Ez igaz barátság?

Hárman vagyunk nagyon jó barátok, de mostanában egyre többször veszem észre, mintha ketten jobban szeretnék egymást.

Beszélgetés közben csak egymásra néznek, rám alig, mintha ott sem lennék, elszórakoznak egymással ketten.

Minden helyzetben én loholok utánuk, nekik fel sem tűnik, ha én nem vagyok ott.

Ketten sokkal többet beszélgetnek telefonon, mint a hármas csoportunkban.

Van, hogy programokat szerveznek ketten, aztán direkt jó hangosan beszélgetnek velem egy társaságban arról, hogy milyen jó volt.

Egymást folyton dicsérik és körülrajongják, rám csak kritizáló, rejtve rosszindulatú megjegyzéseik vannak.

Illetve nemrég elkértem egyikük fizikafüzetét, és észrevettem, hogy óra közben üzengetve kibeszéltek.

Miután találkozunk, úgy érzem, mintha leszívták volna az összes életkedvem és energiám.

Az a probléma, hogy rajtuk kívül nincs más barátom, így nem akarom megszakítani a kapcsolatot és egyedül maradni.

Szerintetek is toxikus ez a barátság vagy csak én reagálom túl?