Amikor elvesztetted a legjobb barátod, mint embert mi oka volt hogy megszakadt a kapcsolat?

Van egy barátom már legalább 1000-szer össze vesztünk mindenen, de mindig kibékülünk, szerintem ez fog menni halálunkig. De nekem ő az egyetlen barátom..

Inkább haverom van sok, azok meg jönnek-mennek.

Nekem óvodás koromtól volt egy legjobb barátom. Tényleg azok voltunk, megosztottunk egymással mindent, jót-rosszat. Aztán kamasz korában elzüllött, a szülei más iskolába íratták, és rossz társaságba keveredett, amit persze csak utólag tudtam meg. Engem akkor egyszer belekevert egy bűncselekménybe. Vagyis inkább rámkente olyan ügyesen, hogy még hamis bizonyítékokat is fel tudtak ellenem mutatni a rendőrök.

Ennek ellenére még adtam neki új esélyt, mert fontos volt számomra és szerettem, mint amennyire egy legjobb barátot szeretni lehet. De ő telefonszámot változtatott, bezárkózott a lakásába és egyik napról a másikra elfelejtett 10+ év barátságot.

2009 tájékán dönthettem fiatalon hogy élek a barátság adta lehetőséggel és segítenek kijutni dolgozni, azonban meghátráltam és nem mentem, neki azóta úgy felfutott az élete ott kint hogy már 3 országban élt rövidebb-hosszabb ideig, pár éve megismerkedett egy szintén más országból származó csajjal, és együtt élnek, bizonyára maradnak kint az állampolgárságot könnyebb megszerezniük minthogy hazaköltözne és a csajt megtanítsa magyarul stb...

Barátságról már nem beszélhetünk, látogatóban volt itthon kb pár mondatot beszéltünk és ennyi.

Megváltozott, vagy a negatív tulajdonságai kerültek felszínre, elnyomva a jókat- a mai napig nem tudom melyik is történhetett vele. A végére a beszélgetéseink már csak az ő felnagyított panaszkodásaiból álltak, az is valami nagyon nyomasztó hangvételben. Eleinte célozgattam rá, végül (bár óvatosan, de) megmondtam neki, hogy ez így még sincs rendben. Meghallgatom, segítek, de nekem is vannak határaim. Sokadjára ismételtem ezt el neki, mire ő kiakadt, hogy ne bántsam állandóan és még pár cifrább dolgot vágott hozzám. Bennem ott keletkezett egy kisebb törés, és a barátságunkban is.

Később próbáltuk megbeszélni, de ő nem látta a dolgot az én szemszögemből, ami azért bántott. Végül párszor még próbáltunk beszélgetni, de messze nem volt már olyan, mint rég. Nekem úgy tűnt, hogy ő nem változott, erőltetett is volt az egész, végül én vetettem véget a barátságnak, bármennyire fájt is.

Néha még eszembe jutnak a pozitív élményeink, ilyenkor bűntudatom is lesz, de nem sokkal később belegondolok, hogy mik voltak a végén és.. olyankor úgy érzem, hogy mégis azt tettem, ami helyes volt.

hát bocsi de ez hosszú lesz:

hát akit egyszer legjobb barátomnak gondoltam azzal kb 10 éve nem beszélek már. iskolába jártunk akkor, 4en voltunk barátok egyikőjükkel több közös volt bennünk.

idővel a társaság két tagja elég beképzelt lett és a viselkedésükből kezdett elegünk lenni. én szóltam nekik hogy állítsanak magukon, mert nekik poén volt az hogy beégetnek mások előtt minket és egyéb seggfej viselkedésük volt, de lesz@rták ezt, saját magukat szórakoztatták ezzel.

én léptem is, eleinte nem beszéltem velük, mert meguntam ezt hogy ilyenek, majd amikor kérdezték hogy miért nem beszélek velük elmondtam hogy miattuk van és még ők voltak megsértődve :D de nem érdekelt, megvagyok az ilyenek nélkül.

akivel több közös volt bennünk, az a barát se foglalkozott velük, más nem volt neki az én társaságom kereste, én bírtam őt szóval maradtunk barátok. azt érdekesnek találtam a részéről hogy mindig keresett valaki más havert akivel szemtől szembe jópofizott, majd mikor lépett nekem siránkozott róla. kérdeztem is hogy minek haverkodik vele de mindig valami hülye magyarázatot adott, hát mondom te tudod.

és aztán szó szerint értsd, egyik napról a másikra engem le se sz.rt, és akiket korábban összeveszett és került, ment pitizni azokhoz, engem pedig elhordott mindennek. én próbáltam beszélni vele írtam neki hogy x évig minden nap beszéltünk, semmi baja nem volt velem, mondja már el hogy mi történt hogy így viselkedik? és elröhögte magát. félremagyarázott, kerülte az őszinte válaszadást, vagy azzal magyarázkodott hogy ővele is csináltak már ilyet, fbről is törölt.

szerintem ő csak megunta régen paraszt viselkedésüket, nem kért belőlük és bennem keresett társaságot nehogy egyedül kelljen lennie, majd megunt és visszanyalizta magát a kígyó. :D

hát elég rosszul esett, egyhamar nem is tértem napirendre. de az ilyet aki évekig játssza a barátot, majd hátat fordít és rinyál azoknak akiket előzőleg elhordott mindennek nem kell sajnálni.

Csak magával foglalkozott, ami neki jó.

Ha úgy volt érdeke, átlépett rajtam szó nélkül, még rúgott is egyet, hogy ne legyek útban.

1. legjobb barát: 3-15 éves korukig voltunk barátok. Más iskolába mentünk továbbtanulni, neki ált suli utolsó évében csaja lett, így nem foglalkoztunk egymással annyit. Buszon még beszélgetünk, ha látjuk egymást meg szülinapokon felköszöntjük egymást, de ennyi. A házunknál nem volt, nem bandáztunk már legalább 2-3 éve. Úgy havi 2-3* eszembe jut, hogy "na, a régi szép idők, mikor Gerzson (ez egy kitalált név) itt volt minden szombaton!"

2. legjobb barát: alsóban barátkoztunk össze és lényegében azért "mentünk szét", mert felsőben nagy pasivadász lett, de bátortalan volt, ezért mindig mellette kellett lennem, mikor a csávói után futkos. Nem is érdekeltek azok a fiúk, volt nekem jobb dolgom is, plusz ilyen "token ugly person" - nek éreztem magam (akit azért tartanak maguknál a szép lányok, hogy mellette szebbnek érezzék magukat, mert így rajtuk nem néznek át, a ronda lányon meg igen)

3. Ő csak gimi 1-2-ben volt "a legjobb", de 3-4-ben is barátok voltunk. Minket az online oktatás szedett szét szerintem. Meg a szüleim válása. 10.-ben éreztem először, hogy visszafogja a szociális életemet, 11.-ben pedig engem is elkezdett gyakran bosszantani, de legalább társaság volt. Bejött az online és a beszélgetéseink nagyjából abból álltak, hogy én küldöm neki a leckéket és felvilágosítom kb mindenről, mert nagyjából ébren aludt. 12. elején nagyon magam alatt voltam, mert otthon folyton ment a szarkavarás, veszekedés, kb megszűnni akartam és kusst magam körül, de ő folyton beszélt hozzám, kb le tudtam volna ütni, mikor 10* hallgattam meg tőle ugyanazt. Utána megint online. Majd egyetem. Most már alig beszélünk, kb 2-3 hetente. Néha bánom, mert kedves lány egyébként, máskor viszont örülök. Az a kategória, aki introvertált, de nekem nagyon nyitott volt, de csak nekem. És mivel én kevésbé vagyok zárt, ezért én voltam a szervező: én találtam ki, hogy menjünk moziba, fagyizni, inni, hozzájuk... stb, ő nemigen szervezett semmit. Mindig nekem kellett először fizetnem, beszélnem emberekkel, kérdezni, ha valamit nem tudtunk. Valahogy nagyon fárasztott, hogy nemcsak én érzem magam egósan felsőbbrendűnek, hanem még ő is rárakott egy lapáttal, mikor nem volt kedvem/merszem kezdeményezni, hogy "na, gyerünk, csináld már, neked ez sokkal jobban szokott menni!"

4. Ő még megvan, de kis híján úgy jártam, mint az egyik előző válaszoló barátja. A legnagyobb szerencsém, hogy megmondta nekem, hogy "figyelj, elegem van, hogy minden beszélgetésünk azzal végződik, hogy mi bajod van", kikiabáltuk magunkat, tartottunk pár nap mosolyszünetet, volt még 2-3 veszekedésünk, de azóta is beszélünk. Mindketten beszéltünk problémákról (főleg én, sajnos nehéz leszokni + most volt miért), de igyekszünk megosztani egymással a pozitív gondolatainkat is, nagyobb társaságban együtt légiesebb témáink vannak meg még filmek, sorozatok, amiket meg szoktunk beszélni. Ez az eddigi legtöbb erőfeszítést igénylő barátságom (főleg, hogy egyéb érzések is voltak benne), de szerintem megéri, mert a másik fél személyisége nagyon egyedi és mégegy ilyet nem találnék szerintem.