Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan szerezzek barátokat?

Hogyan szerezzek barátokat?

Figyelt kérdés

Az iskolában vannak barátaim de nem olyanok hogy akkor most menjünk el ide-oda, meg messze is laknak szóval annyira nem megoldható, meg ezt inkább ilyen iskolai barátságnak nevezném. Velük nem is beszélgetek közösségi oldalakon se délután, se hétvégén, se semmikor. Meg ugyis már csak 1 év van hátra a gimiből



Tavaly nyáron volt egy nagyon nagy baráti körünk másokkal, akkor eljártunk így bulizgatni meg szinte minden nap kint voltunk volt 1-2 nap kihagyás, de még a gyakorlatom után is kimentem velük, de aztán meg így a tél miatt ez így elhanyagolódott. Nemrég voltam kint hozzájuk, ahol szoktak lenni akkor jól elvoltunk, de azóta így nem is beszéltünk. Onnan az egyik lánnyal voltam kint egyszer azóta, de annyi volt. Beszéltük hogy megint kéne ilyen nyarat csinálni, de nem tudom hogy mi lesz belőle, mivel nem beszéltünk azóta.


Szóval nekem az lenne a kérdésem hogy hogyan tudnék barátokat szerezni. Bulikba nem szeretnék egyedül kimenni, és az meg fura ha random emberekhez elkezdenék beszélni az utcán.

Johetnek olyan tippek is amik kozossegi oldalakon is meg lehet csinalni, mert itt nem nagyon vannak olyan helyek ahol velem egykoruak lennenek, de lehet eloben torteno ismerkedos tipp is



2022. ápr. 30. 14:45
 1/1 anonim ***** válasza:
Ha az iskolaiak messze laknak, a neten találtak nyilván még messzebb. A lakóhelyeden keress barátságos társaságot.
2022. ápr. 30. 15:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!