Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Mit tennél, ha a barátnődet/él...

Mit tennél, ha a barátnődet/élettársadat így megrúgná valaki? Véletlen, de lehet nem.

Figyelt kérdés

A barátnőm, aki már az élettársam is a rendőrségen nyomozó. Mondta, hogy volt egy olyan ügye, akit lopásokért előzetesbe kellett küldenie, mert ugye a felettese megparancsolta neki, hogy ezt be kell csukatni.

A tolvaj azóta szabadult előzetesből és a héten egyik nap 16 órakor valószínűleg kifigyelhette a barátnőmet és ment utàna, együtt várták a villamost. A gyerek a barátnőm előtt ment el a megálló másik oldalába és a cipőjével megrúgta a barátnőm cipőjét és rögtön mondta is, hogy ááá bocsánat, megbotlottam és köszönt a barátnőmnek, hogy "ja ön az, kezit csómom." A barátnőm pedig mondta neki, hogy direkt volt, ez a bosszú, mert előzetesben volt. Ő pedig mondta, hogy véletlen. Azért nem teszünk feljelentést hivatalos személy elleni etőszak miatt, mert a megállóban van ugyan kamera, és az esemény úgy zajlódott le, mintha véletlen megbotlott volna a gyerek a barátnőm lábàba. Na most a kamera azt nem mondja meg, hogy véletlen v direkt volt. Csak én és a barátnőm azt gondoljuk, hogy tuti direkt. Ez a fickó lehet fel akarta rúgni a barátnőm.


Én nagyon mérges vagyok, de ha megtalálnám a gyereket, csak szépen beszélgetnék vele, mivel nem vagyok erőszakos, soha nem verekedtem. Vagy telefonon felhívnám és elbeszélgetnék vele.


Mit kellene tenni?

Ti mit tennétek, mit csinálnátok, hogy éjren valamit, mielőtt még máskor is "vèletlen" pont a barátnőmbe botlik meg majdnem?



2022. ápr. 1. 19:16
 1/5 Shaddark ***** válasza:
100%

Szerintem túl nagy jelentőséget tulajdonítasz neki.

Ez a "rúgás" inkább csak "sima" szemtelenkedés volt, egy fiatal aki ennyit tehet a hatóságok ellen.

Nem szép és minden ilyen, de kb, olyan mintha a tanárnőnek beszólna a diákja.

Ha amúgy nincsenek problémák az életedben és nagyon unatkozol e miatt, akkor tovább viheted ezt a történetet.

De nem hiszem hogy amúgy lenne további fejlemény ebben a dologban, hacsak nem generálsz te magad.

2022. ápr. 1. 19:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

"barátnőm azt gondoljuk, hogy tuti direkt"

Nyilván direkt volt, mit kell ezen ennyit agyalni.


"ha megtalálnám a gyereket, csak szépen beszélgetnék vele, mivel nem vagyok erőszakos,"

Ez a gyerek olyan nyakast adna neked hogy a föld adná a másikat.

"Vagy telefonon felhívnám és elbeszélgetnék vele."

Jó ötlet, legalább lesz miért feljelentenie titeket. Sok ember használ hívásrögzítő alkalmazást. Lehet ő is.


Sajnos ez van. Veszélyes a munkája. Vegyen bicskát, paprikasprayt és legyen óvatos mert ettől durvább támadás is érheti.

2022. ápr. 1. 19:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
Nyilván direkt volt, kicsinyes bosszú, vagy elégtétel. De ha jól értem, a cipőjük ért össze csupán és nem történt személyi sérülés. Így azonban túlreagálod.
2022. ápr. 1. 19:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

Nézd a dohányboltban egy nőnek egyedűl veszélyes dolgozni, mert kirabolhatják, még az eladónőt is leszúrhatják.


Veszélyes munka a barátnőmé is.

Mivan, ha valakiért mennek, pont a barátnőmet küldik ki valami nagy bűnözőbandához és, ahogy becsengetnek, a bűnözők egyből le is lövik?

Volt ilyen is, hogy kimentek valakiért, ahogy nyílott az ajtó, már fejbe is találta a rendőrt a golyó, azonnal meghalt. Hiába kap 30 év börit, egy ember meghalt.


Mondtam neki, hagyja ott, de nem akarja.

2022. ápr. 1. 20:36
 5/5 Shaddark ***** válasza:

Igen, de a felkészülés azért nagyban csökkenti a kockázatot.

Ha nem veszi lazán a dolgokat, remélhető hogy nem lesz baj soha.


- Én ha becsengetnék egy bűnözőhöz, biztosan nem állnék az ajtó elé. Ilyenekre lehet vigyázni. Amúgy mondjuk ilyen helyekre ahol lehet feltételezni a fegyver használatot, nem is értem miért nem a TEK jár ki...

2022. ápr. 2. 09:34
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!