Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Az ember hogy szerez barátokat...

Az ember hogy szerez barátokat 25-30 fölött?

Figyelt kérdés

Igazából az ihlette a kérdésem amit látok a környezetemben.

Az embernek gyerekkorában és fiatal felnőtt korában, iskolában (általánostól-szakközépen/gimnáziumon át-az egyetemig/főiskoláig) sok barátja lesz, sőt, leginkább ott lesznek megalapozva az élete hátralévő részére szóló ismeretségek (ha nem is pont barátságok).


Nekem pl. az a pár barátom szakközépiskolából van, akikkel 20-on x éve ismerjük egymást. Viszont mióta dolgozom, nem sikerült ilyen életre szóló barátságokat kialakítani. Munkahelyeken mindig jól megvoltam kollégákkal, el is mentünk iszogatni, szórakozni meló után, sőt egymáshoz is jártunk, grillezni ilyesmi. Viszont amint felmondtam/kirúgtak/megszűnt a cég onnantól azok a barátságok szép lassan leépültek. Találkoztunk évente 4-5x, aztán már csak 2, aztán kétévente 1x majd többet nem.


Másnál is így van ez? Mi lehet ennek az oka? Hogyan lehet barátságokat kötni, ami nem érdekből kötődik? Az ember már 30x évesen nem jár annyit szórakozóhelyekre, meg ott különben sem lehet annyira haverkodni... Ti hogy csináljátok, vagy mit gondoltok erről?


2020. aug. 3. 08:28
 1/10 anonim ***** válasza:
97%

Nekem a gimis barátaim megmaradtak az egyetemiekkel együtt. Azóta meg nem telt el nagyon sok idő, hogy érdemleges következtetést tudjak levonni.

A családomban viszont az általad említett példa jelen van :(

2020. aug. 3. 08:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
98%

Nekem anyukaként a játszótérről meg az osztálytársak szülei közül lettek jó ismerőseim, akikkel össze is járunk alkalomadtán.

A férjem meg az edzésen, és a munkája kapcsán szerez új ismerősöket.

2020. aug. 3. 08:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
80%

Nekem a középsulis és annál korábbi barátaim mind lemorzsolódtak. Annyira más irányba ment az életünk, hogy már nem igazán találtuk a közös hangot. Az egyetemről viszont egészen nagy társaság megmaradt 6 fős + párjaik és három jó barátnőm is. Én úgy érzem, hogy velük örökké részesei leszünk egymás életének, mert egyszerűen így állunk a kapcsolatunkhoz. :) A párom is viszonylag nagy társaságot hozott a kapcsolatunkba, többekkel az ő oldalán is nagyon jóban lettem, de pl. a barátok barátaival is könnyen meg lehet találni a közös hangot, így akár egyre bővülhet a kör.

2 éve költöztünk a saját lakásunkba, ott is megismerkedtünk pár fiatalabb párral. Kezdve a közvetlen szomszédunkkal, aztán kicsit terjeszkedtünk. Ezekre még nem mondanám, hogy szoros baráti viszonyok, de számíthatunk egymásra, eljárunk együtt kirándulni, nyaralni, vagy csak összeülünk egy-egy este, stb. Jó úton haladunk a baráti kapcsolat felé. :)

Vagy mondjuk a munkatársakkal is sokszor összejövünk, akár többnapos túrákat szervezünk. Ezek arra a kapcsolatra hajaztak, amit te is leírtál, viszont az egyik kollégám feleségével nagyon egymásra találtunk egy hegymenet során. Vele tartjuk a kapcsolatot munkahelytől függetlenül.

Szóval igazából ha nyitott az ember, szinte bárhol találhat új barátokat. :)

2020. aug. 3. 08:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
82%

Az, hogy a végtelenségig nem tartjátok a kapcsolatot a közös pont (pl. munka) megszűnése után, még csak véletlenül sem jelenti azt, hogy korábban az egy érdekbarátság volt. Fogalomzavarban vagy.


A felnőtt élet velejárója, hogy mindenkinek ezer dolga és restanciája van magával, valamint a családjával (szűkebb és tágabb) szemben. Szabadidő meg kevés.


Sajnos valahol természetes, hogy ilyenkor a nehezen összeszervezhető baráti találkozók szenvednek hátrányt. Nyilván egész egyszerűen könnyebb megoldani, hogy kollégák ottmaradjanak még fél- egy órát beszélgetni egymással, vagy átugorjanak a közeli cukrászdába munka után, mint az ország (vagy akár világ) másik felén, teljesen más napirend szerint élő volt kollégával találkozót összehozni.


Ennyiről van szó, nem többről. Felnőttként egyébként ezt már nem is bánja az ember, mivel tényleg mindenkinek ezer dolga van.

2020. aug. 3. 08:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 A kérdező kommentje:

4-es, köszi. Félreérthetően fogalmaztam. Nem a munkahelyi barátságokat mondtam érdekbarátságnak.

Hanem ha pl. valakihez sokszor jársz teszem azt autószervizbe. Ugye ott már úgy mond jó viszonyban vagytok, elhülyültök de mégis üzleti kapcsolat van közöttetek. Nekem a legtöbb ismerős amúgy ilyen, autószerviz, zöldséges, a helyi cukrászda főnöke stb. már messziről köszönünk egymásnak az utcán, megkérdezzük, hogy hogy van a család, eldumálgatunk, de mégis üzleti kapcsolat van köztünk elsődlegesen... Vajon, ha pl. nem hordanám oda a pénzemet akkor is jóban lennénk? :) Így értettem.

2020. aug. 3. 09:00
 6/10 anonim ***** válasza:
100%

Te azt akkor is teljesen rosszul fogod meg. Amiket most említesz, azok meg egy percig sem barátságok. Érted? Nem az "érdek" hiányzik, hanem a "barátság"!


Attól, hogy kedves vagy valakivel, akivel bármilyen módon (posta, üzlet, szerelő, franc tudja még mi) kapcsolatba kerülsz, még nem lesztek barátok. Nem, akkor sem, ha a törzshelyed eladója már az utcán is megismer, és ott is rád köszön. Ennek sincs semmi köze az érdekhez, ez egyszerű emberi dolog. Normál esetben szimplán kedvesek vagyunk egymással. Ez a jó neveltetés eredménye. Sajnos ma már egyre kevesebbeknek adatik meg, de azért van még.


Az sem jelent semmit, ha a fodrászoddal jól elbeszélgettek, amíg festi a hajad. Még akkor sem, ha már kicsit magánéletibb dolgokat is elmondotok egymásnak. Az is pusztán annyi, hogy kellemesen akarjátok mindketten eltölteni azt az X időt, amit muszáj ott ülnöd, neki meg veled foglalkozni a feladatból adódóan. És ezt nem fújva meg puffogva, hanem barátságosan beszélgetve, tehát kellemesen akarja mindenki tölteni. Ez NEM érdek, de nem is barátság.


Sima emberi kapcsolatokról van szó.

2020. aug. 3. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
100%

Mint a 2-es, a játszótérről, később meg a gyerekeim iskolájából lettek barátaim. De ez nem törvényszerű, az egyik gyerekem osztályából a szülőtársak nagy részét az utcán sem ismerném meg, a másiknál viszont olyan jó társaság jött össze, hogy eljárunk együtt szórakozni a gyerekek nélkül. :)

A zöldséges, autószerviz stb. témán én nem rugóznék. Nem a barátaid, de jól elvagytok, nem kell őket a bizalmadba avatnod, de amíg kellemesen elbeszélgettek, addig mindkettőtöknek jó. Nem minden emberi kapcsolat egyforma mély, és ez egyáltalán nem probléma.

2020. aug. 3. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
100%
Ugyanúgy ahogy annak előtte, legfeljebb kicsit több energiabefektetés szükséges hozzá. Na meg internetkapcsolat sem árt... ☺️
2020. aug. 3. 11:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:

Én pl sehogy.

Elég nekem az a 2, aki van.

2020. aug. 3. 12:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Volt néhány barátnőm gimibőo,de az évek alatt másfelé sodort minket az élet,plusz csalódtam is bennük sokszor,így leépítettem őket. Valószínűleg sosem voltak igaz barátságok. Munkahelyről is szereztem barátokat,de miután felmondtam és elköltöztem, értelemszerűen nem találkoztunk annyit,tavaly egyszer ha beszéltem velük. Én alapból is inkább introvertalt vagyok,igaz barátaim nincsenek,nem is voltak,de amióta van a férjem,nem is hiányoznak. Ismerősök,akikkel összeülok néha beszélgetni,vannak,de azok nem barátok igazán. Férjemnek vannak gyerekkori barátai,de én azt vettem észre,hogy inkább csak nosztalgiaznak,sok közös pont nincs bennük,én megdöbbenek,anno hogy lehettek barátok, ő még mindig tartja velük a kapcsolatot,de már nem beszélgetnek olyan jót,mint régen. Leginkább már ő is meló helyről szerez szorosabb ismeretségeket. Mindenki el van foglalva magával,internetezik inkább,alig van szabad idő, sokaknál már gyerek is van..egy barátságot ápolni kell,de sajnos erre nekem már nem jutna energiám,ott a munka,a háztartás, a férj. Számomra a ferjem a legjobb barátom is egyben,mindenki más sajnos csak pótlék lenne.
2020. aug. 4. 22:33
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!