hogy hogy vagyok és mi újság, nemrég a facebook ismerőseim közül is töröltem. A többi, egyetemen megismert emberrel sem igazán jutottam semeddig. A partihuligánok és alkeszek nyilván egymásra találtak, a többiek meg csak úgy voltak. Időközben rájöttem, hogy annyira még sem tetszik az a szak, ezért én is eljöttem, természetesen senkivel nem tartom a kapcsolatot. Az egyik lánnyal annyit csinálunk, hogy szívecskézzük egymás képeit facen.. Munkahelyeken sikerült pár emberrel úgy összebarátkozni, hogy most azért beszélünk egymással, hogy mi a helyzet és ki hogy van, de ennyi minden után már nem akarom elbízni magam.