Hogyan lettetek legjobb baratnők a barátnőtökkel ? Mióta tart a barátság? HA vége lett a barátságotokbak mikor és hogyan lett vege? Hogyan léptetek tovább?

Az áltsulis legjobb barátnőm másodikban lett azzá, már nem emlékszem hogyan. Nyolcadikban lett vége, amikor ő elkezdett pasik után leskelődni, engem ez akkor egyáltalán nem érdekelt, és talált hozzá más partnert.

A gimis barátnőmet az első tesiórán "szedtem össze", amikor a fiúk kicikizték valami miatt, én meg megvédtem, és onnantól ragaszkodott hozzám. :) A gyerekeim születésével kezdett megingani a kapcsolatunk, mert neki elköteleződési gondjai vannak, és nagyon nem értette ezt a stabil párkapcsolat-házasság-kisgyerekes anyukalét dolgot. Végleg vége részemről a 3. gyerek megszületése utáni 2. napon lett, amikor összefutottunk a kórházban, ahol amúgy dolgozott, és ugyan megkérdezte, hogy mit keresek ott, én meg mondtam, hogy a koraosztályon üdülök a babámmal, de azt már nem volt képes megkérdezni, hogy jól van-e a babám. MOndjuk engem se érdekelt az aktuális élete szerelme, mert a 15. körül elvesztettem a fonalat...

A jelenlegi, és terveim szerint végleges legjobb barátnőmet 16 éve ismertem meg egy netes fórumon, ahol azonos évben születettek beszélgettünk. Vele szerencsésen kb egyszerre változtak mindig családi körülményeink, így mindig volt közös téma bőven.

De még meglehet, hogy az öregek otthonában majd összebandázok valakivel bingózás közben, ez még a jövő zenéje. ;)

Gimiben a külön tesi "hozott minket össze", ott kezdtünk el beszélgetni még a nulladikos évünkben. Szerintem elég hamar jóba lettünk, év végére már szinte elválaszthatatlanok.

Sok közös programunk volt, sokszor náluk aludtam (javarészt suli miatt), az 50 órát is együtt csináltuk. A teljes család (nagyszülők, szülők, tesó, kutyus) mind nagyon hamar megkedvelt és családtagként tartottak számon és nagyon, de nagyon jó érzés volt.

Viszont, ahogy múlt az idő észrevettem pár fura dolgot benne, de nem foglalkoztam ezekkel igazán. Azonban, amikor már a sokadik sérelem volt, kiírtam ide egy kérdést és valaki (innen is köszönöm), rám pirított, hogy ez egy toxikus barátság, és annak is a durvább fajtája. Nem írom le a sérelmek sorát, mert olyan hosszú esszét tuti nem olvasna el senki😅

Szóval felnyitották a szemem és végre tisztán láttam.

Közel 6 év után ért véget, egy nagy veszekedés folyamán. Egyre többször voltak provokatív megnyilvánulásai és az egyik ilyenjét reagáltam le, ami neki nem tetszett. Leüvöltött, hogy ne szóljak hozzá, és ennek eleget téve hónapokig (ekkor volt a sulizárás idén) nem is kerestem. Végül ő írt, áldozatot játszva és nem igazán sikerült megbeszélni a dolgokat. Utána párszor még beszéltünk, de már nem volt a régi. Nem haraggal váltunk el, de én azért mégiscsak keserű szájízzel. Ő elkönyvelte magát a szegény áldozatnak, aki semmi rosszat nem tett, és ő a szüleivel karöltve elhordott engem mindennek. (egyszer összefutottunk és elég hamar felmértem a helyzetet)

Szomorú vagyok, hogy nem hamarabb léptem ezt meg, mert így kevesebb időm jutott egy igazi barátságra :( A tovább lépés pedig még suliban elkezdődött, többet beszélgettem másokkal, nem kerestem az ő társaságát és többekhez odamentem és jót beszélgettünk. Ő duzzogott a helyén csúnyán méregetve engem..

12 éves korunk óta voltunk barátnők, sokáig úgy szerettük egymást, mint a testvérek, de ahogy idősödtünk, egyre inkább kijöttek az anyagi különbségek, amik eltérő életmódot és világnézetet is alakítottak ki nálunk.

Ő tehetős családból jött ès a férje is, az egyetem alatt nem kellett dolgozniuk, a család fizette nekik az esküvőt, lakást - később családi házat -, autót és rendszeresen támogatják őket azóta is mindenben. A baratnőm minimális időt dolgozott és még 25 sem volt, mikor megszületett az első gyerekük, közben örököltek is nagyszülőktől lakást, amit kiadnak.

Mi pont ellenkezőleg, a férjemmel mindketten olyan családból jöttünk, ahol nem kaptunk anyagi támogatást, dolgoztunk egyetem mellett, albérleteztünk, külföldön is voltunk, mindent úgy kapartunk össze a két kezünkkel nagy küszködések közepette.

A lènyeg, hogy igen, én talán kicsit irigykedtem, hogy nekem bezzeg semmi nem hullik az ölembe, de ők meg elkezdtek mindekit fikázni és lenézni, akinek nem volt annyi, mint nekik. Próbáltam nyilván nem irigykedni vagy nem lathatóva tenni a dolgot, de ök folyton dicsekedtek, a pénzről beszéltek, mintha mindenkinek sz*r lenne az élete, aki nem úgy él, mint ök. De szerintem nem is vették észre, hogy ilyenek.

Így viszont nyilván egyre kellemetlenebb lett velük találkozni, aztán mas barataink is megjegyezték néha, hogy ne hívjuk már őket mindig, mert zavaró a dicsekedésük. És így egyre jobban megszakadt a kapcsolat, most évente 1-2 "Szia, hogy vagy" a kapcsolat köztünk.

De igazából ennek az is az oka, hogy nagyon másképp éltünk, ők már rég többgyerekes család voltak, mire mi eljutottunk oda anyagilag, hogy összeházasodhassunk és hiteles otthonba mehessünk, gyerek meg még csak ezután lesz.

Hát, ez van. Valahol sajnálom ezt a barátságot, de nagyon mások lettünk idővel.

Mi is gimiben lettünk jóban, 12-13 évesen (hatosztályos volt). Rengeteg mindenen átmentünk együtt, kibírtuk a továbbtanulást, külföldre- majd hazaköltözést, családalapítást, szóval rengeteg olyan fordulópontot, ahol ezek a barátságok meg szoktak szakadni.

Aztán mégis vége lett. Az utóbbi pár évben, amikor már semmilyen legyőzendő nehézségünk nem volt, valahogy kiderült, hogy nem tart már össze minket semmi. Erről soha nem beszélgettünk, egyszerüen egyre ritkábban kerestük egymást, és akkor sem volt már olyan a beszélgetés, mint korábban.

A kegyelemdöfést az idei nyár hozta meg, amikor kiderült, hogy kihagyott egy olyan dologból, ami nekem nagyon fontos lett volna, és erről ő is tudott. Nem is csinált titkot belőle. Nem vesztünk össze, kulturáltan jó pofát vágtam az egészhez, majd hazamentem. Aznap este egy kicsit fájt, de másnap furcsán megkönnyebbülten ébredtem. Már nem érzem magam szemétnek, ha kimondom, hogy vége.

23 évig voltunk barátnők, és a múltunk életem végéig szép emlék marad úgy is, hogy közös jövőnk már valószínűleg nincs.