Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan téríthetném vissza a...

Hogyan téríthetném vissza a legjobb barátnőmet a helyes útra? Mit tegyek hogy tudjak rá hatni?

Figyelt kérdés
Korábban sem volt szent kapcsolatok terén, de amit mostanában csinál, amiatt már nagyon komolyan aggódok érte. 20 éves egyébként. Még tavaly egy edzőteremben megismerkedett egy 33 éves pasival. Na most a pasi együtt lakik a barátnőjével, csak gondolom már unja, így friss húsra vágyik. Viszont a barátnőm mégis belement hogy a titkos szeretője legyen. Na most a kapcsolatuk lényegében annyiból áll, hogy összejárnak dugni, majd pedig a pasi rohan haza, hogy nehogy az asszonynak feltűnjön milyen hosszú időre eltűnt. A pasi hónapok óta hülyíti, hogy majd elköltözik a barátnőjétől és összeköltöznek, akkor majd semmi sem állhat a szerelmük útjába. Ez megy már január óta, de lépés nem igazán történik annak érdekében hogy elköltözzön, csak üres hülyítés az egész, de szegény lány a rózsaszín köd miatt mindent bekajál amit mond. A legrosszabb az egészben hogy védekezés nélkül csinálják, megszakításos módszerrel, szóval nem kizárt a teherbe esés, és mivel feltételezem nem ő az egyetlen csaj akit dug, a fertőzés sem. Félek hogy nagyon nagy baja lesz még ebből mind lelkileg, mind más szempontból, de egyszerűen nem lehet rá hatni.

2021. ápr. 11. 17:49
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Sajnos sehogy nem tudsz rá hatni. Szerelmes, nem fog rád hallgatni. Annyit fogsz elérni, hogy veled is összeveszik, mert azt hiszi irigykedsz, meg csak rosszat akarsz neki.
2021. ápr. 11. 18:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:
41%
De egyebkent mi van, ha huszeves nokent ezekben a lopott dugasokban annyi boldogsagot el meg, hogy neki ez igy jo?
2021. ápr. 11. 19:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
100%

Kérdező Neki ez kell, sok nőnek ez kell, nem tudsz vele mit kezdeni.


Vagy elfogadod így vagy ott hagyod.

2021. ápr. 12. 08:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 A kérdező kommentje:
Szerintem inkább ő fog otthagyni engem. Már megkaptam hogy ezzel fogom megutáltatni magam vele, meg csak a féltékenység szól belőlem. Reménytelen... Feladtam. Majd ha koppan, rájön.
2021. ápr. 12. 09:01
 5/7 anonim ***** válasza:
100%

Így van. Sajnos ezt máshogy nem lehet. Én is számtalanszor próbáltam már hasonló helyzetekben jobb belátásra bírni, de mindig összeveszés lett a vége. Ma már inkább rájuk hagyom.

(1)

2021. ápr. 12. 09:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Mindig azt hallottam egész gyerekkoromban, hogy az igaz barátaid, illetve családod, akiknek valóban fontos vagy és szeretnek, ők aztán mindig fontos hogy tükröt tartsanak, meg megmondják teljesen őszintén a frankót az arcodba minden téren, és úgymond észhez térítsenek, meg megakadályozzák a hülyeségeidet. Ma már rájöttem, hogy ez egészen máskepp működik. Akik ezeket mondták nekem régen, valójában csak pajzsként használták ezt a dumát, hogy nyers stílusban kioktassanak engem is, és mindenki mást is, mert hát “en őszinte ember vagyok, igaz barát”. Ilyen volt a személyiségük, ilyen megmondós :D. Amióta tudatosan-tudatlanul kerülöm az ilyen embereket, azóta rájöttem, hogy az igaz barátság az olyan, hogy adunk a másiknak tanácsot, de csak ha kéri! Illetve ha tudjuk is, hogy hülyeséget csinál, esetleg egyszer megfogalmazzuk felé az ellenérzésünket finoman, aztán azt tesz, amit akar. Majd ha tényleg gáz lesz, nem kárörömmel odabökünk, hogy “háhá én megmondtam!”, hanem akkor odatartjuk a vállunkat, és segítünk, amiben kell. Majd talán legközelebb még az is lehet, hogy megfogadja a tanácsunkat. Egyébként már a legtöbb pszichológus ajánlása is ez, ha felfedezzük, hogy egy barát vagy közeli hozzátartozó egy káros párkapcsolatban vagy afélében van, akár bántalmazó kapcsolatban, vonukjunk háttérbe és legyübk csendes szemlélők, a panaszokat hallgassuk mg, majd mikor az “áldozatnak” lesz elég ereje kilépni, legyünk ott. Ha ugyanis a még szerelmes fázisban zargatjuk, hogy lépjen, kevesebb eséllyel lép ki ténylegesen az illető, mert elszigetelődnek tőle a barátai. Persze ezt csak arra értem, ha tenlyeg a barátod, ha csak sajnálod tőle a pásztorórákat akkor nem szóltam :D. Amúgy meg 20 évesen az ember kiheveri az ilyet, még ebben a korban simán elmegy normális mentalitásnak is ez. Rengetegen ilyenek, a barátnőd semmivel sem rosszabb ebben, mint a korosztálya. Én ismerek több olyat aki ilyen volt, és kinőtte. Ha fontos neked, akkor ebben engedsz most, hagyd pofáraesni :D.
2021. ápr. 12. 10:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
25%

Ennyire nem szólhatsz bele az életébe, nem vagy a gyámja.

Vagy elfogadod így, vagy keresel más barátnőket.

2021. ápr. 12. 15:21
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!