Hogyan lehet túllépni embereken, akik màr nem részei az életünknek x okok miatt?

Nekem az idö nem jött be.

Az exemet mai nap is felképelném es a legrosszabbakat kívànom neki, es nem értem az élet igazságtalanságait hogy pl mièrt az aljasokat hordozza tenyerén az élet. Es ugye engem öröl mindez.

Néha azon agyalok, ha soha meg sem ismertem volna, akkor is létezne, akkor is egy utolso aljadék lenne, csak épp a tudtom nelkül. Ergo ennyi erövel minden gerinctelen aljas emberre haragudhatnék, annyi csak a különbség, hogy viszont màsokat nem ismerek es nem ègettek meg.

Es amikor szembe jött az utcàn, sok év utàn, még neki àllt volna velem mosollyal formulárisan bàjcsevegni, mintha mi sem történt volna. Mert szerinte, es amugy az életben sokak szerint is, idövel mindenki túllép, mintha az idövel elèvülnének a "bünök", x èv tavlatàban.

Hàt nàlam nem évül el valahogy semmi.

Szoval en is kivancsi lennék arra hogyan kell fàjdalmakat sérelmeket csak ugy fèlretenni.

Tartalmasan kell élni, új emberek felé nyitni, sok sok élményt szerezni, hogy az agyadnak ideje se legyen kattogni a múlton vagy nosztalgiázni.

Sosem értettem miért nehéz valakit elengedni, nekem elég könnyen megy. Felfogom, hogy vége és utána ha eszembe jut, elhessegetem, elterelem a figyelmem, ezt mindaddig csinálom, amíg ki nem szorul a napi gondolataimból. Annyira nem nehéz.