Manapság tényleg nehéz barátokat találni felnőttként?

Nagyon sokan nem is akarnak barátkozni, és/vagy nincs igényük barátságra. Vagy éppen már van egy kiforrott társaságuk, ahová (érthető módon) nem szeretnének újat bevinni.

Én a "tényleg nehéz" opcióra mentem, mert ezt érzem manapság, elég rendesen :c

Azt írod, hogy a havert meg a jó fej kollégát ne vegyük ide. De akkor kit nevezel barátnak? Mert ezzel a logikával a kamaszkori barátságok nagy része sem "igazi", nézd meg, ez az oldal se szól másról, mint tinilányok siránkozásáról, akiket egyik napról a másikra ejtett az öribarinőjük.

Én 36 éves vagyok, és most sokkal egyszerűbbnek érzem ezt a témát, mint kamaszkoromban. Igaz, hogy óvatosabban barátkozom, ezért sokkal később mondom rá valakire, hogy a barátom, de cserébe egyrészt nem igazán van pofára esés (olyan előfordul, hogy valakiben csalódom, de ezek felületes ismeretségek szoktak lenni, és nem akarok belepusztulni), másrészt akivel eljutok évek alatt odáig, hogy tényleg a barátomnak tartom, azt addigra már ismerem annyira, hogy a kapcsolatunk tartós is maradjon. Utoljára 23 éves koromban, tehát 13 éve fordult elő, hogy valaki visszaélt a bizalmammal, nagyon fájdalmas emlék, de rengeteget tanultam belőle, és azt hiszem, most már el tudom kerülni az ilyesmit.

Szóval én inkább úgy fogalmaznék, hogy igaz barátot találni minden életkorban nehéz, csak tizenévesen még nem tudják megkülönböztetni a haverságot meg az ivócimborákat az igazi barátságtól, ezért ez nem tűnik fel nekik.